Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Maros Márton érettségivel kezdte az első osztályt

Megrohanták a diákok a nyelvvizsga központokat, hiszen aki megszerezte a középfokú C típusú bizonyítványt, automatikusan százszázalékos emeltszintű érettségi ötöst kap. A kőrösys Maros Márton ezért tavaly nem elsőbe, hanem nulladik osztályba, azaz nyelvi előkészítőbe jelentkezett. Most, elsős létére, emelt szintű érettségivel büszkélkedhet.
A most elsős, de már emelt szintű nyelvi érettségivel rendelkező Maros Márton. Fotó: Gyenes Kálmán
Azok a diákok és szülők, akik előre gondolkodtak és ráfeküdtek az elmúlt egy-két évben a nyelvtanulásra – jól járhattak. Az új érettségi rendszer ugyanis olyan lehetőséget biztosított a minimum középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkező tanulóknak, ami a felvételinél hatalmas előnyt jelent. Aki bemutatta bizonyítványát az iskolában és szeptember 5-éig bejelentkezik emelt szintű érettségire, annak az adott nyelvből nem kell vizsgáznia. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontban automatikusan beírják neki az emelt szintű százszázalékos ötöst.

A Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában a vezetés úgy döntött, hogy a nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatása mellé az emeltszintű érettségire bejelentkező gyerekeknek osztályozó vizsgán is meg kell felelniük. Ezt a pluszmegmérettetést a rendelet megengedi.

– Az iskola vezetése mindig is a minőséget tartotta szem előtt. Ebben az esetben is ez történt – magyarázza a döntés hátterét Kiricsi Imréné igazgató. A Kőrösyben angolból hatvanketten, németből tizenheten tettek osztályozóvizsgát. Jónyer Edit igazgatóhelyettestől megtudjuk: a diákok kilencven százaléka ötöst kapott. A vizsgázó tanulók között nemcsak utolsó évesek voltak, hanem sokan próbálkoztak az alsóbb évfolyamokból is. Maros Márton például a nyelvi előkészítős osztályba járt az elmúlt tanévben, tehát nulladikos volt. Tíz órában tanulta az angol nyelvet.

– Az volt a célunk, hogy megcsináljam év végén a középfokú C típusú nyelvvizsgát és ezáltal megkapjam a százszázalékos emelt szintű érettségi ötöst. Azt hiszem megérte, hogy egy évvel tovább járok középiskolába – jelenti ki boldogan a 15 éves fiú, akinek így nem kellett külön órákra járnia. A szülei legalább százezer forintot megspóroltak. Az idén elsős fiatalember azt mondja: az osztályozóvizsga a nyelvvizsga után nem volt nehéz, pedig a négyéves anyagból kérdezték.

Az átmeneti év egyszeri lehetősége után, ezentúl, nem fogadják el a középfokú C típusú nyelvvizsga bizonyítványt emelt szintű érettséginek.
Érthető, hogy a nyelvvizsga központokban tavasszal és nyáron roham volt. A ILS szegedi nyelviskola vezető nyelvtanárhelyettese, Istenes Henriett azt mondja, náluk negyven százalékkal többen nyelvvizsgáztak, mint a korábbi szemeszterben. Maros Mártonnak és a lehetőséggel élt társainak tetemes az előnye. Akik pedig nem gondolkodtak előre, főhet a fejük, hogy a hátrányt hogyan dolgozzák le a felvételinél.


A tényleges vizsga nehezebb

A Kőrösy angol szakos tanára, Melegné Pákozdi Ágnes és német tanára Jónyer Edit szerint az emelt szintű érettségi nem könnyű: ha hatvan százalékot elérnének a frissen nyelvvizsgázott gyerekek, az már jó lenne. Úgy vélik, még a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők is megizzadnának, és nem biztos, hogy maximális pontszámot elérnének. 

 
CS. Gát László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százezret kaptak Karcsikáért

Százezer forintért segített kicsempészni az országból Mehmet Tüysüz Karcsikát a székesfehérvári… Tovább olvasom