Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Marad az operafesztivál

Szeged - A második nemzetközi Mezzo-operafesztiválnak is Szeged adhat otthont idén novemberben. Nem igaz, hogy Debrecen szerezte volna meg a rendezvényt. Az viszonyt tény:
az idei magyar versenyprodukció nem szegedi lesz, hanem a cívisvárosból jön.
Idén már nem Szeged, hanem Debrecen lesz a házigazdája a Mezzo televízió közreműködésével másodszor megrendezendő nemzetközi operaversenynek és -fesztiválnak – lehet hallani a városban. – Valóban megfordult a fejemben, hogy elviszem Szegedről a fesztivált, mert tavaly sok minden nem úgy működött, ahogyan kellett volna. A város vezetése azonban ragaszkodott a rendezvénysorozathoz, és garanciát kaptam tőlük, hogy erőfeszítéseket tesznek a siker érdekében. Két-három héten belül aláírjuk a szerződést, most ennek az előkészítése folyik – cáfolta lapunknak a téves információkat tegnap Havas Ágnes, a verseny létrehozója, az Armel produkció vezetője.

A fesztiváligazgató azt is elárulta: idén is november 3-a és 17-e között rendezik meg a döntőt a Szegedi Nemzeti Színházban, de nem a helyi operatagozat adja majd a magyar versenyprodukciót, hanem a debreceni. Havas szerint ennek nincs különösebb oka, eleve úgy tervezték: akár évről évre változhatnak az együttműködő színházak. A tavalyi partnerek közül csak a New York-i Dicapo Opera és a gdanski Balti Opera tér vissza újra, a brémaiak és a rennes-iek helyett egy svájci és egy cseh társulat produkcióját láthatja majd a döntőben a szegedi közönség. A verseny részleteiről február elején tartanak nemzetközi sajtótájékoztatót Budapesten.

A tavalyi verseny legjobb férfi opera-előadója, Adam Diegel is énekelt volna az elmaradó Dóm téri gálán – másképp kárpótolják. Fotó: Segesvári Csaba
A tavalyi verseny legjobb férfi opera-előadója, Adam Diegel is énekelt volna az elmaradó Dóm téri gálán – másképp kárpótolják. Fotó: Segesvári Csaba

– A Mezzo-operaverseny és -fesztivál szegedi ötlet, amit az önkormányzat, a szabadtéri és a színház azonnal felkarolt, forrásokat biztosított a rendezvény létrehozásához. A városmarketing szempontjából óriási érték a rendezvénysorozat, a Mezzo televízió tavaly 39 országba hosszú időn át sugározta azokat a filmeket, amelyek Szegedet, a színházat és a szabadtérit mutatták be, valamint két héten át közvetítette a döntőben szereplő versenyprodukciókat is – mondta Solymos László alpolgármester, aki azt is hangsúlyozta: a városnak 2010-ig van szerződése az operafesztivál megrendezésére. – Megszokhattuk már azt, ha egy újonnan induló rendezvény sikeres lesz, akkor más is megpróbálja rá kivetni a hálóját. Természetesen ebben benne van az is, hogy a szervező is megpróbálja srófolni a rendezvény árát. Szeged ragaszkodik ahhoz, hogy a Mezzo-verseny továbbra is Szegeden legyen. Biztosítjuk az ehhez szükséges forrásokat és minden egyéb feltételt. A fesztivál nem eladó!

A város kulturális életéért is felelős alpolgármester úgy véli, Szegednek az a fontos, hogy a fesztivál keretében olyan produkciók jöjjenek, amelyekkel a színház repertoárja is gazdagodik. – Így volt ez tavaly, így lesz ez idén és jövőre is, hiszen öt új operaprodukciót láthat majd a szegedi közönség. – Sajnálom, hogy saját előadásunk nem része az idei fesztiválnak, de a fő szempont a publikum érdeke: a nézőik így is láthatják az évad során a mi produkciónkat. A versenyen szereplő darabokkal pedig gazdagodik a kínálat – kommentálta a változásokat Gyüdi Sándor, a szegedi teátrum főigazgatója.

A szabadtérin nem lesz gálakoncert

A Mezzo-verseny tavaly novemberi díjkiosztó gálaestjén még úgy jelentették be, hogy a két fődíjas, az amerikai Adam Diegel és a horvát Janja Vuletic közös gálakoncerten énekel majd a Dóm téren, és ezt az estet később sugározza majd a Mezzo is. – A gazdasági helyzetre való tekintettel óvatosan kellett a nyári programunkat összeállítanunk; ebbe a tervezett gála gazdasági okok miatt most nem fért bele. A Mezzo-fesztivál igazgatójával, Havas Ágnessel konzultálva döntöttem erről, ugyanakkor Adam Diegel számára más meglepetést találtunk ki – tájékoztatott Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. Információink szerint a győztesek gálakoncertjét valószínűleg máshol rendezik majd meg, Havas Ágnes keresi a megfelelő helyszínt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged újra nyeregbe száll a Nemzeti Vágtán

Szeged - Újra szurkolhatunk a szegedi lovasnak a második Nemzeti Vágtán. A város a tavaly jól futó,… Tovább olvasom