Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Második utónevek: Vazul, Alajos és Aurél

Szeged - Vécsi Viktor edző szakmájában is Vazulként viselkedik: nem csoda, hogy könnyen megbarátkozott második utónevével. Géczi József szocialista politikust első parlamenti felszólalása figyelmeztette az Alajos névre, míg Simonka professzort a sok János nevű orvos miatt kezdték el Aurélnak nevezni. Két utónévvel rendelkező, ismert szegedieket faggattunk.
Vécsi Viktor Vazul, a Démász-Szegedi VE kenus és kajakos edzője különös utónevét édesapjának köszönheti.

– Nem tudom az okát, hogy miért ezt választotta: a családban korábban senkit sem hívtak így. Azt viszont tudom, hogy apukám a Vazult első névnek szánta, de végül édesanyám szava győzött – mesélte a 35 éves szakember. Azt mondja, tetszik neki a Vazul, bár „csak" Vécsi Viktorként mutatkozik be.

– A szakmában is kicsit más utakon járok, mint a többiek: ebben a tekintetben is megfelelek második nevemnek – mondta a mesteredző. Szent István unokatestvére ugyanis sok mindenben nem értett egyet államalapító királyunkkal.

Géczi József Alajos édesapja keresztneve után kapta második utónevét. – Egyetemistaként is használtam az Alajost, ám a diploma megszerzése után ez folyamatosan háttérbe szorult. Mikor 1991-ben bekerültem a parlamentbe, az első felszólalásomkor a gép a teljes nevemet írta ki. Úgy gondoltam, nem sokkal azelőtt elhunyt édesapám üzente, hogy újra használjam a keresztnevét – mesélte az 58 éves szocialista politikus. Frakciótársai közül egyébként többen is előszeretettel hívják Alajosnak. – Családi és baráti körben pedig azért praktikus, mert elsőszülött fiamat szintén Józsefnek neveztük el – beszélt a honatya.

Harmincnégy éve kezdték el Aurélnak szólítani kollégái Simonka János Aurélt. – A klinikán akkor hat János utónevű orvos dolgozott. Mivel nekem volt egy második nevem is, onnantól kezdve kicsit könnyebb volt eligazodni az azonos nevű orvosok között – beszélt a traumatológiai klinika vezetője. Tágabb családjában előtte senkit nem hívtak Aurélnak – azóta több unokatestvérét is így nevezték el.

– A János névvel sem vagyok elégedetlen, de az Aurél annyira hozzám nőtt, hogy mára például a sajtóban is csak a teljes nevemet szeretem viszontlátni – magyarázta a professzor.

Bacsik Sándorné, a szegedi Huszár utcai anyakönyvi csoport vezetője elmondta: állami anyakönyvvezetés 1895. október 1-jétől létezik, amikor még harmadik, negyedik utónevet is lehetett adni az újszülöttnek. Ma két utónév adása a megengedett hazánkban.

Kötelező feltüntetni

Aki kapott második utónevet, annak okiratokon, hivatalos papír aláírásakor kötelező azt feltüntetni. Magyar állampolgárok csak a Ladó-féle utónévkönyvből választhatnak nevet gyermekeiknek. Ha olyan nevet szeretnének adni, amelyik nincs benne, az MTA véleményét kell kikérniük: a kitalált név anyakönyvezhető vagy sem.

144-ből 41

A szeptemberben Szegeden született 144 csecsemő közül 41-nek adtak második utónevet szüleik – derült ki lapunk Megjöttünk rovatából.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kárpátaljáról jött Botka buzogánya

Szeged - Helyi borok és a településről szóló kiadványok szinte minden Csongrád megyei város ajándékcsomagjába bekerülnek, ha külföldi delegáció érkezik hozzájuk. Tovább olvasom