Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Magyar taxi jár Szeged és Zenta között

"Ne menj te busszal Magyarországra, inkább gyere velem autóval!" – szólít meg vasárnap kora reggel a zentai buszállomás előtt egy középkorú férfi. A vajdaságiak többnyire azonnal föl tudják mérni, szabad-e bízni ilyen helyzetben. Én, nyilván sértő módon, sokáig hezitálok, de aztán beülök a kocsiba.
„Aki utolsónak megy el, azért kapcsolja le a villanyt!": ismét terjed ez a régi vicc a határ túloldalán, mióta kiderült, december 19-étől Szerbia polgárai közül azok, akiknek új biometrikus útlevele van, vízum nélkül jöhetnek az Európai Unió országaiba. Az mindenesetre megállapítható, hogy most is inkább a vajdaságiaknak van dolguk nálunk, és nem fordítva. A szegedi Mars térről a Tisza Volán 12.30-kor indít buszt Zentára, az Autobanat nevű szerb cég 13, a Severtrans 14 órakor. Utóbbi járatán szombaton húszan ülünk. Egyedül nekem van magyar útlevelem. A sever egyébként szerbül északot jelent. A Mars téri forgalmi irodában azt mondják, majd euróval vagy dinárral kell fizetnem, de ez nem egészen így van: a forint mellett dönt a sofőr. 1600-at fizetek, a jegyen az áll, hogy cena: 370, nyilván dinár. A határon csak kicsit váratnak meg minket, de a laikusnak ez is idegesítő, merthogy nem áll előttünk senki.

A Vajdaságból többnyire a magyarverésekkel kapcsolatos hírekre emlékeznek az itteniek. Törvényszerű, hogy aki oda indul, kap egy-két óvatosságra intő megjegyzést. Ehhez képest egy normális ország képe fogad, sztrádafelhajtó, jó út, ápolt gyümölcsösök. Az útba eső Horgoson, Magyarkanizsán és Zentán az utcanevek latin és cirill betűvel szerbül és magyarul is olvashatók. A házakon látni, hogy itt húsz évvel ezelőtt éltek jól az emberek, mára pedig nem csak takarékoskodni tanultak meg. A különbség inkább ebben, a megélt tapasztalatban mutatkozik meg.

A Tisza Volán mellett a szerb Autobanatnak és a Severtransnak is van járata Szeged és a Vajdaság között. Utóbbi busza 14 órakor indul a Mars térről. Fotó: Segesvári Csaba
A Tisza Volán mellett a szerb Autobanatnak és a Severtransnak is van járata Szeged és a Vajdaság között. Utóbbi busza 14 órakor indul a Mars térről. Fotó: Segesvári Csaba

Ez jut eszembe akkor is, amikor hazafelé a reggel 7-kor visszafelé induló buszhoz megyek, és az állomáson, az újságos előtt megszólít a középkorú ismeretlen. „Miért bízzak én benned?" – tegezem vissza, mire ő azt mondja, tényleg, igazam van, a mai világban nem lehet tudni. De hát nézzem meg őt jól, és döntsek, tényleg indul a busz is. Másrészt ezek az asszonyok is velünk jönnek.

Beülök a kocsiba, az anyósülésre. Mögém Branka ül, aki, míg anyjától elbúcsúzik, szerbül beszél, a kocsiban már magyarul. Mellé ül Anikó és édesanyja, azt mondják, Ferit régóta ismerik, és rendszeresen jönnek vele, megbízható ember. Apránként kiderül, ez mit is jelent. Feri ismeri a zentai magyar könyvkiadó vezetőit, akiktől jövök, de a Délmagyarország híreivel is tisztában van. Tanácsot ad, hol érdemes Horgoson beváltani a Zentán kapott dinárt forintra, mert otthon már nehézkesebb. Beszélget, érdeklődik, nem tolakodóan, mint egy jól képzett taxis. A határon gyorsabban érünk át, mint ha busszal jönnénk, és már itthon derül ki Feri igazi előnye. Brankát elvisszük egyenesen a nagyállomásra, hogy elérje a pesti vonatot, Anikót és édesanyját a Cserepes sorra, de megvárjuk, míg megbizonyosodnak arról, érdemes-e vásárolni. Ha nem találják, amit keresnek – ajándéknak való holmikat –, tudják, hová érdemes még benézni, Feri ellátta őket tanácsokkal. Engem a Mars tér előtt tesz ki, és miután elbúcsúzunk, még utánam szól: „és köszönöm a bizalmat".

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. Walaky 2009. december 20. 11:23
    „41. emgé 2009.12.18. 21:32
    nem kő ide járni:)”
  • 41. emgé 2009. december 18. 21:32
    „moderátor:
    az újságotok részemről OFF....”
  • 40. keiner 2009. december 18. 05:34
    „flexsnake, már kinekvan. :-))))”
  • 39. emgé 2009. december 17. 22:55
    „moderálva off”
  • 38. benq 2009. december 17. 21:51
    „belgrád lesz még magyar falu :-)”
  • 37. szatyi 2009. december 17. 20:42
    „A Nagyállomásra évek óta jár egy Mazda mikrobusz, állítólag itt vásárolva olcsóbb a vonatjegy Európa felé.”
  • 36. Raziel 2009. december 17. 19:17
    „Szeged-Szabadka busszal 800ft. gyors, és olcsó... Megérni átjárni szebiába azért még sok mindenért! Pl. ott van az olcsó fogászat(kb. 4800ft-ért bármilyen beavatkozást elvégeznek egy fogon), Az arany olcsóbb, még a javittatása tisztitással kb. 600ft, egy dugaszolóaljzat kb 400ft, minőséges. Még kapható a meggylikőr meggyel, és a rumpuncs is olyan mint rég... Kétkomponenses fémragasztó 8000 helyett még 1000 ft sincs, és minőséges.A cigiről nem is beszélve! Pesti buszon utaztam egyszer, és magyar útleveles öregasszony szorongatta rózsafűzérét Istenhez fohászkodva, hogy a magyar határon el ne vegyék tőle azt a két három karton kis cigijét, ami talán fedezné az útiköltségét. Ha nem vagy rest, akkor szerbiában fizess dinárral, úgy nem vágnak át se a buszon, sem a piacon. Mindenütt találsz pénzváltókat, legálisan beváltanak minden forintot, a piaci űzérek feketén át is ba..hatnak. Akárhová külföldre utazik az ember, észnél kell lennie, és ez nem csak szerbiára igaz, az M0-on nem merek a benzinkútnál meginni egy kávét, mert azonnal kilopnak mindent a kocsiból.Senki ne mondja nekem, hogy főleg ők járnak át ide, csak sokan kényelemből helyben vásárolnak, talán megszokásból, vagy tájékozatlanságból... Nem dicsérni akarom azt az országot, de szerbia is kinál sok lehetőséget amire nem árt odafigyelni...”
  • 35. ARTY 2009. december 17. 18:55
    „Vonattal meg ki lehet menni 550-ért!”
  • 34. Mignon 2009. december 17. 17:17
    „Amikor en mar Szabadkan es Topolyan taxisztam,
    a szerb es magyar haverokkal vinjakoztunk a Goriceben es az Aquariusban.....

    Akkor nekem jön 35-evvel kesöbb egy magyar szelsöjobboldali...

    Most elmegyek okadni.”
  • 33. keiner 2009. december 17. 17:10
    „1. hozzászólás valoperes_zugugyved 2009.12.17. 16:50, nem unalmas mindig ugyan az a szöveg?”
  • 32. Mignon 2009. december 17. 17:07
    „lehet
    de nem hülye szelsöseges”
  • 31. valoperes_zugugyved 2009. december 17. 16:50
    „bácska,bánát,szabadka,zombor,zenta mind azt akarja: Magyar legyen ismét.”
  • 30. keiner 2009. december 17. 16:44
    „29. flexsnake :-)))) Jó, hogy mai idöben lehet ilyen, másképp, talán lábom nem lenne.”
  • 29. flexsnake 2009. december 17. 16:37
    „moderálva”
  • 28. Mignon 2009. december 17. 16:24
    „40-eve egyszerr Szabadkan jo hangulatban voltam. Beültem egy taxiba.
    Mondtam a sofförnek, hogy vigyen engem a "Margit-malom"-hoz.
    Mondta a sofför:
    Ez az epület mögöttünk a Margit-malom......

    Gondoltam, de gyorsan megerkeztünk....

    :)))))))”
  • 27. cimet53 2009. december 17. 16:10
    „23# A személyszálításnak meg vannak a szabályai!Személyi és tárgyi feltétel.”
  • 26. keiner 2009. december 17. 15:59
    „<moderálva off>”
  • 25. keiner 2009. december 17. 15:53
    „moderálva off”
  • 24. suzukirobi 2009. december 17. 15:53
    „,,Aki utolsónak megy el, azért kapcsolja le a villanyt!"
    ezt Magyarországra mondták, nem Szerbiára, nem?”
  • 23. azigazitrebitsch 2009. december 17. 15:49
    „Mi is ebben a szabálytalan? (talán ha vázolnád azt megköszönném)
    Mi köze is van TV-nek ahhoz,hogy Szerbiából mi módon jön ide valaki?
    Vagy ahhoz,hogy innen mi módon megy ki valaki Szerbiába?”
42 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két körözött rendőrkézen Szegeden

Két körözöttet fogtak el a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai szerdán. Egyikőjüket egy… Tovább olvasom