Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Markovics Ágnes: nem tudom, hol voltam eddig a testemben

Szeged - A Szegedi Kortárs Balettben töltött húsz év után regisztrált munkanélküli lett az együttes vezető táncosa, Markovics Ágnes. Élete nagy fordulatáról és terveiről mesélt, valamint felidézte legmeghatározóbb emlékeit. A tánc pedig folytatódik.
 Névjegy

Markovics Ágnes (39) Dunaújvárosban született, csillagjegye Nyilas, lázadó típus. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában érettségizett, 1994-től húsz évig a Szegedi Kortárs Balett magántáncosa, 2000 és 2014 között vezető táncosa. Megkapta a Philip Morris Magyar Balett Díj Junior díját, kétszeres Dömötör-díjas, Imre Zoltán-díjas. Férje hangtechnikus, Dani fiuk 8 éves. Karthauzi macskáját Döncinek híják. Szabadidejében is szívesen táncol, filmek közül a kosztümös-romantikust és a sci-fit is kedveli. Ételekben sem válogatós: szereti a tenger gyümölcseit, de a körömpörköltet is. Italok közül, ha teheti, minőségi száraz vörösbort választ.

– Pár hete tette közzé a Facebook-oldalán, hogy regisztrált munkanélküli lett. Mi történt?

– Nem titok. Egyszerűen vége lett a balettes pályámnak. Nem az én döntésem volt. A szakmai nyugdíjig hátra lett volna öt évem, bírtam volna még. Ez genetika. Szóval a nagy váltás tavaly októberben következett be az életemben. Nem is gondoltam, mekkora fordulat előtt állok. Azt hittem, kimaradok valamiből, mégpedig egy újabb mexikói turnéból. Ehelyett kaptam. Egy barátnőm régóta csábított Pestre niát táncolni. Hát elmentem pár órájára...

– Nem készült fel arra, hogy egyszer véget ér a balett?

– Nem. Legalábbis nem így. Különben nem tudtam volna száz százalékig teljes művészi életet élni. Egyébként is lutri, ki mikor sérül le, meddig tart a pályafutása.

– Már tudjuk, hogy az öné eddig tartott. De mikor kezdődött?

– Nagycsoportos koromban kezdtem balettozni. Apukámék, amikor látták, hogy táncikálok a tükör előtt, üvöltetve a zenét, először tornázni vittek el, de leugrottam a gerenda közepéről, úgyhogy belátták, nem lesz belőlem tornász. Helyette beírattak Wünsch László és Tomcsányi Éva balettiskolájába. Nyolcadik után majdnem gyors- és gépíró szakiskolába mentem tovább, de anyukám véletlenül észrevette a Pécsi Művészeti Szakközépiskola hirdetését. Felvettek Végvári Zsuzsa mesternő osztályába, majd több váltás után Uhrik Dóránál végeztem. Osztálykirándulásra jöttünk Szegedre, megnéztük Roberto Galvan Requiem- és Juronics Tamás Kroki-rendezését. A soha nem látott modernségük, illetve ahogy esni kezdett az eső a színpadon, katartikus élményt jelentett. Felvételiztem a kortárs balettbe, és az épp távozó három lány helyére engem választottak ki két olasz leányzóval. Megtetszettem, szép hosszú barna hajam volt. Színházi alkalmazott lettem, beköltöztem a Székely sori ifjúsági garzonba; mint egy kollégiumban, olyan fantasztikus hangulatú hely volt az akkoriban. Rögtön elkezdtük a darabok betanulását.

Markovics Ágnes a színpadon (balról) a Szegedi Kortárs Balett Bosszúállók című darabjában. Archív fotó
Markovics Ágnes a színpadon (balról) a Szegedi Kortárs Balett Bosszúállók című darabjában. Archív fotó

– Miben láthatta először a szegedi közönség?

– Elsőként a kisszínház színpadán szerepeltem Juronics Tamás Regenezisében, de táncoltam a Requiemben és a Krokiban is. Kényelmesen próbáltunk azokban az időkben, talán ha két bemutatónk jutott egy évadra, és nagyjából ötven-ötvenöt előadást tartottunk, így sokáig egyre koncentrálhattunk. Hogy el lehessen képzelni, az utóbbi években száz fölött játszottunk évente. Persze ebbe bele kell számolni a Nemzeti Táncszínházba és a Művészetek Palotájába szervezett estéket. Nagy kedvencem lett Roberto Galvan darabja, a Koncert tangóharmonikára és zenekarra, amiben argentin tangóztunk. A Carmina Buranával jött a berobbanás, a darab valahol a pályám közepén érkezett, és végigkísért. Előtte a Homo ludensszel kezdődött a világjárásunk, azt a produkciót vittük Németországba, Ausztriába. A Carminával viszont eljutottunk Finnországtól Spanyolországon át Mexikóig. Ez lett az igazi nagy kedvencem, de a Szilánkokat is nagyon megkedveltem, és szerettem az olyan meghatározó játékot, ahol kreatívan bohóckodni is lehetett, mint a Trallalában. Akadtak nézők, akik minden előadásunkra eljöttek. Érdekes időszakként éltük meg, hogy Bodolay Géza átvette az együttest Kecskemétre. Volt jövés-menés, fárasztott bennünket a hercehurca: be a kocsiba, odaérni, felöltözni, letáncolni. Előadások után éjjel kocsikaravánként jöttünk haza, hogy mindenki a saját ágyikójában aludhasson. De a közönség meghálálta, nagyon befogadónak bizonyult, éreztették, hogy szeretnek bennünket, szükség van a táncra.

– 2007-ben a kisfia születése is belefért a karrierjébe.

– Abszolút. Az orvosommal egyeztetve táncoltam, míg úgy éreztem. Felléptem a Carminában Bilbaóban, bemutattuk a Carment, gurultam és lógattak, a többiek, szegények jobban aggódtak nálam, alig mertek hozzámérni. Amikor abbahagytam, asszisztens lettem, A hattyúk tava gyerek- és felnőttváltozatát mutattuk be, úgyhogy szinte onnan mentem szülni. Dani tizenöt hónapos kora körül álltam vissza. Nem siettettem, de így is viszonylag hamar formába hoztam magam. És hála istennek megtalált a Homo hungaricus öregasszony szerepe, amit megint nagyon élveztem. Minden jöhetett, nem válogattam sosem. A Puckot is szerettem a Szentivánéji álomból, pedig abban szakállam és szőrös fülem nőtt. Voltam pufók is, utoljára a Diótörő Cukorszilva Tündérét és Dadáját játszottam egyben; a dunnaszerű jelmez a napi két előadáson leizzasztott rólam három kilót.

Nem tudom, hol voltam eddig a testemben. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– A tánc most más formában folytatódik az életében...

– Igen, a niával. Eleinte semmit nem tudtam erről a mozgásformáról, de amint a barátnőm mesélt róla, éreztem, hogy fontos lesz az életemben. Épp akkor tartott intenzív fehér öves niaképzést egy amerikai oktató, amikor a balett arra a mexikói turnéra utazott, amiből kimaradtam. Innentől felpörögtek az események; kiolvastam a szakirodalmat, elmentem pár órára, hogy fogalmam legyen, miként kapcsolható harmonikus egységbe fitnesz, test, lélek és tudatosság. Majd jelentkeztem a kurzusra, és el is végeztem. Egyáltalán nem kell hozzá balett-táncosnak lenni; együtt végeztük el a képzést egy idegenvezetővel, egy reklámszövegíróval és egy leukémiás lánnyal. Olyan lökést kaptam az alatt a pár nap alatt, hogy küldetésszerűen éreztem: nekem ezzel kell foglalkoznom. Meghatározó élmény volt, most ezzel kelek, ezzel fekszem, oktatni szeretném.

– Miért olyan jó a nia?

– Talán mert elsődleges célja az öröm megélése, és ennek a képességünknek az újbóli felfedezése. Hogy nem az agyunkkal irányítjuk magunkat minden pillanatban a berögzült szokásainkhoz ragaszkodva, hanem igenis a testünkön keresztül tapasztalunk, érzünk, érzékelünk. Tudatos gyakorlással visszakereshetjük a magot, amiből származunk. Tudom, kicsit misztikusan hangzik, de ez létező dolog. És megváltoztat, a sejtjeimig. Miközben pozitív gondolkodásra serkent, ami az enyémhez hasonló nehéz helyzetben nem rossz, de általában véve is abszolút hasznos. Sok mindennel szembesültem gyakorláskor, például azzal, hogy nem tudom, hol voltam eddig a testemben. Közben meg boldogság az egész, mert mosolyogva táncolsz. Azóta a testemben élek, harmóniára törekszem, hagyom, hadd jöjjenek a dolgok. Ezzel a mozgással most kellett találkoznom. A balett zárt világ volt, a koreográfia nem a mi testünkből született, de egyben biztosan hasonlít rá a nia: a tánc örömét jelenti. Most azonban még inkább a zenéből táplálkozom, hiszen mindig is sokkal fontosabb volt, mennyire érzem át a zenét, mint az, hogy mennyire feszítem a lábam. A harmóniát a zene és a tánc egyben jelenti. Várom, hogy másokkal közösen megtapasztalva élhessük át azt a boldogságot, amiben nekem a 20 év alatt a színpadon részem lehetett. Köszönöm a tapsot, a biztatást, a boldog arcokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stresszoldás – szexszel, borral, költészettel

A stressz az élet sava-borsa – mondta Selye János, aki szerint enélkül nem élnénk, csak… Tovább olvasom