Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Már öten vannak a Berecz négyes ikrek

Szeged - Nagy karácsony lesz az idei is a szegedi Berecz családban. A kis szegedi négyes ikrek – Rita, András, Botond és Zoli – a Jézuskának is megírták már, milyen ajándékra vágynak, de maguk is készülnek kisöccsük, Laci, szüleik és nagyszüleik megajándékozására. Ez lesz az ötödik olyan karácsony Berecz Zoltánéknál, mikor szentestén legalább tízen ünnepelnek – „szűk családi körben".
– Apucika, nézd, mit kaptam az oviban! – szalad a szobába Andris. Az aprósüteményt apja kezébe nyomja.

– Lisztérzékeny három gyerekünk. Már ők is tudják, nem ehetik meg az ilyen sütit – magyarázza Berecz Zoltán, miért teszi Rita és Zoli is az asztalra a Karolina-oviból származó csemegét. Az apa legkisebb fia, Laci délutáni álmát óvta addig, míg be nem robbantak a gyerekszobába az ovisok, akiket megyeszerte úgy ismernek, mint „a kis szegedi négyes ikrek".

Ünnepek a köbön

Születésük kisebbfajta szegedi szenzációnak számított – épp az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án múlt öt éve. A város együtt örült a Berecz családdal, ahol régóta óhajtották, s mindent meg is tettek a gyermekáldásért. Mikor kiderült, egyszerre négy csöppség is érkezett, összefogott a család, és sok segítőkész ismeretlen. Ajándékok is érkeztek a gyerekeknek, aztán megépült a ház, melynek első szintjére 2004 karácsonyán költözött Berecz Zoltán hattagúvá lett családja. Két éve pedig, ugyancsak szinte „karácsonyi ajándékként" megszületett az ötödik gyermek, Laci.

Adventi dalt énekelnek a Berecz gyerekek (jobbról: Zoltán, András, Botond, Rita, valamint kisöccsük: Laci), mikor a koszorút is beragyogja a gyertyák fénye. Fotó: Segesvári Csaba

– Kezét csókolom! – köszön az idegennek udvariasan Botond, majd a többi testvér is szépen, sorban, ahogy észreveszik a vendégeket. Ez így természetes Bereczéknél, hiszen egy ilyen nagy családnál nagy a jövés-menés. Például az édesapa két testvére közül az egyik, az öccse és annak felesége is ikreket nevel. Így aztán a Berecz nagyszülők tíz unokának készítenek karácsonyi meglepetést, melyek közül a legnagyobb, hogy szentestén mindannyiuknál vendégeskednek egy kicsit. Mindez a nappali hatalmas ebédlőasztala köré húzódó gyerekek egymásba öltött mondataiból derül ki.

Segítő kezek

– Ebédet kapnak az oviban, mert diétás étel is igényelhető, de délután már itthon falatoznak: külön a lisztérzékeny hármas, illetve Botond és Lacika – teszi gyermekei elé a kétféle uzsonnát Bereczné Juracsek Marianna. E helyzet újabb szervezési feladatot ad a nagycsaládos anyukának, hiszen három gyermekének külön, glukénmentes ételeket is kell főznie. – Kati néni, a „harmadik nagyi" is sokat segít, például diétás sütiket süt, hétfőnként Ritust viszi tornázni, keddenként délelőtt Lackóra vigyáz – árulja el az anyuka, hogy édesanyján és anyósán kívül kire számíthat. Most, hogy kicsik a gyerekek, elkél a segítség, de szükség lesz a támogatásra később is, hiszen jövőre visszamegy tanítani a Kőrösy szakközépiskolába.

– Én is segítek – kapcsolódik a felnőttek szavaihoz Botond. – Nyáron egyedül súroltam a szőnyeget.

– Én a kádat takarítom ki – veti oda Andris.

– Mikor én vagyok a napos, a tányérokat és a poharakat az asztalra rakom. Meg letörlöm a port. Lacival is játszom – teszi hozzá Rita. Kisöccse hálásan néz rá: ő még nemigen beszél, de mindent megért a nagyok csevegéséből. Zoli csak némi unszolásra árulja el, hogy azzal segít anyukájának, hogy minden reggel összehajtja a paplant.

Ikrek, mégsem egyformák

Néhány mondat, egy-két jellegzetes gesztus és mimika – ikrek, mégis annyira különbözőek a Berecz gyerekek. A csecsemőkori képeken? Mint négy tojás, annyira hasonlítottak egymásra. De most, ötéves nagycsoportos ovisként már látszik: Botond határozott és véleményéhez ragaszkodik, András közvetlen és kedves, Zoli csendes és tartózkodó, s Rita: csordultig van szeretettel.

Vendégek az ünnepen

Délben bableves és mákos tészta (a glukénmentes fajtából) a hagyományos menü, mert Apátfalváról ezt a szokást hozta Szegedre Bereczné Juracsek Marianna. A karácsonyfát náluk a Jézuska hozza, majd késő délután megérkeznek a vendégek. Hogy pontosan hányan ülik körbe az ünnepi asztalt, azt a háziasszony még nem is számolta össze, de bizonyos, hogy férje szülein kívül náluk vacsorázik férjének nagybátyja, no meg Marianna édesanyja és a bátyja. Karácsonykor az is hagyomány Bereczéknél, hogy hal kerül az asztalra. Az ugyancsak szép szokás, hogy az ünnepeken találkoznak a rokonok: már tíz unokatestvér játszik együtt, mikor összejön a nagy család.

– Bizonyos dolgokat megkövetelünk a gyerekeinktől, különben lehetetlen lenne együtt ünnepelni, de még egy hétköznapot is megszervezni. Gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel megyünk mindenhova – mond példát Mariann. S ahogy sorolja a különböző elfoglaltságokat, kiderül: szoros a napirend, sűrű a program, hiszen például Ritus különtornára jár, meg lovagolni, aztán a testvéreivel együtt hetente kétszer télen korizni, nyáron úszni. Az oviig pedig minden reggel és délután tíz-tíz perc séta az út.

– Nagy úttesten kell átmenni – szúrja be a maga megjegyzését Botond. S máris előttünk a kép: milyen nehéz lehet az anyukának négy ötéves kicsivel átkelni az úttesten, miközben az ötödiket, a még kisebbet babakocsiban tolja.

– Nem „vasfegyelem", inkább következetesség, ami az itthoni rendet jellemzi. Szerencsére a férjemmel mindketten türelmesek vagyunk, ha pedig már szakadna a cérna, mert akkora a feszültség, azt a gyerekek is érzik, és szinte maguktól lecsendesednek – magyarázza Mariann, akinek a keze szinte egy percre sem áll meg, míg beszél: összesöpri a morzsát, lesimítja az abroszt, visszateszi az asztal közepére az adventi koszorút.

Szivárványos csillag

– Ég a gyertya, ég… – kezdenek énekelni a Berecz ikrek, ahogy körbeülik az adventi koszorús asztalt, aztán az édesanyjuktól hallott adventi dallal folytatják.

– Nézd, milyen ajándékot rajzoltam: az oviban kezdtem el, itthon befejezem – veszi elő a hátizsákból, és mutatja az aranyszélű, középen filctollal szivárványosra színezett csillagot Andris. – Magyar zászlót szerettem volna, de a középső fehér nem tetszett, kiszíneztem. Együtt rajzoltunk Zolival egy hosszú vonatot is...

Egy ugrálópad is elfér a hatalmas gyerekszobában, ami a szegedi négyes ikrek (balról: Zoltán, András, Botond, mögöttük Rita) és kisöccsük (Laci) birodalma. Fotó: Segesvári Csaba

– Napocskát, virágokat és felhőket szeretek rajzolni – vonja magára a figyelmet Rita, aki elárulja: a Jézuskától babát és babakocsit kért. Meg egy műcicát, mert hogy egy igazinak nem lenne jó a lakásban. Szó szót követ, s kiderül: Botond a kutyákat, Andris a kacsákat és a repülőket, Zoli a bocikat gyűjti – rajzokon, képeken vagy éppen plüssből.

– Írtunk a Jézuskának – szólal meg halkan Zoli –, már nem emlékszem, hogy mit, de ő biztosan tudja, minek örülnénk.

Olvasóink írták

  • 1. hóvirág 2007. december 24. 20:46
    „Gratulálok az 5 szép gyermekhez!!!
    Több segítséget kaphatnának az államtól. Az ilyen szép, rendezett családokat kellene segíteni.
    Kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új évet, és sok-sok erőt a Gyermekek felneveléséhez !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száz évig harangoztak Tápén Kónyáék

Szeged - Harang szól születéskor és halálkor. Imára hív, és veszedelemre figyelmeztet. Nem is olyan régen még félreverték a harangot, amikor tűz ütött ki, vagy ha a hömpölygő folyó kilépett a medréből. Tovább olvasom