Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 17°C Még több cikk.

Még soha nem járt a Novában földeáki olvasónk: most Telekosár-nyertesként bevásárolhatott

Telekosár játékunk újabb nyertese, a földeáki Harternstern Lászlóné bő egy órát nézelődött a Príma Novában. Nyereményét az utolsó fillérig elköltötte, a blokk végösszege közel 32 ezer forint volt.
Földeáki házuk előtt férjével együtt izgatottan várt minket olvasónk, Hartenstern Lászlóné, Etelka, hogy elinduljunk bevásárolni. A családfő most nem kísérte el párját, mint mondta, hadd élvezze egyedül a nyereményt.

Kiderült, általában havonta egyszer az egyik hódmezővásárhelyi szupermarketben szokták megejteni a nagy bevásárlást, minden egyebet a faluban szereznek be. Így Etelka még soha nem járt a szegedi Príma Nova üzletben, ám az interneten megnézte a kínálatot, így pontos bevásárlólistával készült.

– Többször is újraírtam – mesélte nevetve –, megnéztem, mi az akciós, és néhány különleges dolgot is szeretnék hozni. Férjemnek kinéztem egy kenyérfélét, a História cipót.

Etelka, bár sosem járt a Novában, rutinos vásárlóként először a nagyobb dolgokat kereste. Így elsőként kutyáira – egy német juhászra és egy kis terrierre – gondolva kutyaeledel került a kocsi aljára. Majd a takarító- és mosószerek beszerzése után a diabetikus árukat nézegettük meg. Megtudtuk, férjével mindketten cukorbetegek, így nagyon oda kell figyelniük, miből mennyit esznek.
A reggeli elengedhetetlen kelléke a Délmagyarország. Fotó: - GALÉRIA

– Néha azért szoktunk kicsit csalni – mondja, miközben egy doboz barackbefőttet tett a kosárba. – Sajnos ez elfogyott, már csak szilva és sárgabarack van otthon. Természetesen azokat én főztem be a nyáron. Édesítővel helyettesítettem a cukrot.

Etelka útközben rengeteget anekdotázott családjáról. Két fia és három fiúunokája van, a 10 éves Milán és a 8 éves ikrek. Elsőként Milán tudta meg, hogy nyert lapunkkal, hiszen pont náluk volt, a házi feladatot csinálták együtt. Kindertojást és dobozos cseresznyés kólát vitt nekik ajándékba, és némi ropogtatnivaló is került a kosárba.

Elárulta, Fortuna eddig messzire elkerülte. Bár már régóta nem lottózik, sorsjegyet havonta kétszer szokott venni, azon ezer forintot nyertek egyszer. Lapunknak 1990 óta előfizetője, egyszer egyhavi előfizetést már nyert. Mindig figyelte az újságot, hiszen januárban egy földeáki olvasónkat díjaztuk hűséges előfizetői játékunkban.

Etelka interneten küldte be a szelvényeket, összesen hét darabot. Bár rendszeresen használja a számítógépet, lapunkat mindig nyomtatott formában olvassa. Nem tud reggelizni a Délmagyarország nélkül.
A reggeli elengedhetetlen kelléke a Délmagyarország. Fotó: - GALÉRIA

– A fél szelet pirítós és a reggeli kávé mellett a desszert a Délmagyar. Mindig az elején kezdem, és végiglapozom, a viccet mindig megkeresem benne – mondta a földeáki asszony.

Etelka mindennap főz, ezért a Novában a húsospultot sem hagyhattuk ki. Négy kilogramm csirkecombot vásárolt, valamint sertéslapockát, amelyből nagy valószínűséggel rántott hús készül. Egy nagy sertéscsülök is került a kocsiba.

Etelka ezt pácolja majd be húsvétra, bár már otthon van egy füstölt sonka, ám ő azt nem szereti. Itt már homlokát ráncolva nézegette kosarát, mondván, lassan menni kellene a pénztárhoz. Azért a közelgő ünnephez néhány szükséges dolgot még beszerzett.

Azt már az elején leszögezte, hogy az összes utalványt szeretné elkölteni, hiszen ritkán járnak Szegedre. Ez sikerült is, fizetéskor kiderült, jól tippelt, valóban meghaladta a bevásárlókocsiban található áruk összege a 25 ezret. Etelka 31 ezer 907 forintot fizetett, mint mondta, általában ennyibe kerül náluk egy-egy nagyobb bevásárlás.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy szerettük biztos fekszik a hullámsírban

Hajnali négy órai kelés, 12 méteres hajó, évente 400-1000 tonnányi zsákmány. Izlandon halásznak lenni büszkeség, de mindenki gyászolja legalább egy hozzátartozóját. Tovább olvasom