Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Márki József kitart Toroczkai mellett

Ásotthalom - A Rózsa Sándor-szobor alkotóját, Márki Józsefet a fafaragásról és az országos botrányt kavart politikai szerepvállalásáról faggattuk.
– A tavalyi első Rózsa Sándor Fesztiválon beszéltünk róla Toroczkai László polgármesterrel, hogy kellene egy betyárszobor. Volt más jelentkező is, de a polgármester a szegedi Vértónál lévő életnagyságú szobromat látva mellettem döntött. Megállapodtunk, meglett az anyag is, és áprilisban nekiláttam – árulta el az előkészületekről Márki József (47). – A polgármester kérésére én faragtam Rózsa Sándort, Lőrincz Feri (65) bácsi barátom a Pipás Pistát és közösen a szögedvidéki boszorkányt.

Sántha Benjámint kértük meg, hogy rajzolja meg a méretarányos vázlatokat. Úgy érzem, nem maradtunk szégyenben. Az együttgondolkodás folytatódik, más szobrok és egy művésztábor terve is felmerült. 20-25 éve faragok, alapvégzettségem erdőművelő-fakitermelő, de most a helyi strandon vagyok uszodamester. Lőrincz Ferencet tartom a mesteremnek, ő Erdélyből származik, és szobrászat szakon végzett a középiskolában.

Márki József nevétől volt hangos az országos sajtó a decemberi időközi önkormányzati választáskor. – Világéletemben baloldali érzelmű voltam, nyíltan vállaltam is, mindenki tudja. Tagja voltam az MSZP-nek – tér át a fafaragó a politikai szerepvállalására.

Mesterházy Attila tavaly az október 23-i rendezvény után viszont azt nyilatkozta, hogy a Demokratikus Koalíció megpuccsolta a beszédét, holott én úgy láttam, mindenki az összefogást akarta. Emiatt mi, helyi baloldaliak úgy döntöttünk, hogy átlépünk a DK-ba, mert ott láttuk az összefogás lehetőségét. Én támogatóként csatlakoztam, be nem léptem.

Márki József, a háttérben modelljei vázlatával. 20-25 éve farag, de nem ez az alapvégzettsége. Fotó: Schmidt Andrea
Márki József, a háttérben modelljei vázlatával. 20-25 éve farag, de nem ez az alapvégzettsége. Fotó: Schmidt Andrea

Jött az időközi választás, ahol a baloldal még csak képviselőjelöltet sem indított, nemhogy polgármesterjelöltet. Indult a korábbi polgármester Fidesz-támogatással és a jelenlegi polgármesterünk függetlenként. Vele már volt munkakapcsolatom, és bár ő is felvállalja a jobbikos érzelmeit, és én is az enyémeket, annyira tiszteljük egymást, hogy politikáról nem beszélünk. Amikor eljött az időközi választás, én DK-s támogatóként kiálltam Toroczkai László mellett, mert elleneztem az előző polgármestert. Ebből pattant ki az országos botrány, és bár a DK-s vezetők nem voltak tisztában az itteni helyzettel, kizártak, bár nem is voltam tag.

Most már nem is érdekli az amatőr művészt, hogy lesz-e a baloldalnak jelöltje az őszi önkormányzati választásra. Úgy véli, Ásotthalmon nincs jobb- és baloldal, ennek nincs jelentősége, mert a faluért dolgoznak. Létrejött az a teljes összefogás, ami az országos politikában nem. Kitart Toroczkai mellett, bár továbbra is baloldalinak tartja magát.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szoborbotrányok: lépegető huszár, IV. Béla keresztje

Nem adják át a német megszállás emlékművét, amit az éj leple alatt állítottak fel Budapesten. Tovább olvasom