Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Már húszan szalmonellások

Nyolcvan résztvevő közül eddig húszról bizonyosodott be: szalmonellás lett a mórahalmi önkormányzat egyik múlt heti rendezvénye után. A megbetegedések mindegyike enyhe lefolyású volt, a többség már jól van. Az ételt készítő csárda tulajdonosa nem tudja, hol hibázhattak, bár azt elismeri: valóban nem volt engedélye hidegtálak készítéséhez.
Bite Attiláné nagyon betegnek érezte magát. Fotó: Schmidt Andrea
Újabb tíz szalmonella-megbetegedést regisztráltak tegnap az ÁNTSZ-nél, így már 20-an vannak, akik a múlt heti mórahalmi önkormányzati rendezvényen résztvevők közül megfertőződtek ezzel a baktériummal. A járványügyi vizsgálat még eltart néhány napig, így elképzelhető, hogy a még nem ellenőrzött székletminták között újabb pozitív eseteket találnak.
A Homokháti Önkormányzatok Kistérség-fejlesztési Társulásának január 24-i rendezvényén 80 meghívott vendég vett részt.

– Vizsgálatunk során közülük 43-an nyilatkoztak arról, hogy gyomorpanaszaik voltak a következő napokban: hánytak, laza volt a székletük. A mintákat megvizsgálva eddig 20 esetben mutattuk ki a szalmonellát – mondta el Kovács Ferenc Csongrád megyei tiszti főorvos.

A csárda tulajdonosa, Varga Ferencné elismeri: hidegtálak készítésére nincs engedélye. Fotók: Schmidt Andrea
A megbetegedések mindegyike enyhe lefolyású volt, sokan még orvoshoz sem mentek el. Fehér Éva háziorvosnál is mindössze hárman jelentkeztek. Közülük ketten már meg is kapták a székletvizsgálat eredményét, mindkettő negatív lett. Egyikük, Bite Attiláné ugyan még nincs teljesen jól, de panaszainak nagy része megszűnt. Egy nappal a rendezvény után azonban nagyon rosszul érezte magát.

– Hasfájásra ébredtem, délutánra már lázam is volt – mesélte. A fiatal nő görög salátát, francia salátát és kaszinótojást evett a fogadáson. Mint mondta, mindegyik nagyon finom volt, sem ízre, sem állagra nem tűnt gyanúsnak.

Fehér Éva háziorvosnál három beteg jelentkezett.
Azt, hogy a felszolgált ételek okozták-e a megbetegedéseket, nem lehet bizonyítani, hiszen az ételmintákat a tárolási idő lejárta után megsemmisítették. Csupán feltételezhető, hogy a majonézes saláták és kaszinótojások voltak a „bűnösök", hiszen a tünetek olyanoknál jelentkeztek, akik mindannyian a mórahalmi rendezvényen ebédeltek. A járványügyi vizsgálat is azért indult el, mert a gyomorproblémákra panaszkodók beküldött székletmintái hasonló eredményt hoztak, és ez gyanús lett a hatóságnak.

Kovács Ferenc hangsúlyozta, senki nem állította, hogy az ügyben az ételt készítő cég a felelős. A hidegtálakat ugyanis elkészítés után szállították, majd több órán át szobahőmérsékleten álltak, melyek mind újabb veszélyforrást jelentenek. – Arról sincs szó, hogy a Varga csárda tevékenysége ne lenne biztonságos – tette hozzá. – Az viszont tény, hogy hidegkonyhai készítmények előállítására és szállítására nem volt engedélyük, csak helyben fogyasztásra főzhettek volna.

A csárda tegnap délben – tele volt. A vendégeket láthatóan nem riasztotta el a szalmonellafertőzés híre. Akit megkérdeztünk, mindenki azt mondta, rendes, becsületes, lelkiismeretes az üzlet vezetője, aki mindig betart minden szabályt. Az érintett, Varga Ferencné mégis teljesen kétségbe van esve az eset miatt.

Kaszinó

A fogadáson részt vett három domaszéki tanyagondnok ugyanazokat a hideg ételeket ette. Ketten megbetegedtek, egyiküknek kutya baja. Ő ugyan nem evett kaszinótojást, de van olyan megbetegedett ismerőse, aki szintén nem fogyasztott ebből az ételből. Az, hogy ugyanattól az ételtől nem mindenki lett rosszul, illetve nem mindenki betegedett meg, szokványos jelenség. Ugyanarra a fertőzésre ugyanis eltérően reagál egy erős és egy kevésbé ellenálló szervezet, előbbi észrevétlenül legyőzheti a baktériumokat. És persze az sem mindegy, kinek mekkora szerencséje volt, és az étel melyik sarkából evett.

 
– Keresem, hol hibáztunk, de nem tudom – mondta. – Friss, fertőtlenített tojást használtunk, erre magam vállalom a garanciát, hiszen én is a konyhában voltam, amikor az ételek készültek. Tizenhat éve vagyok vendéglős, sok ellenőrzés volt már nálam, de még soha semmiféle probléma nem merült fel. Néhány napja ismét jöttek az ellenőrök – éppen a múlt heti fertőzés miatt – de négyórányi vizsgálat után sem találtak semmi kivetnivalót.

Az üzletvezető azt elismerte: valóban nem volt engedélye arra, hogy a csárdán kívülre szállítson ételt, azt ugyanis két héttel a rendezvény előtt kell kérvényezni. Neki viszont csak két nappal előtte jelezték ezt az igényt, viszont – ahogy fogalmazott – a mai versenyhelyzetben nem engedhetik meg maguknak, hogy egy felkérést visszautasítsanak. Arról pedig, hogy nem készíthet hidegkonyhai termékeket, nem tudott. Határozottan visszautasította azokat a terjengő pletykákat is, miszerint egy szombati bál maradékát szolgálták volna fel a rendezvényen. – Aki ismer, tudja, hogy ilyen eszembe sem jutna – mondta. – Délelőtt készítettünk mindent.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A város újítja fel a Hágit

Az önkormányzat újítja fel a Hágit, mert a Kelemen utcai épület tulajdonosai nem kezdtek hozzá a… Tovább olvasom