Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Másnak adta ki a pénzt a bankautomata

Szeged - Kétszer százezer forintot vittek el két nőtől egy szegedi Széchenyi téri ATM-ből úgy, hogy a kért összeget az automata először nem adta ki, de levonta az egyenlegből, majd később mégis kiadta. FÉNYKÉPPEL.
Amikor a bankszámlák tulajdonosai elmentek az automatától, hogy reklamáljanak, az ATM mégis kiadta a készpénzt, de ekkor már nem az vitte el, aki megpróbálta felvenni. A rendőrség lopás miatt eljárást indított.

A két nő még áprilisban, egymástól függetlenül és néhány hét eltéréssel, de ugyanabból a bankjegykiadó automatából szeretett volna készpénzt felvenni. Mindketten 100-100 ezer forintot emeltek le a számlájukról, azonban a kért összeget már nem adta ki a gép, így a két nő bement a bankba reklamálni. Közben az ATM mégis kiadta a kért pénzt, amit eddig ismeretlenek magukkal vittek. A rendőrség lopás miatt nyomoz.





A bűncselekményekről fényképfelvételek készültek.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyeket felismeri, hívja a Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrsét a 62/425-340-es telefonszámon vagy a rendőrség 107-es, 112-es segélyhívószámát. Kérik a képen látható személyek jelentkezését is az ügy tisztázása érdekében.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. nyomdasz63 2009. május 31. 22:10
    „Én a tizenpárezer családit is úgy veszem le,hogy letakarom a kamerát,plusz elsőre "kamu"PIN-t ütök!!!>>> Csak anyámba bízok !”
  • 47. Neszemetelj! 2009. május 27. 23:33
    „Szegény uncsitesómnak 1 éve nyúltak le "nyers-kártyával" a számlájáról 100ezret, de a bank nem vállalta a felelőséget, és a rendőrség azóta is keresi a tettest, aki basaball sapkában volt a kamerán...
    Nevetséges..., és az is hogy nem az uncsitesóm kártyaszáma szerepel a levétel adatain, és mégis azzal hárította el a bank, hogy akkor a férje vette le, vagy a gyereke..., ami nincs is, és ezt mind hajnali 4.10-kor.
    A rendőrségnek az sem szúrt szemet, hogy nem az ő kártyájával nyúlták le a pénzt.
    Állítólag ez nem lehet bizonyíték..., akkor mi a bizonyíték? A baseball sapkás vékony testalakatú valaki?
    Ennyit a bankokról, és a rendőrségről..., hangsúlyozom több mint 1 éve történt!!!”
  • 46. hfarago 2009. május 27. 13:20
    „7. hozzászólónak igaza van, az első képen lévő pasit sűrűn lehet látni a Kárász utcán... ott bandázik a játékterem környékén.”
  • 45. mentelmi-jog 2009. május 26. 14:43
    „Az is érdekes még, hogy az eset egy hónapja (vagy régebben) történt... a mai digitális világban pedig most olvasunk róla!
    Ha netán a képen látható emberek közül valamelyik csak tanúja lehetett a dolognak, és netán tényleg látott vmi érdekeset, és a képek alapján felismeri valaki és kikérdezik, mégis egy hónappal a dolog után már mire fog emlékezni?!”
  • 44. SP 2009. május 26. 11:24
    „Ahol ilyen ócska megbízhatatlan az automata, mitől lenne jó és hiteles a fényképfelvétel?”
  • 43. mentelmi-jog 2009. május 26. 10:44
    „Ha legálisan vállalsz kint munkát, muszáj számlát nyitnod, mert külföldre nem fognak havi fizetést utalni :P
    Ha netán cash in hand alapon kapsz fizetést, az készpénz, azt maximum borítékban tudod hazaküldeni úgy, hogy kihagyod a bankokat.
    Szóval mit is szeretnél mondani?”
  • 42. web 2009. május 26. 08:01
    „Balthazar -Ez olyan utca, hogy észre sem veszed ha a hátad mögött ül valaki az autójában. Azt hiszed egyedül vagy és egy óvatlan pillanatban már a hiénák elemelték a pénzed. EZEN A SZAKASZON SENKIT SEM ENGEDNÉK PARKOLNI VAGY MEGÁLLNI! Attól függetlenül,hogy kényelmes lehet az autóból
    pénzt fölvenni!

    IVY-mindkét szórakozóhely bakautomata közelében!”
  • 41. Balthazar 2009. május 26. 05:33
    „Ez a K&H bank a varoshaza oldalaval szemben, nem tudom, hogy milyen utca.”
  • 40. Zsoltee0716 2009. május 26. 04:58
    „Holnapra jó lenne ha kiderülne mi ez a hülyeség hogy két nőtől 3 ember viszi el a pénzt. Ja és mellesleg csak az egyik áll az automatához. Kétlem hogy zsebre tett kézzel elveszi a pénzt. A srác helyébe máris indulhat a feljelentés két cég ellen az egyik az automata tulaja másik a DM! Most kapjátok össze magatokat!”
  • 39. flexsnake 2009. május 26. 00:43
    „38. én is kettőt tartok. Egyik szintén látszatra :D”
  • 38. Mignon 2009. május 26. 00:06
    „37. Flexi!
    Egy atlagos amerikainak kb. 12 bankkartyaja van.
    Nekem, itt Nemetben csak kettö.
    (Egy nekem, a masik az adohivatalnak bemutatni.............:):):):).”
  • 37. flexsnake 2009. május 25. 23:54
    „30. csak ha nem értesz hozzá akkor húznak meg az átváltással.Kint ha számlát nyitsz, elég körülményes lesz hazaküldened a pénzt, és akkor a költségek már az egekbe szöknek. Itthon is megoldható az ingyenes számlavezetési díj, átutalási költség, stb...

    35. nem tűnik otpnek

    36. azokat keresik akik az eset után az automatánál jártak.”
  • 36. SP 2009. május 25. 22:13
    „A képeken nem látható, hogy elteszik a százast, akkor mit keresnek rajtuk.”
  • 35. aaaahh 2009. május 25. 21:48
    „Vagy ez nem az OTP?”
  • 34. aaaahh 2009. május 25. 21:44
    „Gondolom az OTP mindkét áldozatot gond nélkül kárpótolta sűrű elnézések közepette, mert ők vannak az ügyfeleikért és ez nem az ügyfelek hibájából történt.”
  • 33. klj_54 2009. május 25. 19:29
    „30. hozzászólás mentelmi-jog 2009.05.25. 18:42
    >Szóval tapasztalatból mondom, hogy a legnagyobb marhaság Angliában magyar kártyát használni!<

    Ez biza így igaz!”
  • 32. maradando 2009. május 25. 19:19
    „200-ezer forintos kérdés.Ki a kakuktojás a képeken ?”
  • 31. mentelmi-jog 2009. május 25. 18:46
    „Két esetben, két nő felejtett ott pénzt, de azt 3an vitték el?! Vagy hogy készült három kép? :)”
  • 30. mentelmi-jog 2009. május 25. 18:42
    „Font alapú devizaszámla, és mastercard? HAHAHA!
    Aztán csak győzd fizetni a devizaszámla költségeit, ha forintot teszel rá lehúznak az átváltással, nem beszélve a kártya különböző díjairól! Mellesleg ha normális bankot választ az ember, (nem Alsómocsolád és vidéke takszöv) simán elfogadják mindenütt a dombornyomásos kártyáját Angliában! Arról nem is beszélve, hogy ha dolgozni meg ki az ember, akkor pár perc alatt megvan egy számlanyitás és a kártya is megjön rövid időn belül, aminek semmiféle fenntartási díjai nincsenek! (nincs számlavezetési díj, utalás nem kerül pénzbe, kártya is ingyenes és mindenütt elfogadják, és a netbankért sem kérnek pénzt, sőt a Barclays még ingyen vírusirtót is ad a netbankos ügyfeleinek.) Szóval tapasztalatból mondom, hogy a legnagyobb marhaság Angliában magyar kártyát használni!”
  • 29. maradando 2009. május 25. 18:34
    „Ha ATM-ből pénzt veszek fel előtte mindig fodrászhoz megyek,hogy jól nézzek ki !”
48 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bor, mámor, delmagyar.hu! - vasárnap Vajda Attilával

Szeged - Bor, Mámor, delmagyar.hu! A delmagyar.hu és a Rádió Plusz élő esti műsora a 15. Szegedi… Tovább olvasom