Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Marika néninek mennie kell

Szeged - Kilakoltatják a Kendergyári úti szoba-konyhás lakásából Marika nénit, aki több százezer forinttal tartozik az IKV-nak. A 68 éves szegedi asszony lába alól akkor csúszott ki a talaj, amikor meghalt a férje. Kilátástalan a helyzete.
– Nézzen szét, mindent a két kezemmel csináltam, én burkoltam le szalagparkettával a szobát, és leköveztem a konyhát. Bojlert szereltem fel, és tusolót építettem. Vettem édesanyámnak egy kis fatüzelésű kandallót is. Amikor volt egy kis pénzem, újítgattam, szépítgettem a lakást, ahol én is felnőttem – mutat körbe Posztós Csaba a Kendergyári út 4–6. szám alatti szoba-konyhás lakásban, amely valóban takaros. Kívül viszont ütött-kopott, lepusztult az épület.

A Kendergyári út Újszegeden, az isten háta mögött található. Ritkán jár erre autó, noha a környéken már felhúztak néhány villát. Azt mondják, hogy itt egy kisebb telek is húszmillió forintba kerül. A paloták árnyékában áll Posztós Kálmánné Marika lakása. – 1974-ben költöztünk a férjemmel az úgynevezett Hétházak egyikébe. Azért hét, mert hét ház állt itt egykoron, egészen az erdőig – mutat a Kertész utca irányába. A hét házból hatot már lebontottak. Az utolsóban hat lakás található, amelyből öt már üres. Már csak Marika néni lakik a Hétházakban. Ő sem sokáig.

Kendergyári utca 6 szám alatt.
Marika néni a Kendergyári utca 6 szám előtt - a Hétházak közül az utolsó.
Fotók: karnok Csaba

– Én mindent megtettem, mindenben segítettem az édesanyámnak. A villanyszámla-tartozását mai napig én fizetem – hangsúlyozta a 28 éves Csaba, aki láthatóan megrendült, hogy édesanyjának mennie kell a házból, ahol közel negyven éve él. A szobafestő Csaba feleségével, valamint 3 és 7 éves gyermekével albérletben él. – Tudom, hibásak vagyunk – folytatja a fiatalember –, hiszen nem fizettünk lakbért. De amikor felszólítást kapott az édesanyám az IKV-tól, mindig befizettem egy nagyobb összeget, amit vagy a családomtól vettem el, vagy kölcsönkértem. Így odáztuk el, hogy kilakoltassák. – Ha egy munkámból nagyobb összeget, több tízezer forintot kaptam, azonnal vittem az IKV-hoz, mert próbáltam édesanyámnak segíteni – mondta Csaba, akinek van ugyan testvére, de nem tartja vele a kapcsolatot. Nem firtatjuk, miért, de elmeséli, hogy akkor beszélt utoljára a testvérével, amikor 2005-ben meghalt az édesapjuk. – Felhívott, és részvétet nyilvánított. Ennyi. Én fizettem a temetés költségeit is. Anyukámat nagyon megviselte édesapám halála. Megroppantotta, hogy elment a párja – meséli Csaba.

Kormos tájékozódik

Telefonon hívtuk fel a körzet önkormányzati képviselőjét, Kormos Tibort, aki fájdalmasnak, tragikusnak nevezte a család történetét. Elmondta, tájékozódik, mit tud tenni az ügyben, de nem ígért semmit.  
Marika néni elmondása szerint húsz évig dolgozott a Kendergyárban konyhásként. Utána különböző szegedi vendéglők konyháján munkálkodott, amíg le nem betegedett. Már nem bírja a lába a terhelést. Az 52 ezer forintos nyugdíjából vonták a lakbérhátralékot, annyit, hogy 28 ezer maradt neki megélhetésre. De így sem jutottak egyről a kettőre, azt olvastuk ki a papírokból, hogy 350 ezer forinttal volt már adós.

A bíróság tavaly decemberben döntött: Posztós Kálmánnénak el kell hagynia a lakást. Csaba fia kiharcolta az IKV-nál, hogy ne fagyban-hóban tegyék ki az utcára az édesanyját. Április 12-éig kapott haladékot. – Pénteken kipakolok a szobából az udvarra, mert jönnek, és lepecsételik a lakást. Ha nem ezt tenném, akkor végrehajtóval, rendőrrel jönnének, amit nekem kellene kifizetni. Az is 100 ezer forintba kerülne – mondta a 28 éves fiatalember, aki sajnálja, hogy az IKV-tól senki sem jött ki környezettanulmányra az édesanyjához, mint ahogy azt is, hogy nem számolták bele azt az összeget a lakbérbe, amit a lakás felújítására költött.

Az utolsó lakásbelső
Az utolsó lakásbelső

– Hogy mi lesz az édesanyámmal? Nem tudom. Pár napig ellesz nálunk az albérletben. Sándorfalván van egy picike telkünk egy villanyoszloppal. Ha tudnék venni egy kis lakókocsit, akkor élhetne ott a kutyákkal. Merthogy itt is négy kutyánk van. Mi lesz velük? Nem adom őket a sintérnek. Öreg kutyák, akik már megszoktak itt. Ha elviszem őket, visszajönnek – mondta a 28 éves fiatalember, és édesanyja vállára tette a kezét.

Olvasóink írták

67 hozzászólás
  • 67. Lucia 2013. április 08. 23:00
    „"Kormos tájékozódik"
    Tájélkozódott? Intézni tudott valamit? Vagy csak felveszi MUNKA NÉLKÜL havonta a képviselői pénzét?
    Érdekel az ügy, ne tessék "elaltatni"! Én Marika néninek szurkolok, segítenék is neki - anyagilag.”
  • 66. hawaiiklub 2013. április 08. 10:06
    „Lehet itt szidni az IKV-t. Akinek nem tetszik az IKV-s lakás, miért nem megy albérletbe? Ja hogy az drágább... Szociális bérből nyilván nem fog tudni felújításra költeni az IKV. Ez van.”
  • 65. Tambitoma 2013. április 08. 07:18
    „Kedves Dm!

    Amennyiben lehetséges egy korrekt cikket tényekkel. Hogyan is van ez most a tartozás? Valóban 4 ezer csak a lakbér havonta? Megy itt a dobálás? Megy a sarazás! A politika. Legyünk emberek lehet ha valóban segítség kell fogjunk össze. De előtte a tényeket írják meg! Ne csak egy bedobott búlváros cikk legyen.”
  • 64. Lucia 2013. április 07. 22:27
    „59.
    Mielőtt jobban kiosztanál, nem fogom elolvasni az IKV szabályait . Nem érint, nem érdekel! Az felháborít, hogy a lakbért behajtják, a ház meg rádől Marika nénire!
    Várom a számlaszámot, segíteni szeretnék! De csak azért, ahogy kinéz a lakás belülről! Nem elhanyagolt. Itt még élni lehet(ne).”
  • 63. tucat 2013. április 07. 17:39
    „62. Emberségetavilágnak
    Vigyázzon! Fordítva tartja a puskát! :D”
  • 62. Emberségetavilágnak 2013. április 07. 16:16
    „Ha nem tudunk a vitapartnerünk szintjén eszmecserét folytatni, akkor jobb, ha meg se szólalunk, mert minden további szó egyenesen etikátlan.”
  • 61. Emberségetavilágnak 2013. április 07. 15:55
    „"A 350-ezer tartozásból kb100-az ügyvédi iroda díja-kb50-ezer a perköltség+a töke tartozás kamatai!"
    Marad tőketartozás 200 ezer Ft.
    Ennyiből a tulajdonos nem tudta volna leburkolni és emberileg lakhatóbbá tenni a lakást, az biztos, hisz az még az építőanyag, bojler, stb árát sem fedezi, plusz munkabérek és azok járulékai.
    Nem ismeri el, mert ez az érdeke.
    Az a ház ott csak értékrontó azon a telken, lakóval ha akarja se tudja eladni. Azaz tudná, de az macerás is, és nem éri meg. Sem az eladónak, sem a vevőnek.
    Valószínű, hogy minden probléma akkor kezdődött, amikor "megnövekedtek az igényeik".
    Talán nem egyeztettek az IKV. illetékesével, talán egyeztettek, de azok nem engedélyezték az emberibb lakhatás kialakítását, lehet, hogy az ingatlan sorsát illetően már akkor más távolabbi elképzelése volt a tulajdonosnak.
    Ez az asszony akárhová is kerül, viszi magával a tartozást, az a kilakoltatással nem nullázódik le.
    Lehet itt cikkezni betegekről, elesettekről, nyomorult sorsokról, akinek (aminek) kellene, az soha nem rendül meg.
    Arra viszont alkalmasak, hogy jó nagyokat lehessen sújtani rájuk. Vitriolba áztatott billentyűzettel.”
  • 60. tucat 2013. április 07. 15:44
    „58. PosztósCsaba
    Csaba Fiú!
    Nem veszem rossz néven a korholását, mert láthatóan nem ugyanazt az iskolát jártuk s járjuk, semmi baj!
    De, tudja, nem minden az, aminek látszik, s az irodalom eszközei igen faramuciak, és éles fegyverként használják is az avatott bajvívók - én nem sorolom magam közéjük, de olykor engem is elkap a hév. Ha látott már vadkacsát, talán rácsodálkozott a mókás, kis lényre: mindene mozdulatlannak látszik, s mégis sebesen siklik a tükörsima vízen! Ha búvárként szemléli, akkor a víz ellenállását ügyesen használó, hártyás lábait látja evezni, és nem érzékeli a víz feletti testrészei fenséges mozdulatlanságát... Röviden: nem jól értett engem. Illetve egy tekintetben mégis: politizáltam, mert a világon minden politika, még az Ön, ma reggeli ébredése is valamiképp. Itt azonban nevezheti a politizálásomat moralizálásnak is, mert Önnel szemben én nem az emberek múlékony-változékony, hangulatfüggő empátiájára, hanem a jogszabályokban rögzített, kötelező és általános szolidaritásra bíznám az efféle kérdéseket is. Más szóval, nem az aktuális rezsim hatalmát, hanem az emberhez méltó élethez való jogot betonoznám mozdíthatatlanul az alaptörvénybe, és az ezzel kapcsolatos jogszabályok megalkotására kötelezném az - Európában egyedül nálunk ily erősen deklaráltan keresztény! - jogalkotót, hogy soha senki, bárkinek felróható okból se kerülhessen tartósan és kilátástalanul olyan helyzetbe, amely lehetetlenné teszi számára az imént említett, ma nem létező alapjogai gyakorlását. Pusztán állampolgári, sőt, tovább mennék ebben is: emberi jogon. Hülyeség? Utópia? Lehet, de amíg annak tekinti, addig sajnos évről-évre ezernyi, újdonsült Marika néni megjelenésével kell számolnia. És nemcsak Önnek, hanem mindenkinek, akik ma szégyellős bűntudattal és haragos projekcióval, ideológiákat gyártva a nyomorultak megérdemelt sorsára, elfordulnak tőlük, és elvárják a hatóságoktól, hogy takarítsák el a félelmeiket gerjesztő látványt (a rettegett jövőjük vízióját életre keltő nincsteleneket) a látóterükből, akik, mármint a hatóságok, tán nem kell magyaráznom, mi okból, szívesen meg is próbálják teljesíteni a lassacskán össznépivé sűrűsödő, rémesen antiszociális óhajokat. Már az alaptörvényben is, ahol épp az ellenkezőjéről kellene keresztényi ömlengésbe kezdeni...
    No, lehet, hogy így sem világos, mindegy, a lényeg, hogy szurkolok a sikeréhez. Az alábbi írásaimba pedig, mint egy lyukas harisnyába, bátran nyúljon bele, és fordítsa ki őket egy hirtelen mozdulattal, akkor jobban látja, vagy egyáltalán meglátja majd a belsejüket is! Tudja, mint az a csibész vadkacsa... ;)

    Sok sikert! Egyelőre csak az emberek jóindulatára apellálva, ahogyan a tényleg fázó, éhező, rémisztően garázda, mert jövőidéző koldus is, hisz máshogy ma még nem lehet. ;)

    Tucat, nem is csak egy, higgye nyugodtan el! :)”
  • 59. Anmari51 2013. április 07. 15:25
    „39. Lucia! Általában vélelmezhető a kommentjeidből, hogy széleskörűen tájékozott vagy és ebben a kommentedben mégis kérdezel? A cikk alatt olvasható kapcsolódó cikkek: Kérlek olvasd el mindjárt az elsőt 2013.03.30-án készült Nagy Ferenc elnök-vezérigazgató úrral a március 18. "Kérdezze az IKV elnök-vezérigazgatóját című kérdések, vélemények alapján adott válaszait. Köztük megtalálod a saját kérdésedre a választ.
    Egyébként minden hatályos önkormányzati rendelet olvasható az IKV honlapján is.”
  • 58. PosztósCsaba 2013. április 07. 14:25
    „Ezuton is szeretném meg köszöni az ügyel kapcsolatban az IKV-zrt .pozitív hozzá állását.És a DÉLMAGYAR ÖSSZES MUNKATÁRSÁNAK-ÉS OLVASOJÁNAK!Válasz pár kérdésre.
    A legnagyobb baj hogy alapból rosszindulatuk az emberek , egy része! a másik fele meg politizál,a maradék rendes embert meg elnyomja az elöző kettő.Itt nem segit a biblia ez nem izrael! tucat ilyenen ember miatt van háború.
    A 350-ezer tartozásból kb100-az ügyvédi iroda díja-kb50-ezer a perköltség+a töke tartozás kamatai!
    Az ikv nem kezeli az ingatlant tehát nem költ rá,vagy úgy tünik? KORMOS KÉPVÍSELŐ ÚR tól nem kértünk pénzt! Nem is kérünk, azt rá bizom segit -e.Itt csak az segit akinek van édesanyukája és szereti is,és meg is teheti hogy segit!
    Sándorfalva jó hely nincs is mesze,ha lessz majd 300ft -od buszra menyél nézél szét haresz.
    Én fízetem a lakbért is évekig+a víllanyt,aztán már a saját családom eltartásával foglalkoztam,NEM SEGÉLYBŐL!!!
    Marikanéni tényleg( magának kereste a bajt! nem is kötelező segitení,akkor kinek segitesz inkább? Ha ki dobják jobb lesz az életed?AKI LE LAKJA A LAKÁSOKAT AZ BE TARTJA AZ EGYÜTTÉLÉS SZABÁLYAIT ? pachakuti.)
    A víz-villany melegvíz igényesség is luxus? az IKV= lavor+gyertyafény.
    Mielőtt bárki is ítélkezni kezdene tegyen fel magának egy kérdést:MIKOR ETTEM UTOLJÁRA ZSÍROS KENYERET ? emlékszik még rá? Ha meg van a válasz döntse el segit-e!!!
    Tiszteletem és köszönetem minden olvasónak.
    Posztós Csaba.a fiú.”
  • 57. kormoska 2013. április 07. 13:19
    „50.pachakuti
    Az újságírónak az a dolga,hogy emberi sorsok után"nyomozzon",visszaéléseket tárjon fel és nem utolsósorban az hogy az OLVASÓIT és a LAKOSSÁGOT tájékoztassa,alkalmasint képviselje.
    Tényfeltáró újságírásról hallottál már?
    Az DM sokszor hibázott már,de ebben a cikkben nem állt senkinek a pártjára.Rendszeresen megkérdeznék ők az IKV-t is de legtöbbször válaszra sem méltatják az újságírót,vagy maximum küldenek egy pár soros közleményt.
    Az emberek,a kommentelők többsége amellett foglalt állást,hogy lehetne ebben az ügyben más megoldás is(fix részletfizetés vagy a hátralék egy részének elengedése stb).
    Nekik még vannak érzéseik.....,veled ellentétben!”
  • 56. tucat 2013. április 07. 12:50
    „Ézsaiás, természetesen. Bocs az elírásért!”
  • 55. tucat 2013. április 07. 11:34
    „54. Antal50
    Nem! nem! Soha!

    Hőseink halottak, s mi mind hőssé lehetünk!
    A vérszívókat hős vérünk áradása mossa el!
    Fejfánkat termő tenyerén hordozza nemzetünk!
    Örök harcban állunk veled, halld meg, ó, Izrael!

    Mert ki hetednap henyél, s nem küzd velünk,
    Vérünket szíjja, az atyja Jákob és Ézsiaás,
    Azzal végképp leszámolunk, s csodát művelünk:
    Nékünk Vajk, s vértől ázott földünk a Messiás!

    Mert mi akkor vagyunk boldogok, ha szenvedünk,
    S ki másként boldog, az nem velünk, ellenünk...
    Ily egyszerű a képlet, testvérem, Antalom,
    Ápold a rettegést, mert nálunk ez a hatalom!”
  • 54. Antal50 2013. április 07. 11:07
    „52.Roxy08
    Helyes a hozzászólásod,és a megoldáson kell gondolkodni,nem pedig gyűlölködést szítani.”
  • 53. tucat 2013. április 07. 11:00
    „50. pachakuti
    Úgy van! Úgy van! Úgy van!
    Élősködő! Gettóba a parazitákkal! Ha az elgázosításukat is vállalja, vissza- és előremenőlegesen, hetedíziglen, ahhoz e társadalom széles -(edő) köreiből is számíthat támogatásra! Nem olcsó vállalkozás, tudjuk, emlékszünk, nem tagadunk, mert tilos is lenne, de hosszú távon rentábilis, és egyenesen hőstett, mert Magyarország megtisztul és megújul!
    Hajrá!
    Hip-hip! (...) Hip-hip! (...) Hip-hip! (...)
    Villanybojler?! Meleg vízben pancsikolás?! Kutyácskák?! Parketta?! Tűzkő, sírkő, konyhakő?! Rabok fütyülője, mária-kongregációs némberek rózsafüzére, csörgőkígyó, miegymás?! Oszt közbe´ a bérleti díj- meg a rezsitartozás szaporodik?! Parazitaaa! Még, hogy lakókocsi! Lópikula, cintányér! Utca! de nem belvárosi ám, hanem kint a francba´, ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát! Élősködő! Szégyen! mindenkié, hogy eddig tűrtük, mi, a tisztesség bajnokai, az irgalmas eltartóid, úgy viselkedtünk, hogy elhihesd, jogod van élni, te, szemérmetlen, a dicső nemzetünk testén élősködő lumpenproletár! Félre az útból! Jöjjön a dózer! Váse szlóvo, továriscs mauzer!
    Huh! És még finoman fejeztem ki a beteg mellkasom mélyéről fakadó egyetértésemet! Ön, kedves felebarátom, Pachakuti, nemzeti hős, semmi kétség! De ne lazsáljon, mert tenger a dolog, számlálhatatlanul sok az ellenség: ha itthon elfogy, a (trianoni ) határokon túlról újra támad, kilesve gyengeségünk repedéseit! De éberek vagyunk, és harcunk nem lankad sosem! Megtisztulunk a szennytől! Ha kell, mindent és mindenkit megégetünk, akár magunkat is, mert a mocsoknak nincs irgalom, de tisztaság lesz végül! Kitartás!

    Így jó, ugye? Bevesz a buliba? Csak, hogy ne én rettegjek, hanem mások tőlem...., tudja, hisz Ön is ebben utazik, méghozzá profimód! Szóval, hol jelentkezzek? Címet, telefonszámot, linket!
    Mi van?! A moderátor? Ugyan, azon úgyse tud elmenni. Szerintem ezen a bejegyzésen nem fog fennakadni. Ha túl finom vagyok, mondjuk, mint a szitált ürülék, akkor lebukom, de ezzel soha! meg aztán, titkon nyilván ő is egyetért e véleménnyel (mert az, semmi több), ha nyíltan nem vállalhatja is ma még. Én is csak az egyetértésemnek adtam hangot, és semmivel sem mondtam többet, mint Ön, s a honfiúi büszkeség dagasztja a mellemet, hogy egy ily kiváló hazafival szólhaték, ha csak ennyit is, holott nem vagyok méltó, hogy saruját megoldjam, s hogy hajlékomba jöjjön, arról aztán végképp szó sem lehet!
    Tehát, hadd halljam, hol lesz a sorozás! S a megtisztulásunk részletes terveit is jobban kifejthetné, tudja, a katona erkölcsi stabilitása annál erősb, minél jobban érti a műveletek közti összefüggéseket, s a VÉGcél sem marad ködben a ragyogó honfiúi tekintete előtt!

    Ugye, ért engem? Ha nem, az nagy baj, mert ennél világosabb már nem lehetek, akkora szólásszabadság azért nincs ebben, a mi, fene nagy demokráciánkban se. :( A moderáción még így is fennakadhat néhány kifejezés, de a lényeg azért, mint az idei áprilisi nap, a szellem múló sötétjének nemzeti cirruszain mégiscsak átragyog: Harcra! Minden ellen, ami még mozog!
    Hajrá!”
  • 52. Roxy08 2013. április 07. 10:36
    „50. pachakuti
    Nyilván van igazság abban, amit írsz. A konkrét helyzetet nem adhatja vissza a cikk tartalma.
    De! Azt nem tagadhatod, h 1991. és 2013. között a bérek nem emelkedtek annyit, mint a szolgáltatások és egyéb árak (nem sorolom). Nem árarány követő a megélhetés alakulása.”
  • 51. Antal50 2013. április 07. 10:27
    „Kinek is van nyakába a kolomp??? Azt a birkák követik.”
  • 50. pachakuti 2013. április 07. 09:58
    „A sok "segítőkész humanistának" megismétlem: A "szeretnivaló" Marika néni igenis élősködő! Igenis magának kereste a bajt! Mit gondoltok, hány felszólító levelet dobott ki az évek során? Miből gondoljátok, ha teljesen méltatlanul és igazságtalanul kapna másik lakást, rendben fizetne? A jelenlegi tartozását törlesztené? A lakókocsit ajánlónak meghálálná? A gyűjtést megköszönné? Meggyőződésem: természetesnek venné, mert ő egy sorsüldözött, 20 évet (ha igaz) ledolgozott idős hölgy, ez neki jár!
    Köszönje az IKV-nak, hogy eddig - törvénytelenül - elnézték neki a tudatos nemfizetést!
    Végül kérdezném a DM-t, vajon mi érdeke fűződik a társadalmi együttélés szabályait be nem tartó, sok esetben deviáns viselkedést mutató embereket együttérzésre apelláló cikkekben sajnáltatni, a riportban egyoldalúan csak az ő panaszaikat bemutatva, az ellenérdekű felet meg sem kérdezve népszerűsíteni?”
  • 49. Roxy08 2013. április 07. 08:50
    „Nem egyedi eset. Sajnos, kíméletlen a rendszer. Ez a felhalmozott tartozás nem olyan mértékű - szvsz -, amire nem lehetne megoldást találni. Olvashatóan, partnerek ebben. Valóban a telekre lehet szükség.
    Kicsit ellentmondásos, ha összehasonlítom a kutyákba beültetett chipes törvénnyel. A gazdit megbüntethetik, ha utcára dobná (elnézést a hasonlatért). Marika nénit azonban utcára tehetik.
    Az elmúlt huszon....év nem arról szólt, hogy mindenki szinten tudjon maradni. Az árak többszörösére emelkedtek, a bérek, nyugdíjak stb. alig változott. Minden hatalmon lévő kormány a népet nyúzta. Politikusaink tehetőssé majd még tehetősebbé váltak, az egyszerű emberek elszegényedtek. Nem veszik észre, de már a csontot kapargatják.
    Van az IKV-nak több lakása. Miért nincs valami alternatíva, hogy ne hajléktalanokat "termeljenek"? Egy szoba+konyha nem lenne megoldás?”
  • 48. mogyor 2013. április 07. 05:27
    „Képviselő urak és hölgyek dobjatok össze fejebként - ezer forintot és a probléma megoldva, a pénztárcátokon úgysem fog meglátszani.”
67 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyák, akik sohasem szültek

Akik szeretnének örökbefogadó szülőkké válni, első lépésként el kell gyászolniuk a meg nem fogant vérszerinti gyermek miatti veszteséget. Tovább olvasom