Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Mátyás király a kedvencük

Ahhoz, hogy egy itt élő külföldi magyar állampolgárságot kapjon, vizsgát is kell tennie. A magyar történelemről, kultúráról, alkotmányról kérdezik írásban és szóban.
Az izgatott Wang Yar Bang a magyarságáért vizsgázik. Fotó: Schmidt Andrea
A teremben tizenheten – szerbek, románok, kínaiak, irániak – várakoztak az írásbeli vizsgára: valaki még feszülten lapozgatta a tankönyvet, más nyugodtan hátradőlve várt a kezdésre. A tíz kérdéses, összesen húsz pontos teszt megoldására fél órát kaptunk, tizenegytől már átment a vizsgázó.
Többek között meg kellett válaszolni, hogy ki írta a Nemzeti dalt, hány évre választják a köztársasági elnököt, és hogy melyik csatában nyert Hunyadi a török ellen. Néhány kérdésen bizony el kellett gondolkodnunk, például, hogy a honosítást ki engedélyezi. Egy hibával mégis megfeleltünk – igaz, volt aki hamarabb végzett. Mint minden vizsgán, kisebb sutyorgás, puskázás itt is előfordult, a figyelmeztetés után azonban minden „állampolgárjelölt" fegyelmezetten dolgozott.

Már a teszteket javították, miközben a bizottság elkezdte a szóbeli vizsgákat. Az itt húzott A és B tételek között már voltak olyanok, amelyek a magyar állampolgárokat is megizzasztották volna. Például a választásokkal, az alkotmányos kötelezettségekkel kapcsolatos, vagy az Állami Számvevőszék, az országgyűlési biztosok, a fegyveres erők feladatait, hatásköreit taglaló.

– Melyik bírósághoz fordul, ha el akar válni? Ha nem tetszik az ítélet, milyen lehetőségei vannak? – kérdezték az egyik vizsgázót. A válaszok kissé akadozva, segítséggel ugyan, de végül is jöttek.

Szent-Györgyi kínaiul

A folyosón Szauter Hilda, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal koordinációs és személyzeti főosztályvezetője arról beszélt, hogy a vizsgázók háromnegyede ma már a környező országok magyarlakta részeiről jön, a mentességi kör kiszélesítése miatt pedig egyre kevesebb a vizsgázójuk. Amelyen mi is teszteltük állampolgári ismereteinket, az volt idén a harmadik, talán még lesz egy az év végéig. A magyar állampolgársági vizsga egyébként viszonylag liberális, viszont nem elég hozzá magyarul beszélni – olvasni és írni is tudni kell. A dolgozatok között most is akadt olyan, ami válaszolt ugyan a híres tudósok nevét firtató kérdésre, de Szent-Györgyi Albertet kínai írásjelekkel írta le. Ez sajnos nem fogadható el.

A szóbelire várt a folyosón az egyelőre még román állampolgár Nicoleta Manea, aki hat éve él Dorozsmán, Szegeden dolgozik, és a barátja magyar. Azt mondta, a teszttel alig volt gondja, a szóbelitől azonban tart egy kicsit.

– Sokat tévéztem, olvastam, ha valamit nem értettem, megkérdeztem vagy megnéztem szótárban – mesélt a felkészülésről. Hozzátette: munkája is segítette, hisz egy boltban eladó, ott pedig sokat kell beszélnie. Kínai főnökével érkezett, aki izgatottan sétált föl-alá, ugyanis ő is vizsgázni jött – először a családjából.

– Csupá jó emberrel tálákosztám itt, itt van á Kálávin téren üzletem is – beszélt akcentussal Wang Yar Bang. A férfi tizenöt éve él itt, öt éve felesége, két éve pedig a gyerekei is követték. A kisebbik gyerek most aput „korrepetálta", ő ugyanis már magyar iskolába jár. Nikivel az üzletben magyarul beszélnek, így gyakorolhatja a nyelvet munka közben is.

A korlátnak támaszkodva várta vizsgázó, várandós feleségét a neve eltitkolását kérő, húsz éve itt élő iráni orvos. Neki már csak a neje miatt kell izgulnia – maga pár éve már magyar állampolgár.

– Ha megszületik a gyerekünk, ő már szinte azonnal magyar lesz – mosolygott a férfi, aki Magyarországot azért szereti, mert itt nyugalom, béke van, az emberek pedig aranyosak. A pár kedvenc magyar történelmi személyisége Mátyás király, aki felvirágoztatta az országot, hódított és még igazságos is volt. Az iráni férfi szerint ez volt Magyarország utolsó virágkora.
Nem tudtunk vele vitába szállni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől járható a Bakay

Befejeződött a sínfelújítás a szegedi Kelemen utcán, a rakpartot viszont lezárták. Hétfőtől megint… Tovább olvasom