Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Marad a jelenlegi kormánykoalíció

A vártnál több mandátumot szereztek a jelenlegi kormánykoalíció pártjai, így az MSZP–SZDSZ szövetség alakíthat kormányt. A választások tegnap tartott második fordulójában kevesebben éltek szavazati jogukkal, mint két héttel ezelőtt.
Az MSZP 186, a Fidesz–KDNP 164, az SZDSZ 18, az MDF 11, a Somogyért Egyesület 1 mandátumot szerez az új parlamentben, a koalíció közös jelöltjei pedig 6 helyet szereztek meg – a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága alapján.

Az országgyűlési választások tegnap tartott második fordulójának eredményét most először csak a külföldön leadott voksok összeszámlálása (várhatóan április 29.) után lehet véglegesnek tekinteni. Az Országos Választási Bizottság szerint 11 választókerületben még nem lehet biztosan kiosztani a mandátumot.

Az OVB honlapján közzétett becslés szerint a kormánykoalíció 209 helyet szerezhet meg a 386 képviselői székből. Nem sokon múlott, hogy az MSZP egyedül szerezzen abszolút többséget. A koalíció az eddiginél kényelmesebb többséggel kormányozhat a következő négy évben.



A választásra jogosultak 64,34 százaléka élt szavazati jogával a képviselő-választások második fordulójában. (Az országos részvétel a két héttel ezelőtt tartott első fordulóban 67,83 százalékos volt.)

Csongrád megye hét egyéni körzete közül öt helyen már az első fordulóban, két helyen (a 2. és 6. kerületben) tegnap választottak országgyűlési képviselőt.

A következő négyesztendős ciklusban térségünket képviseli a parlamentben: egyéni választókerületi küldöttként Ujhelyi István (MSZP–SZDSZ), Sándor Klára (SZDSZ–MSZP), Botka László (MSZP–SZDSZ), Vincze László (Fidesz–KDNP), Szirbik Imre (MSZP), Lázár János (Fidesz–KDNP), Buzás Péter (MSZP); a Csongrád megyei területi listáról mandátumhoz jutott a Fidesz színeiben Farkas Sándor, Kispál Ferenc, Nagy Sándor, az MSZP támogatásával Bedő Tamás, Géczi József Alajos, Kozma József; az országos listákról Nógrádi Zoltán (Fidesz) jutott mandátumhoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegednél 3 centimétert csökkent a Tisza vízszintje

Vasárnapra Szegednél és Csongrádnál néhány centimétert csökkent a Tisza szintje, de a nagy víznyomás… Tovább olvasom