Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Már a fél szegedi belváros üres: taszítják a vevőket a kiürült boltok

Szeged - A szegedi Fekete sas utcában 10 üres üzletet számoltunk össze. Olyan papírfecnikkel teleragasztott kirakatokat láttunk, amilyenek egy elhanyagolt külvárosban sincsenek. Vevő ritkán tér be a boltokba. A kereskedők a bérleti díjak 30-40 százalékos csökkentését kérik.
– Súlyos teher a vállunkon a havi bérleti díj, hiszen emellett nem csak ez a fizetnivalónk van. Az elmúlt 15 évben 3 és félszeresére emelkedtek a díjak, miközben gazdasági válság van, és az Árkádot is szinte a belvárosban építették fel – mondta Horváth Péter és Jenei Imre. A kereskedők, akik társaik nevében is nyilatkoztak lapunknak, 30–40 százalékos bérletidíj-csökkentést szeretnének.

Már a fél szegedi belváros üres: taszítják a vevőket a kiürült boltok. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Szabadtéri pláza?

Kardos Kálmán, az IKV Zrt. új vezérigazgatója lapzártáig nem válaszolt arra a kérdésre, mik a tervek az üresen álló üzletekkel. Bemutatkozó interjújában azt fejtette ki lapunkban, hatékonyabbá akarja tenni az üzletbérléseket. Kezdő vállalkozókat szeretne kezdeti, kedvezményes bérleti díjjal a belvárosba vonzani. Mágnesbérlőket próbál megnyerni, akik újabb bérlőket hoznak, és rendezvényekkel szabadtéri plázaként szerettetnék meg újra a belvárost.

Horváth Péter Fekete sas utcai Velvet méteráruüzletében beszélgettünk, Jenei Imre a Kárász utcai Eldorádót üzemelteti. A forgalmat jól jellemzi, hogy abban a bő egy órában senki se nyitotta ránk az ajtót.

A probléma összetett: a legtöbb belvárosi kereskedő a 90-es években több millió forintért vásárolta meg az üzletek bérleti jogát. Négy falat vettek meg, a helyiségeket milliókért alakították ki. Most, ha visszaadják az IKV-nak, nem kapnak pénzt érte, de a szabadpiacon sincs áruk a bérleményeknek. Albérletbe se érdemes adni a helyiségeket, mivel ilyenkor az IKV 30 százalékkal megemeli a bérleti díjat. Nagy a káosz a szerződésekben: nem egységesek a feltételek, a díjak, az időtartam. Emlékeztettek arra, hogy Makón 20 százalékkal csökkentek a fizetnivalók.

Horváth Péter és Jenei Imre örülne, ha az üres üzletekbe bérlők költöznének, hiszen az ő üzletüket is rontja a kihalt belváros. De egyenlő feltételeket kérnek: ha kedvezményekkel akarna új kereskedőket toborozni a város, akkor mindenkire legyen érvényes az engedmény. Legyenek vonzó bérletijog-árak, bérleti díjak és egységes szerződések.

Már a fél szegedi belváros üres: taszítják a vevőket a kiürült boltok. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Megírtuk: először 2011. október 12-én tüntettek a belvárosi kereskedők a szegedi városháza előtt, akkor is azt szerették volna elérni, hogy engedjék el a tarifák felét, hiszen a szegedi belváros már félig üres. 2012-ben szakvéleményt készíttettek, mennyi lehet a reális bérleti díj. 19-en közjegyzői eljárást indítottak a város ellen. Talán ennek hatására is, az IKV a 2013-as éves beszámolójában azt írja, átlagosan legalább 30 százalékos engedményt kellene adni. 2013. április 12-én újra tüntettek a kereskedők. 2014 februárjában a Kisosz 40-50 kereskedő aláírásával küldött levelet az önkormányzatnak, de nem kaptak rá választ. Most, 2015 februárjában a kamarában tárgyaltak az IKV Zrt. vezérigazgatójával, Kardos Kálmánnal, aki elmondásuk szerint pozitívan állt a problémához, de még nem történt semmi.

Rögtön jövök!

Volford László, a kamara kommunikációs és reklámklubjának vezetője mutatott be nemrégiben egy budapesti ötletet: a fővárosi önkormányzat egy évvel ezelőtt elindította a Rögtön jövök! projektet. Első lépéseként felmérik és nyilvános adatbázisban rögzítik az üresen álló üzleteket. Utána az alkalmi plakátolók által elcsúfított kirakatokat tematikus poszterekkel díszítik fel, amelyek lehetnek régi városképek éppúgy, mint azoknak az itt élő szegedieknek a fotói, akikre büszke a város. Azt sugallhatják, itt hamarosan megnyílik valami, „rögtön jön" az új bérlő.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Röszkei életkép, álláskeresőkkel

„Ha kimondom, hogy van egy óvodás gyerekem, és röszkei vagyok, már el is ástam magamat" – mondta egy munkakereső szombaton a röszkei művelődési házban. Tovább olvasom