Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Mától Szegedixie

Szeged - A kétnapos dixie-fesztiválon a hazai jelentős jazz-, blues-, dixie-együttesek mellett két amerikai énekesnő lép fel.
Ma kezdődik a Szegedixie. Az idén tízéves fesztivált korábban a Dóm téren rendezték meg. A most először kétnapos rendezvényen a fellépők két helyszínen játszanak az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A grillszínpadon 13 órakor kezdődnek az ingyenes koncertek, a nagyszínpadon 19 órától lépnek fel a „nagyok". A hazai jelentős jazz-, blues-, dixie-együttesek mellett két amerikai énekesnőt is láthat a közönség: Jeanne Carrolt és Janice Harringtont.

A Molnár Dixieland Jewels Brownnal turnézik

A szegedi Molnár Dixieland Band a Szegedixie-fellépés után több exkluzív meghívásnak tesz eleget. Fellépnek Budapesten, a várban szeptember 7-én, a nemzetközi bor- és pezsgőfesztiválon. Szeptember 14-én Belgrádban a Száva Palotában zenélnek, másnap Magyarkanizsán koncerteznek. 16-án a Pécsi Ifjúsági Házban lépnek fel. A szerbiai–pécsi turné másik sztárvendége az amerikai Jewels Brown lesz. A művésznő szeptember 12-én érkezik Szegedre, másnap próbál a zenekarral, majd indulnak Szerbiába. A Molnár Dixieland szeptember 28-án Gödöllőn, a Grassalkovich-kastélyban ad koncertet.

A 76 éves fekete bluesénekesnő, Jeanne Carroll már háromévesen templomi kórusokban énekelt gospelt, majd 19 évesen Chicagóba költözött, és az ottani klubokban kezdett bluest játszani. Ettől kezdve pályája felfelé ívelt. Olyan neves muzsikusokkal zenélt együtt, mint Ray Charles, Lester Young és Charles Mingus, énekelt Count Basie, Art Blakey és Duke Ellington big bandjében, de hosszú pályafutása során fellépett többek között Muddy Waters, Willie Dixon, Memphis Slim, Dizzy Gillespie és Thelonius Monk zenekaraival is. A legenda szerint valaha gyengéd szálak fűzték BB Kinghez – olvasható az énekesnő honlapján.

Magyarországon 2005-ben járt először, fellépett többek között az A38 Hajón, az Almássy téren, Gyulán, Győrben és a Sziget fesztiválon. Hozzánk együttesével érkezik.

Janice Harrington az Amerikai Egyesült Államok egyik kulturális nagykövete.

A fesztivál programja a következő: ma 13 órától a Miskolci Dixieland Band, majd a budapesti Jazz Steps zenél. A nagyszínpadon 19 órakor kezd a Budapest Ragtime Band, majd Jeanne Carrol and
Blues Band, végül a Molnár Dixieland Band koncertezik. Az estet finálé zárja.

Szombaton a hódmezővásárhelyi Dixie Jam Session és a sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band játszik 13 órától a kisszínpadon. A nagyszínpadon 19 órakor kezdődnek a koncertek: a Benkó Dixieland Band, Janice Harrington és a Storyville Jazz Band lép fel. Az est és egyúttal a rendezvény fináléval ér véget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyűjtőszigetek, hulladékudvarok Szegeden

Szeged - Szegeden és huszonöt kilométeres körzetében huszonhét hulladékudvar és hetven gyűjtősziget… Tovább olvasom