Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Még nincs 4 éves, harmadszor javítják

Szeged - Május végéig kijavítják a rókusi csomópont elsötétült sávvezető lámpáit. A körforgalom idén lesz 4 éves, tavaly – szintén a LED-sor hibája miatt – 49 napig volt felbontva.
Májusban lesz négyéves a szegedi Rókusi körúti lámpás körforgalom, amely újra javításra szorul. A közlekedőknek úgy tűnhet, a 900 millió forintból megépült, 90 méter átmérőjű csomópont sávjait megvilágító LED-sor szinte minden évben elromlik, pedig volt olyan év, amikor az autósokat segítő rendszer üzemelt.

A körfogalmat 2010-ben, 5 hónapos csúszással adták át, majd féléves működés után 2011-ben fel is bontották az útba épített világítást. A rendszer beázott. Az 5 év garanciával rendelkező prizmasor ezután 2012 végéig működött. Tavaly 49 napig javították a kereszteződésbe épített 300 lámpát, a közlekedést segítő fények idén áprilisra újra elsötétültek.

Fotó: Segesvári Csaba
Itt épp jó is, meg nem is... Fotó: Segesvári Csaba

A Kossuth Lajos sugárút irányából csak a sávszéleken működik a LED-sor, a Rókusi felől is foghíjas a világítás. Pedig a szakemberek szerint is nagyon jó az úttestbe épített lámparendszer, segít átkísérni a közlekedőket. A szegediek gond nélkül követik a „vak" sávokat, a többiek viszont gyakran eltévednek: a világító széleket próbálják követni, így kacsáznak az úton. A sávelhagyást dudaszó és vészfékezés követi, baleset szerencsére még nem történt.

Az útlezárással járó munkák tavaly 7 hétig zavarták a közlekedőket, most újabb felbontásra lehet készülni. – Bejelentettük a hibát a kivitelezőnek. A garanciális javítást május végéig kell elvégeznie az ASZE Konzorciumnak – mondta lapunknak Csanádi Zoltán, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozizzunk együtt áprilisban is! Nyert páros belépőt Sajtófilmklubunkba?

Kisorsoltuk áprilisi Sajtófilmklubunk nyerteseit. Ott van a szerencsések között? Tovább olvasom