Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Még mindig adószámokért állnak sorba az őstermelők

Szeged - Az őstermelők adószámért rohamozták meg az APEH ügyfélszolgálatait, holnap jár le ugyanis a határidő. Az algyői Tóth Ferenc viszont hiába kezdte el időben az ügyintézést, mégis pórul járt: adószám híján nem tudta eladni a malacait.
Januártól adóköteles tevékenység csak adószámmal végezhető, vagyis minden olyan őstermelőnek, aki értékesítéssel foglalkozik, adószámot kell kérnie. Az eredeti január elsejei dátumot az idő rövidsége miatt még decemberben január 15-ére módosították. Ám az algyői Tóth Ferenc még így is bajba került: hiába igényelte már december 18-án, levélben az adószámát, még mindig nem kapta meg, és emiatt nem tudja eladni a malacait.

Az őstermelők a piac helyett ma az APEH-hez mennek Fotó: Segesvári Csaba

A férfi elmondta, jelentős kár érte: már több mint egy hete megszabadulhatott volna nyolc malacától, de nem tehette, mivel a felvásárlónak szüksége van az ő adószámára. Most muszáj tovább tartania a disznókat, és etetni velük a drága takarmányt. Tóth Ferenc ismer olyan sertéstartót, aki ugyanazon a napon adta be az igénylését, mégis hamarabb kapott számot.

37 ezer őstermelő

Csongrád megyében tavaly 37 ezer őstermelő újította meg igazolványát – mondta Kocsis László, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főfalugazdásza. Közülük azonban csak 16 ezren foglalkoznak értékesítéssel is – közölte az APEH, ennyien kértek ugyanis az elmúlt hetekben adószámot.  
Megkérdeztük Tamásné Czinege Csillát, az adóhatóság regionális igazgatóját, mi az oka a késlekedésnek. Az igazgatónő szerint a hivatal ütemesen dolgozza fel a beérkezett kérelmeket, ezért nincs rá magyarázat, hol akadhatott el a termelő kérelme. Hozzáfűzte, hogy igyekeztek segíteni az eladással foglalkozó őstermelőket. Aki személyesen ment be a január 10-e óta meghosszabbított nyitva tartással dolgozó ügyfélszolgálatra és azt mondta, hogy értékesítéssel foglalkozik, soron kívül szólították. Tehát egy sorban állással hozzá lehetett jutni az adószámhoz.

Az APEH-nél az utolsó rohamokra készülnek: ma este 6-ig, holnap délután 4 óráig szolgálják ki az őstermelőket.

Olvasóink írták

  • 4. gjhfdght 2008. január 15. 00:47
    „Dorevi te hülye pöcs. Te nem tudod mi beszélsz és ,hogy ha ezek az emberek nem piacolgatnának akkor segélyekért kilincselnének.”
  • 3. helere 2008. január 14. 23:57
    „Micsoda?? Az őstermelőket nemtartja el senki csupán a multik egyre nehezebb megélhetést adnak nekik és ez a nagy baj! Ezen kivül a mezőgazdaságból élőket becsülöm mert ők adnak zabálni valót!!!Jólenne már ezt tudatositani és megbecsülni, és ezúton kivánom, hogy a mezőgazdaság egyszer az életben a legjobb megélhetést adja nekik! Ők azok akik mindig is megdolgoztak a pénzükért nem pedig a sok ujgazdag milliárdos biznicman él mint a kiskirály!!”
  • 2. kaktusz 2008. január 14. 17:27
    „Évközben bármikor igényelhetik az adószámot és az alanyi adómentességet, csupán arról kell nyilatkozni, hogy a tevékenységet most kezdte el az illető. (2007. december 31-el ugyanis minden őstermelői igazolvány érvényessége lejárt, így számonkérésre sem sok esélye van a hatóságoknak...)”
  • 1. dorevi 2008. január 14. 11:51
    „Senki nem lehet annyira naiv, hogy elhiszi, miszerint minden őstermelő termelő is.

    Főként viszonteladó. Megveszi a nagybanin, és eladja, mint őstermelő.

    Az őstermelőket hosszú évek óta a társadalom tartja el és finanszirozza.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benzin: ötven forint a különbség literenként

Szeged - Tankonként háromezer forintot is spórolhat az, aki a kiszombori határ túlfelén tankol. A különbözet néhány kilométeren belül is közel ötven forint literenként – ám úgy tűnik, kevesen tudnak erről, ugyanis Őscsanádnál alig akad magyarországi tankoló. Tovább olvasom