Kiss Gábor Gergő - 2012.07.14. 16:11
Az ellenőrzési pontokon a próbák sikeres teljesítése után pecséteket kaptak a résztvevők. Az ötletes ötkarikás ötpróba sok kicsit vonzott: a gyerekeknek előbb fáradt tigrissé kellett válniuk - nyújtóznak-e akkorát, mint a ragadozó. Méretes fa mellé állítottak egy tigrist és egyéb állatokat ábrázoló lapot, ahol ottjártunkkor Eszti és Gréti nyújtózkodott. Eszti csak pingvin nagyságúra tudta kihúzni magát, míg nővére nyújtózkodását már egy farkas is megirigyelhette volna. A gólyák ketrece mellett a féllábon állást gyakorolhatták a versenyzők, máshol majomügyességgel kellett liánra mászni. Bár hiába az ember legközelebbi rokona a majom, a lurkóknak csak erőteljes szülői segítséggel sikerült felkapaszkodni a kötelekből font liánokra. De aki már fent volt, az szerfelett jól érezte magát.
A legmulatságosabb próbapont a bennett-kenguruk ketrece melletti ugróverseny volt. Bennették - mint megtudtuk - 3 és fél méterre ugranak, míg a vörös óriás kenguruk 12-re. A szervezők krétával rajzlolták fel az aszfaltra a különböző állatok ugrásának nagyságát, ami közé egy kakukktojás is került. 8,95 méteren egy kréta emberalakot vettünk észre: ő szimbolizálta Mike Powellt, aki 1991 óta tartja ezzel a teljesítménnyel a távolugrás világcsúcsát. Lehet ekkorát ugrani? - kérdezte egy lány az apját. Maximum csak hármasugrással - hallottuk a bölcs választ. A kicsik átlagosan 1,5-2 métert ugrottak, ami egy nagyobbacska szöcske teljesítményének felel meg. A gyerekek izzadását a bennett-kenguruk a homokban feküdve követték: élvezték az olimpiai közvetítést, a kis ugrásokon talán még el is mosolyodtak.