Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Medve Matek a ligetben

A Matematika Összeköt Egyesület szervezett Medve Szabadtéri Matekversenyt vasárnap az újszegedi Erzsébet ligetben.
A szegedi regionális rendezvényen hétszázan vettek részt. – A versenyen 5–12. évfolyamos diákokból, valamint vállalkozó kedvű felnőttekből álló háromfős csapatoknak kellett a kitűzött matematikai-logikai feladatokat megoldaniuk, miközben állomásról állomásra vándoroltak – mondta az egyik szervező, a szegedi Dudás Zsolt.

– Nagyon nehezek a feladatok. Reggel óta szenvedünk vele – mondta délután Forgács Martin és Bóra Tamás. A kilencedikes fiúk és csapattársaik a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumból érkeztek Szegedre. A versenyen a helyi diákok mellett Bács, Békés megyei és budapesti diákok is megmérettették magukat.

Matek a friss levegőn. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)
A versenynek hat közül két kategóriában szegedi győztese volt: a Medvebocs (általános iskola 5–6. osztály) kategória első helyezettjei a Tarjáni Két Tannyelvű Általános Iskola tanulói: Jászapáti Péter, Molnár Kristóf és Óvári Ambrus. A Jegesmedve kategóriában (középiskola 11–12. osztály) pedig a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói (Williams Kada, Lajkó Kálmán és Hansel Soma) bizonyultak a legjobbnak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amikor meredek a rámpa

A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének révészét, Farkas Lászlót kísérjük el sorozatunkban Szegeden, hivatalokba, közterületeken. Tovább olvasom