Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Második legnagyobb parkja lesz Szegednek

Tavasszal elkezdődhet a szegedi Kálvária tér átépítése. Az eddigi akadály, a benzinkút helye, két év után most már bizonyítottan tiszta. A park szépségei nem csorbulnak, sőt több növénnyel, sétánnyal gyarapodik. A töltőállomás helyére pedig visszaemelik a Kálvária-dombot.
A Kálvária térre már igencsak ráfér a felújítás. Fotó: Schmidt Andrea
– Befejeztük a terület rehabilitációját. A töltőállomás helyén kicseréltük a talajt, és megállás nélkül működtettük a tisztítóberendezést. Az ellenőrző fúrásokból vett legfrissebb minták azt mutatják, hogy a szennyeződést sikerült eltávolítanunk – tájékoztatott Karcsú József, a környezet- és vízvédelemmel foglalkozó Rewox Kft. technológiai osztályvezetője. Ezt a napokban a környezetvédelmi hatóság határozata is megerősítette. A terület rutinellenőrzését a törvényeknek megfelelően még éveken át folytatni kell.

A benzinkút területe tehát tiszta, így már átveheti a tulajdonos önkormányzat. És tavasszal megkezdődhet a Kálvária tér tervezett megszépítése. Ahhoz, hogy a Boldog Mária kert- és tájépítész által készített és két éve elfogadott tervek megvalósuljanak, megközelítőleg százmillió forintra lesz szükség. A városnak egyeztetnie kell a költségekről az OMV-vel, kell hozzá a pályázati és a képviselői alap, valamint előre lendíthetné a parképítést egy uniós pályázat is.

– Nem ülünk tétlenül. Az utóbbi két évben terv szerint csinosítottuk Szeged második legnagyobb parkját. A munkát csak folytatni kell, most már nagyobb léptekben – mondta Lauer István, a körzet önkormányzati képviselője. Szeged háromhektáros zöldfelületén tehát semmi nem vész el, amire a városatya eddig 17 millió forintot fordított a képviselői alapjából.

Az új közpark megidézi a hajdani teret, amely már több mint százötven
A valaha szép, hangulatos Kálvária tér újra a szegediek egyik kedvence lehet. Fotó: Schmidt Andrea
éve látható a térképeken. Megmaradnak és megújulnak a sétányok. Meghagyják a focipályát és labdateret. A jellegzetes nyárfasort felújítják, de ki kell vágni belőle a beteg törzseket. Keresik már a pótlást, egyelőre viszont az országban nem találni ideillő példányokat.

A benzinkút helyén visszaállítják a régi Szent Kereszt-kápolna Kálvária-dombját. Feltöltik a régi kiemelkedést, a tetejére díszkapu kerül. A stációk és a kápolnaépület vonalát díszkövekkel idézik fel. A gázállomás szürke dobozát növényzettel
Tiszta a víz a kút helyén

Négy éve pecsételődött meg az utolsó belvárosi benzinkút sorsa Szegeden. A Kálvária téren negyven éve felrobbantott kápolna helyén legutóbb az OMV működtetett üzemanyagtöltő állomást. A társaság megszüntette a benzinkutat, és kötelezettséget vállalt, hogy a területet megtisztítva adja vissza a városnak, valamint hozzájárul a tér helyreállításához. A benzinkút bontása nem csak azzal jár, hogy lebontják az épületet és kiemelik a föld alól a tartályokat, hanem tisztán kell átadni a vizet és a talajt is.  
takarják el a szemünk elől, amíg a szolgáltató el nem süllyeszti. A hamburgeres is ígéretet tett egy környezetbe illő pavilon építésére. A cserjés egy részét már betelepítették. Elkészült a teret szegélyező burkolat, lerakták a termésköves lejáratokat.

A Széchenyi térnél is jóval nagyobb parkban már a villanyvezetékek, póznák sem zavarnak. A város háromhektáros felépülő tüdejét utak nem, csak díszburkolatos sétányok erezik be. A Boross József utca felőli térfélen marad a játszótér, csak még a mostaninál is szebb lesz, és ivókúttal egészül ki. A sugárút mentén kényelmes villamosvárót alakítanak ki. Leülni, tereferélni is lesz mód: az idősek otthonával és a Katona József utcával szemben pihenőtér nyílik majd padokkal. Hamarosan új szegedi találkahely lehet esténként a díszkivilágítással fényesített fősétány.

Olvasóink írták

  • 1. rodeziai 2009. október 22. 16:43
    „azért ez szebb mint a pesti kálvária tér”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárga zóna a panel előtt

Januártól jelentősen megnőtt a parkolás ára Szegeden, a fizetős zónák határait és időszakát pedig… Tovább olvasom