Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Már idén boltokba kerülhet a védett szegedi paprika

Szeged - Nyolcvannyolc meghatározott településen termelt, feldolgozott, és csomagolt paprikát véd a rendelet.
Informális tapasztalatszerzésen járt a franciaországi Espelette-ben, az eredetvédett Espelette-i paparika hazájában Molnár Anita, a röszkei Paprika Molnár Kft. ügyvezetője.

Franciaországban öt év alatt alakították ki a rendszert, a szegedi paprika eredetvédelmét kezdeményező mintegy 30 termelő, feldolgozó nagyjából 3 és fél éve kezdett dolgozni a pályázaton, és az unió idén november 3-án fogadta el azt a termékleírást, amely pontosan szabályozza, hogy mi számít szegedi paprikának és szegedi fűszerpaprika-őrleménynek.

Fotó: Garai Szakács LászlóA szín és a szemcsméret is meghatározott.
A termő- és a feldolgozási terület is meghatározott. Fotó: Garai Szakács László

A védelem csak olyan termékre kérhető, amit legalább 50 éve termelnek.

1934-ben is védett volt a szegedi paprika

Az Unió hivatalos lapjában közreadott részletező leírásban többek között ez áll a szegedi paprikáról: „A termék különleges volta nem csak a több száz éves törődés, felhalmozódott szaktudás és a hagyományok erényeit követő feldolgozásnak köszönhető, hanem a tájkörzet agrometeorológiai paramétereinek is. A szegedi termőtájnak a földtörténeti jelenkorban létrejött folyóvíz járta területein magas humusztartalmú, jó vízgazdálkodású öntés- és láptalajok alakultak ki a Körös, a Maros és a Tisza természetes árterületén." A leírás a kezdetekkel is foglalkozik: „A fűszerpaprika és Szeged kapcsolatának első írásos emléke 1748-ból származik. Kezdetben mint dísz- és gyógynövény vált kedveltté"...„1934-ben zárt körzetté nyilvánították Szeged környékét, így az ezen kívül termelt fűszerpaprikából készült őrleményt tilos volt szegedi paprikaként forgalmazni."

A rendelet 88 települést sorol fel, az ott termelt, feldolgozott, és csomagolt paprikát védi a szabályzat. A 88 település nagyrészt Csongrád megyei, a terület kis része átnyúlik Békés illetve Bács-Kiskun megyébe.

Az oltalom tehát nem csak a termőterületet óvja, de a hagyományt is, valamint meghatározza a feldolgozási területet is. Felsorolja többek között az alapanyagként használható fajtákat, kiköti a szegedi fűszerpaprika színét, de még a szemcseméretet, és a nedvességtartalmat is.

Egy működő rendszert ír le – mondta Molnár Anita, aki reméli, hogy már idén a boltokba kerülhet a logóval és sorszámmal ellátott, ellenőrzött termék.
Következő lépésként a napokban a szegedi paprikát termelők, feldolgozók egyesületet hoznak létre.

Csak az egyesület tagjai használhatják termékükre a szegedi paprika és szegedi fűszerpaprika-őrlemény kifejezést. Ez a létrehozók szerint nem jelent zárt kört, lehet hozzájuk csatlakozni, de az ellenőrzés szigorú lesz. Kistermelők is lehetnek tagok, a lényeg a leírásban meghatározottak betartása.
Molnár Anita azt mondta, az eljárás annyira új, hogy a szaktárca is azt tanácsolta nekik: tanulmányozzák például a szintén védett pármai sonkával kapcsolatos szabályokat, és az alapján dolgozzák ki a paprikára vonatkozót.

– Az eredetvédelem nem jelent új időszámítást. Azt jelenti, hogy a szegedi paprika szigorú ellenőrzési rendszeren megy át – fogalmazott Molnár Anita. Hozzá tette: más termékek is megmaradnak a piacon,   továbbra is lehet kapni különleges, csemege, édesnemes fűszerpaprika-őrleményeket . De ezek nem földrajzi tájhoz kötött
termékek lesznek, azaz nem tartoznak a most létrejövő oltalmi rendszerbe.

Olvasóink írták

  • 9. rouge 2010. november 10. 08:36
    „Ennek nagyon örülünk, csak így tovább és sok sikert!”
  • 8. zeuszka 2010. november 09. 14:44
    „Azt mondják a higiénia sem jó mert valami bebetonozott lotyó (tűzvédelmis) felel a tisztaságért, aki nem is ért hozzá.”
  • 7. zuluvezir 2010. november 09. 14:00
    „ezt nem értem!! mi az, hogy az idén boltba kerülhet? hát hova kerülne???”
  • 6. Larsson 2010. november 09. 09:50
    „Mit jelent, hogy védett, már csak 10%-a lesz brazil import???”
  • 5. deszkás 2010. november 08. 21:50
    „Egri bikavér, Szegedi paprika NO.”
  • 4. jozko 2010. november 08. 19:49
    „1....mutyi:

    Tetszik, hogy mindenhez értesz.
    És hogy nem titkold.”
  • 3. Zeuszka 2010. november 08. 19:30
    „Aflatoxin gyártó cégre nincs szükség a piacon. Lemérgezték fél órszágot. Én már többet nem veszek a Szegedi Paprika Rt-től.”
  • 2. papipa 2010. november 08. 18:42
    „Na végre valami! Eddig csak a Szegedi Paprika nevű bűnbanda használhatta a szegedi megnevezést a kínai/spanyol és egyéb kotorék szemét örleményére.”
  • 1. napfenyfurdo_mutyi 2010. november 08. 17:48
    „mi az H VÉDETT?
    TERMELNI KELL ELADNI ÉS ENNI.
    ENNYI.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivágják a Kálvária fasorát

Nem tervezték, mégis kellett vágni Szegeden a Kálvária sugárúton épülő villamosvágányok mellől 30… Tovább olvasom