Délmagyar logó

2016. 05. 26. csütörtök - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C

Már a határnál sátoroznak a migránsok

Már a határnál sátoroznak a migránsok
Röszke, Kelebia - Csoportosan jönnek a migránsok a szerb-magyar határhoz, tegnap egy 30 fős csapattal találkoztunk. A tranzitzóna tele, mivel csak 50-60-an férnek el benne.
– Hét napja jöttem, újdonsült barátaim két hete. Én nem akarok Nyugat-Európába menni, menedékkérelmet nyújtottam be. Magyarországon maradnék, a törvények betartása mellett – mondta tegnap lapunknak a röszkei tranzitzóna egyik pakisztáni lakója. A huszonéves fiatalember 30 társával együtt várta a határon született ítéletet, ottjártunkkor is folyamatosan dolgoztak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai. Pintér Sándor belügyminiszter nem túlzott, amikor azt mondta, megteltek a tranzitzónák.

Tegnap azt tapasztaltuk Röszkén és Tompán is, hogy az 50-60 főre méretezett konténerek valóban megteltek. Ez nem meglepő, hiszen a határ mellett 20-30 fős csoportok próbálnak szinte folyamatosan Magyarországra jutni. A röszkei tranzitnál a migránsok már sátrat is építettek, mivel a belépésre csak este 10-ig van lehetőség. A szemét is újratermelődött, a szerb–magyar határ lassan úgy néz ki, mint egy szeméttelep – ezt a magyarok nem takarítják el, mivel a kosz és mocsok még szerb oldalon van.

Egy pakisztániakból álló csoporttal a kelebiai vasútvonal mellett találkoztunk. A csapat Szabadkáról tartott a magyar határra, a kerítésnél a katonák és a rendőrök a tompai tranzithoz kísérték őket. A többségében férfiakból álló csoport nem szaladt el a rendőrök láttán, fegyelmezetten – pontosabban unottan – követte az egyenruhások angol nyelvű utasításait. Úgy tudjuk, a szerb–macedón határzár kihirdetése óta kevesebben érkeznek a kerítéshez, de senki sem tudja, mi lesz, ha a görög–macedón határon feltorlódott 15 ezres tömeg útnak indul.

Mi lesz a tranzitba belépőkkel? Nagy valószínűséggel kiutasítják őket. Magyarország biztonságos harmadik országnak tartja Szerbiát, így onnan csak kivételes esetben jöhet menekült. Erről írtunk tavaly ősszel (2015. szeptember 26.: A menekültek mentek, az ajtó maradt), amikor 450-500 migráns adott be menedékkérelmet, akik közül egy sem kapta meg azt.
 
 A kerítés mellett sétál a menekült és a katona. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)
Tényleg segítenek

A cikk a Bács-Kiskun megyei rendőrség támogatásával jött létre, de nem úgy, ahogy önök elsőre gondolják. Az történt, hogy a határra menet Kelebiánál elakadtam. Sokkal mélyebb volt a száraz homok, mint azt gondoltam. Pedig Csongrád megyében sincs homokhiány, bevallom, hibáztam. A határt védő kerítésnél kevés a civil, nem maradt más, a rendőröktől kértem segítséget. Az egyenruhások Tompáról kötelet hoztak, és kihúztak a csávából. Ezer köszönet a Bács-Kiskun megyei egységnek.
Segesvári Csaba

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszik a bérletet az új nagybanira

Veszik a bérletet az új nagybanira
Szeged- Tegnap az éves bérleteket, ma a féléves, szombaton és vasárnap a havi bérleteket árulják a termelőknek a CBA országos nagybani piacán. Tovább olvasom