Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Már csak az a kérdés, ki mennyit veszít

Nem kell iskolabezárásról tárgyalni Mórahalmon: az önkormányzat nem engedi, hogy a megszorító intézkedések a városban is éreztessék hatásukat – mondta lapunknak Nógrádi Zoltán.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy pesszimisták legyünk. Fotó: Gyenes Kálmán
– Ilyen évre számított 2006 januárjában? – kérdeztük Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt, Mórahalom polgármesterét.

– Volt egy olyan érzésem, hogy nehéz évünk lesz, és bár nem vagyok babonás, ez közben elég gyakran eszembe jutott. Hihetetlenül sok konfliktussal terhelt időszak ér most véget. Nem akarom firtatni, ki és mi miatt van nehéz helyzetben az ország, de nagyon jó, hogy itt a karácsony, mert át kell gondolnunk a dolgainkat.Vagy összefogással megpróbáljuk a lehető legtöbb értéket megmenteni, vagy szabadjára engedjük indulatainkat – és akkor megfizetünk a korábban le nem rendezett konfliktusainkért is.

„Nem lépünk vissza"


– A megyében több önkormányzat is iskolák bezárásáról, dolgozók elbocsátásáról dönt, miután kevesebb pénz jut az intézmények működtetésére. Mórahalom ezt az időszakot hogyan éli meg?
– Nekünk most nem kell ilyen ügyekben döntenünk. 1995-ben, a Bokros-csomag hatására hoztunk olyan döntéseket, amilyenekkel sok önkormányzat most néz szembe. Akkor kezdtük el a konszolidációt, kialakítottunk egy olyan intézményhálózatot és szolgáltatási rendszert, amely tovább már nem karcsúsítható. Azóta a bevételeink növelésére helyezzük a hangsúlyt. Nem lépünk vissza: a mórahalmi önkormányzat megállítja a város határánál a kormányzati megszorító intézkedéseket. A következő négy évben a kistérségre irányul a figyelem. Azon leszünk mindenáron, hogy megmentsük Pusztamérges és Öttömös iskoláját, és a kistérség településeit, például magát Öttömöst is. Minden utcája aszfaltozott, az intézményei megújultak, van vezetékes gáz, most sportpályát újítottunk föl, traktort vásároltunk. Ha hagyjuk, hogy az intézmények leépüljenek, az emberek el fognak menni. Kárba vész egy szép lakókörnyezet, ami veszteség a kistérségnek, de az országnak is. A Mórakert Szövetkezet tervezi, hogy zöldségfeldolgozó üzemet telepít Öttömösre és Zákányszékre, munkahelyeket teremt. A kistérség minden településén elkészült a hétéves fejlesztési terv, ezeket úgy hangoltuk össze, hogy egyik önkormányzat se érezze konkurenciájának a másikat.

– Ez itt működhet, de vajon a megyében működik-e a kistérségek között, most, amikor az unió révén fejlesztésre jóval több pénz jön, mint eddig bármikor?

– A források relatív bősége talán megvadíthat egyeseket, elszabadulhat a fantázia. Komoly egyeztetéssel azonban el lehet érni, hogy ne is kezdődjenek el a presztízsharcok. Mert akkor a sok pénz is kevés lesz. Ebben a helyzetben nő meg igazán a polgármesterek, kistérségi vezetők felelőssége, mert össze kell illeszteni a fejlesztési elképzeléseket. Közben persze fából csinálunk vaskarikát, hiszen régiós szinten osztjuk a forrásokat, miközben nincs régiós öntudat. Nincs meghatározó koordináló ereje a régiónak, amely az egész érdekében akár szembe is mer menni a túlzó helyi igényekkel.

Ésszerű kompromisszumot találni

– De ilyen erő a megyében sem volt. Ha lett volna, talán nem épül minden városban gyógyfürdő.

– Igen, a folytatásra épp ezért érdemes odafigyelni. Ha mindenütt ugyanolyan wellnessközpont épül, nem egészítik ki egymást a szolgáltatások, és nem lesz közös üzleti szemléletű fejlesztési terv a fürdőkről is, akkor nem jön több vendég a régióba, az itt lévő lakossági vásárlóerőn fogunk osztozkodni. A megyei elnök asszony által kezdeményezett összejövetel után komoly együttműködés alakul a kistérségek között. Azt, hogy ez a megyék között menni fog-e, nem tudom.

– És a régió kórházai meg tudnak egyezni az ágyszámok elosztásáról?

– Szerintem nem. Nem a józan együttműködés hiányzik: az a baj, hogy nagyon szűk a keret, amelyet nem a helyzet fölmérése után állapították meg, hanem egyfajta fűnyíróelvnek megfelelően. Szerintem a kapacitáselosztás szakmai és politikai ódiumát a kormánynak kell vállalnia, nem a regionális egészségügyi tanácsnak. Nem lehet ebben a helyzetben ésszerű kompromisszumot találni a jól ellátott Kecskemét és a rettenetes állapotokat mutató Dél-Békés között. Mindenki veszíteni fog, a kérdés csak az, ki milyen mértékben.

– Akkor miért vállalt szerepet a regionális egészségügyi tanácsban?

– Mert ebben a feladatban van kihívás is. Az érdekel, hogyan lehet a kapacitások szűkítése közben olyan fejlesztési programot indítani, ami területileg kiegyenlített ellátási rendszert hoz létre. Ha csökken a kórházi ágyak száma, de közben meg tudunk abban egyezni, hogyan és hol hozzunk létre újabb ellátási formákat, ellensúlyozhatunk egy kedvezőtlen folyamatot, és maradandó értéket hozhatunk létre.

– Az önkormányzati választások előtt és óta sokan találgatják a megyében, miért nem volt ellenjelöltje Nógrádi Zoltánnak. Mit szól ahhoz az olvasathoz, hogy ahol nincs több jelölt, ott gond van a demokráciával?

– Ahol az ember kielégítettnek érzi demokratikus igényeit, ott demokrácia van. De ha egy ember nap mint nap azzal a tudattal ébred, hogy nem teheti meg családjának boldogulása érdekében mindazt, amire legjobb képességei fölhatalmazzák, akkor neki sérülnek a demokratikus igényei. Ahol az emberek nem érzik magukat biztonságban a háziorvosnál, ha nem bíznak a gyerekük tanítónőjében, az iskolában, ott csorbul a demokrácia. Ha ez a jelenség egy országra jellemző, jelentős erő vész el, olyan erő, amelyet gazdasági tényezőként tart számon a tudomány. Nagy baj, ha egy társadalomban az a tapasztalat rögzül, mondjuk, az október 23-i események nyomán, hogy ha az ember kimegy az utcára, kinyilvánítani a véleményét, félnie kell, mert akár meg is verhetik – és most mindegy ebből a szempontból, hogy jogos volt-e a rendőrök fellépése. A tágabb értelemben vett demokrácia szerintem nem sérült Mórahalmon. Nem örültem annak, hogy nem volt ellenjelöltem, de az jó érzéssel töltött el, hogy így is hatvanszázalékos volt a részvétel. Ha itt sérülne a demokrácia, nem mentek volna el ennyien szavazni.

Az önkormányzatokban még bíznak

– Bízik-e a demokráciában egy olyan önkormányzat, amely rendre az államtól vállal át feladatokat?

– Nem engedhetjük meg magunknak, hogy pesszimisták legyünk. Igen, jogos a kérdés, hogy most célszerű-e olyan feladatokat vállalni, amelyek nem önkormányzatiak. De azt gondolom, nincs már más, aki fölvállalhatná ezeket. A magyarországi rendszerváltozás utáni közélet legfontosabb megtartó pillérei az önkormányzatok. A helyi képviselő-testületekben még bíznak az emberek. Várom, mit kezd most ezzel a helyzettel a kormány, hogyan viszonyul a helyi érdekérvényesítő erőkhöz.

– A karácsonyt hogyan várja; szokott-e főzni ilyenkor?

– Nem főzök. Volt, amikor szívesen segítettem a konyhában, de az utóbbi időben már jól be kell osztanom az erőt és az időt, ha részt akarok venni a karácsonyi hangulat előkészítésében otthon. Márpedig részt akarok venni ebben is. A lakás és a fenyőfa feldíszítése az én feladatom. De előtte majdnem harminc eseményre kaptam meghívást, és mindenhová szeretnék elmenni. Az ünnepet, az év végi pihenést ugyanúgy, nagyon régóta várom, ahogyan a gyerekek, és közben kicsit tartok is attól, hogy ebben a nagy várakozásban csalódhatok. Az biztos, a jövő évet nem folytathatjuk úgy, ahogyan ezt most lezárjuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös lovas turisztika

Újszentiván és Tiszasziget önkormányzata összefogott, hogy egy szinte érintetlen környezetben,… Tovább olvasom