Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Már nyolcszor hívták számhúzónak

Szeged - Bár a szegedi Kovács Péter még sosem vitte el a lottó főnyereményt, szerencsésnek vallja magát: nyolcszor szerepelt számhúzóként a televízióban. Legutóbb december 2-án, amikor 200 ezer forinttal lett gazdagabb.
Fortuna Kovács Péter és kollégája mellé szegődött – vagy inkább kísérti őket. Bár a főnyereményt még sosem vitték el, elgondolkodtató, hogy a közösen lottózó két szegedi férfi miként lehet annyira szerencsés, hogy néhány év alatt nyolcszor is kisorsolták szelvényüket, amely alapján egyikük a televízióban számhúzóként szerepelhetett.

– 5–6 éve szinte minden héten közösen játszunk a kollégámmal az ötös, a hatos és a skandináv lottón legalább annyi mezővel, amennyi a számsorsoló poszt megpályázásához szükséges. Ha a szerencse mellénk szegődik, a további feladat már rám hárul, a televíziós szereplést mindig én vállalom – mondta el lapunknak Kovács Péter, aki legutóbb a skandináv lottó nyerőszámait húzta ki: 200 ezer forinttal lett gazdagabb. A Szegedi Tudományegyetemen oktató statisztikust Vízy András és Klausmann Viktor régi ismerősként üdvözli. Mára magabiztosan hajtja végre a rá bízott feladatot, az első sorsolásnál azonban annyira lámpalázas volt, hogy elejtette az egyik golyót.

Kovács Péter egyetemi oktató rutinos számhúzó: legutóbb a skandinávlottó-számok kihúzásakor vállalt főszerepet. Fotó: DM/DV
Kovács Péter egyetemi oktató rutinos számhúzó: legutóbb a skandinávlottó-számok kihúzásakor vállalt főszerepet. Fotó: DM/DV

– A december 2-i sorsoláson minden rendben ment, bár egy kicsit meglepő és érdekes volt számomra, hogy az eddig már megszokott hagyományos díszletet virtuális váltotta fel: az egész háttérből és a kellékekből a sorsoló gép, a sorsoló gömb és természetesen a számokat tartalmazó golyók voltak valódiak. A többit csak vetítették – hallottuk Kovács Pétertől, aki nagyon örül a nyereménynek, hiszen jól jött a pénz az ünnepek előtt.

A két szegedi férfi gépi lottóval, vagyis mindig más számokkal játszik. Legnagyobb nyereményük egyébként a hatos lottóhoz fűződik, akkor a 35-ös számmal 210 ezer forintot kerestek.

Jelentkezés

A különböző lottóknál többféleképpen lehet pályázni a számsorsoló posztra. A skandinávnál például legalább 1400 forintért kell játszani, majd telefonon vagy interneten lehet jelentkezni. Hetente három embert sorsolnak ki a pályázók közül, őket hívják Budapestre. Közülük az szerepelhet az élő adásban, aki egy urnából három golyó közül kiválasztja az 1-es számot. Kovács Péternek ez már több alkalommal is sikerült.

Olvasóink írták

  • 4. Zebra 2009. december 11. 18:35
    „Tanárúúúúúúúúúúúúúúúúúúrrrrrrrrrrrrrrrr :)))))))))))))))))))))))))))))))”
  • 3. Dorkiii 2009. december 11. 10:27
    „woow tanárúr:)”
  • 2. Fuleee 2009. december 11. 07:49
    „Mák”
  • 1. E! 2009. december 10. 15:46
    „Riszpekt :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bohács indul Botka ellen a 3-as körzetben?

Bohács Zsolt indulhat Fidesz– KDNP színekben a 3-as választókerületben az országgyűlési képviselőségért. Tovább olvasom