Délmagyar logó

2018. 08. 15. szerda - Mária 20°C | 31°C Még több cikk.

Már az Alkotmánybíróságnál jár Török Márk ügye: két helyen pert vesztett a szegedi EHÖK-elnök

A felsőoktatási törvény szerint 2015 óta négy évig tölthet be egy ember hallgatói önkormányzatban tisztséget. Török Márk 2004 óta tisztségviselő, 2007 óta a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke.
Bár a Munkaügyi Bíróságon és a Törvényszéken már elveszítette a pert a Szegedi Tudományegyetemmel szemben, Török Márk az Átlátszó Oktatás információi szerint az Alkotmánybíróságon is megtámadta a rektor határozatát, amelyben érvénytelenné nyilvánította a legutóbbi megválasztását. Mint arról mi is többször beszámoltunk, a felsőoktatási törvény szerint 2015 óta csupán négy évig tölthet be egy ember hallgatói önkormányzatban tisztséget. Török Márk 2004 óta tisztségviselő, és 2007 óta a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke.

A minisztérium állásfoglalása szerint visszamenőleg is számolni kell az időt, vagyis a 2015. szeptember 1-jét követő választásoknál, amely a jogszabály-módosítás után történt, már figyelembe kellett venni a tisztségekben eltöltött időt. Török Márkot mindezek ellenére még egy évvel később, 2016-ban is újraválasztották, és mivel minden fellebbezés halasztó hatályú, a jogi ügyek pedig lassan haladnak előre, mindaddig elnök is marad, amíg megválasztják, és amíg az Alkotmánybíróság nem dönt. Csak akkor lehet tehát vége a 32 éves Török regnálásának, ha az a döntés születik, hogy a végzések és a törvény kifogásolt pontja nem volt alkotmányellenes.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újranyílik a hármas határ

Ismét megnyitják a hármas határt Kübekházánál szombaton 9 órától. Tovább olvasom