Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Még nincs vége a betegcsereügynek

Az ügyész néhány nap gondolkodás után fellebbezett a betegcsereperben. A vádat képviselő Rövid Csaba fellebbezése mind a négy vádlottat érinti, mégis csak a beteghordóra kért súlyosabb ítéletet.
Mint azt megírtuk, május 18-án hirdettek ítéletet a két hónap híján három éve húzódó betegcsereperben. A Szegedi Városi Bíróság bűnösnek mondta ki Bánlaki Ferenc beteghordót és H. Károly szakápolót halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében. Az előbbi nyolc hónap, az utóbbi egy év négy hónap fogházbüntetést kapott. A bíróság a végrehajtást mind a kettőjük esetében egy év próbaidőre felfüggesztette. A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolt harmad- és negyedrendű vádlottat, Sz. Sándor és E. Attila orvost felmentették.

A vádat képviselő Rövid Csaba ügyész az ítélet kihirdetése után bejelentette: a beteghordó és az orvosok esetében három nap gondolkodási időt kér, a szakápoló esetében súlyosbításért fellebbez. Az utóbbit azzal magyarázta, hogy a próbára bocsátás időtartama nem lehet rövidebb, mint a kiszabott büntetés.

A Csongrád Megyei Főügyészség tegnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyészség fellebbezést jelentett be a betegcsereperben: a vádhatóság azt szeretné, ha a bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentené fel az orvosokat. A beteghordóra pedig súlyosabb ítélet kiszabását kérte Rövid Csaba vezetőügyész-helyettes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A százesztendős Ilona néni, a focirajongó

95 éves koráig rendszeresen maga kapálta kertjét Huszár Józsefné, Ilona néni, mivel azt tartotta:… Tovább olvasom