Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Májusi ítéletidő Szegeden: villámcsapás és balesetek

Szeged - Villámcsapás, letört sorompó és több baleset - ez az eddigi mérlege a májusi ítéletidőnek Szegeden.

Villám csapott a Bajai úti vasúti átkelő sorompójába csütörtök délután Szegeden. Ezzel egyidőben a Szabadkai úti sorompót pedig egy nekihajtó autó törte le.

A májusi ítéletidőben két baleset is történt Szegeden: a Derkovits fasor és a Dékány utca találkozásánál egy román rendszámú személyautó nem adta meg az elsőbbséget, és nekiment egy Skodának. Egy, a vétlen autóban ülő személy könnyebben megsérült, az anyagi kár azonban jelentős. A másik baleset pedig a Szilléri sugárút és a Dankó Pista utca találkozásánál történt, ahol ugyancsak két autó ütközött.

Az eső miatt nem működött Szegeden a közlekedési lámpa a Kálvária sugárút - Móravárosi körút kereszteződésében, valamint a Bertalan híd szegedi hídfőjénél sem.

Májusi ítéletidő Szegeden. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Csütörtök késő délutánig 9 milliméter csapadék esett és előfordultak viharos erősségű széllökések is. Túrkevén viszont ennél sokkal nagyobb eső volt: ott 34 milliméter csapadék esett 20 perc alatt. Szegeden péntektől kezdve egészen keddig mindennap várható kisebb-nagyobb égi áldás, de a nap is kisüt.

Greg nevű olvasónk a vihar kezdetéről küldött fényképeket a delmagyar.hu e-mail címére.

A vihar kezdete. (galéria)

Felhívás!

Küldjön fényképet, videót a csütörtöki ítéletidőről, illetve az azután maradt óriási pocsolyákról a tudosito@delmagyar.hu e-mail címre! 

Korábban írtuk:

Az Alföldön délután felhőszakadás is lehet, ami 50 milliméter feletti csapadékmennyiséget jelent. Szegeden már jégeső is esett - nézze meg!

Várhatóan a kora délutáni órákban Észak- és Közép-Magyarországon, valamint az Alföldön néhol kialakulhat heves zivatar, 90 kilométer/órát meghaladó széllökés, illetve jégeső - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a honlapján.

Az Alföldön és Észak-Magyarországon felhőszakadás is lehet, ami 50 milliméter feletti csapadékmennyiséget jelent - olvasható a www.met.hu. oldalon. Szegeden már jégeső is esett.


Az érintett régiókra másodfokú, narancs színű riasztást adtak ki.

Olvasóink írták

50 hozzászólás
  • 50. SP 2010. május 07. 16:20
    „41. hozzászólás Laurens 2010.05.07. 09:19
    Üdv!
    Nem tudom hallottál-e a ping-ről, speed tesztről? Rossz kültéri, SW, UTP kábelről. Csillapítás növekedésről, adatátviteli sávszélessége csökkenésről. Diszkrét helyen bekövetkezett paraméter változásról, impedancia változásról és reflexióról? UTP érnégyesek k1-k12 csatolásról és reflexióról? Cat7 kábelről stb. Csillag és DM sodrású hírközlő kábelekről? Alul áteresztő szűrő elvéről. A mikrohullámú átvitelről az éterben. A levegő csillapítás változásáról. stb. stb. stb.
    Tessék örülni, hogy ott jó és csak DM szinten érzékelsz hibát. :)”
  • 49. jozko 2010. május 07. 14:26
    „Egy napig nem szerepel Vona Gábor a közéletben és akkor már egy kis zápor is szinte vezércikk..”
  • 48. gróf 2010. május 07. 13:29
    „45. hozzászólás Miracala 2010.05.07. 11:07

    Emlékszem...
    Épp kocsmában ültem, aztán áramszünet és tényleg ítéletidő...majd 15 perc múlva kimentünk a kocsmából...wazz mondom ennyit nem ittam negyed óra alatt...romokban minden, faágak, cserép stb.”
  • 47. Ebgondolat 2010. május 07. 11:33
    „45. hozzászólás Miracala 2010.05.07. 11:07

    Na, arra én is emlékszem! Épp a Tisza-parton kapott el! Na, az volt az ÍTÉLETIDŐ!!!”
  • 46. Ebgondolat 2010. május 07. 11:32
    „Azért ne essünk akkora túlzásokba, hogy ítéletidő! Ennél voltak már sokkal durvább viharok is! Akkor azok mik voltak? Mega ítéletidő?”
  • 45. Dema 2010. május 07. 11:15
    „Gyönyörű az a felhős fotó.”
  • 44. Miracala 2010. május 07. 11:07
    „1993 Június 12. Na az itéletidő volt (160 km-es szél, 15 km-es sávban diónyi jég, stb). Az akkor DM majdnem egy külön számot szentelt az eseménynek. Jó volna látni róla egy visszaemlékező cikket...”
  • 43. szatyi 2010. május 07. 10:38
    „Szatymazon -tegnap óta- 44mm eső esett, a homok bírja nyelni.”
  • 42. zoli8403 2010. május 07. 10:33
    „Egy teljesen jó kis zivatar vólt! Végig horgásztuk csónakból és semmi baj sem vólt az esővel! Neki az a dolga, hogy essen! Nagyon kellett már! Nemkell felfújni! Gyáva népnek nincs hazája! :-)”
  • 41. amata 2010. május 07. 10:21
    „Jó, hogy kimosta az eső a levegőből a polleneket.
    Az allergiások föllélegezhetnek.
    Igazi nyári zivatar volt, de dramatizálni talán nem kellene.”
  • 40. Laurens 2010. május 07. 09:19
    „15. hozzászólás SP 2010.05.06. 18:51

    Mióta TvNetwork netem van...5-6 éve...egyetlen egyszer volt h vihar idején elment a netem...azt is egy hatalmas villám előzte meg...és még a gép is kikapcsolt...utána nem volt netem...

    Furcsa nekem nem lassul viharkor a netem...pedig én feltöltök rendszeresen, tegnap is azt csináltam...

    Kíváncsi lennék miben méred a lassulást, nem nyílik meg olyan gyorsan a DM.hu? xD Nem csak egy szolgáltató van ám...vannak szerverek is, más-más netre csaktlakoztatva...”
  • 39. alfa258 2010. május 07. 08:54
    „leeannlarue: hát pozitívan is lehet egy ilyen eseményt megélni. Én is szeretem a vihart nézni, a felhők rohanását figyelni, ilyenkor mintha egy másik világ nyílna meg és bűvölne el! A természet már csak ilyen, szerencsére ez pártállástól független.”
  • 38. Dodo 2010. május 07. 07:53
    „ÍTÉLETIDŐ? Egy nagyobb zivatar? Kedves újságíró, ne túlozzunk már kérem! Mexikói öböl és Florida környéke hurrikán szezonban na az ítélet idő, de ez! Igaz, a cikket csak így lehet "eladni".”
  • 37. persona 2010. május 07. 07:44
    „30. na végre egy könyvtárba járó emberke..:)”
  • 36. Amati 2010. május 07. 07:18
    „ÍTÉLETIDŐŐŐŐŐŐ!!!!”
  • 35. Fószer 2010. május 07. 00:48
    „Júj,szakdt egy kis eső,hogy oda ne szarjak dobos”
  • 34. rozator 2010. május 06. 23:11
    „Májusi eső ........at ér!”
  • 33. katarakta 2010. május 06. 23:00
    „EEEE!!!!!”
  • 32. E! 2010. május 06. 22:39
    „Köllemes kis esőke volt.
    Lilongwe +1 :)”
  • 31. jozko 2010. május 06. 22:26
    „Ha a cikk írója végigfut ezeken a kommenteken, valami ilyesmit gondolhat: ezek után írjon nektek ujságot a z a hernyótalpas sanghaji nénikétek, aki a sivatagban is egy marék hommokért... hja, kérem ez sem egy könnyű szakma!”
50 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdos tartozások az M43-as építésénél

A Szeviép Zrt. székházánál és az épülő M43-as autópálya 47-es úti szakaszánál tiltakoztak a ki nem fizetett vállalkozók. Tovább olvasom