Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Májusra még van szabad hely

Lassan betelnek a szegedi anyakönyvi csoport házassági előjegyzései. Májusra találni még helyet, júliusban és augusztusban már csak délelőtti esküvőt tervezhetnek az ifjú párok.
Idén az első két májusi hétvégéért nem tülekedtek a párok, tavaly nagyobb forgalmat bonyolított a szegedi polgármesteri hivatal anyakönyvi csoportja – tájékoztatott Bacsik Sándorné csoportvezető. Évente nyolcszáz pár kel egybe, téli szombatokon három-négy menyasszony és vőlegény mondja ki a boldogító igent, de szezonban, azaz májustól őszig akár huszonöt pár is megfordul az anyakönyvvezető színe előtt. Egyelőre azonban van szabad ideje a szegedi anyakönyvvezetőknek.

– Múlt szombaton tíz jegyespárt adtunk össze. A mostani szombatra szabadok még a reggeli órák, a kora délelőtt, és lenne még két esti időpontunk – nézett bele az előjegyzésekbe a csoportvezető. A ballagási hétvégekre tehát kevesen terveznek be esküvőt is. Jövő szombatra, május huszadikára azonban teltházas foglalás van. 27-én már csak délelőttre jelentkezhet, aki meggondolja magát. Júniusra nincs még nagy mozgás, akár napszakot is tetszőlegesen megjelölhetünk. A divatos júliusi és augusztusi szombatokon – ha mostanában határozzuk el magunkat – már csak délelőtt mondhatunk igent.

Jellemzően a legfiatalabbak kedvelik a délutánt. A második házasság megkötéséhez a korosabb párok a csendesebb délelőttöket részesítik előnyben. Népesebb esküvőket délután 3-tól kezdődően tartanak, népszerű a nagy lagzik előtt a helybeli, vagyis a tápéi és dorozsmai házasságkötő-teremben egybekelni. A névválasztási szokásokról Bacsik Sándorné elárulta, marad a hagyományos variáció, és sok feleség ragaszkodik a lánykori nevéhez. Előnye, hogy nem kell kicserélni a hivatalos okmányokat. Nem jellemzőek az új formák, nincsen férj, aki a felesége családnevét venné fel, sőt a kettős vezetéknév sem kedvelt megoldás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anna-kúti csomópont: átépítés két év múlva

Az Anna-kúti csomópontot csak két év múlva építik át. A képviselő-testület pénteken dönt arról, ki… Tovább olvasom