Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Még tartja az árát a búza

Szeged - Kedvező volt az időjárás, hektáronként átlagban 4 tonna, jó minőségű búzát takarítottak be Csongrád megyében. A gabona ára csökkent márciushoz képest, de még mindig magas, 50–54 ezer forint: a malmok kivárnak a vásárlással. A termelők aggódnak, hogy az ukrán búzaimport lenyomja az árakat.
Eddig minden évben júliusban és augusztusban adták el a legtöbb búzát a termelők, most azonban csend van a piacon: a malmok nem vásárolnak – magasnak tartják az 50–54 ezer forintot egy tonna gabonáért. A gazdák szerint viszont ez az összeg már baráti árnak számít, hiszen márciusban még 80 ezer forintot is elkérhettek az óbúzáért.

Úgy tudjuk, a malmok éppen csak annyit vásárolnak, hogy a gépsoraikat ne kelljen leállítani, legfeljebb egyhavi készletet tartanak raktáron – ezt azonban, hiába érdeklődődtünk, hivatalosan nem erősítette meg senki. A feldolgozók valószínűleg abban reménykednek, hogy az olcsó ukrán búzaimport letörheti az árakat, és legfeljebb 45–46 ezer forintot kell majd kifizetniük egy tonnáért. Ennek hatására pedig a hazai árak is 3–5 ezer forinttal csökkenhetnek.

Szakáll Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője szerint azonban nem biztos, hogy az ukrán gabona olcsóbb lesz: ide kell ugyanis szállítani. Nem is olyan jó minőségű, mint a magyar búza. Információi szerint hamarosan Bosznia vásárol majd tőlünk nagy tételben búzát, szintén 50 ezer forint körüli áron, és más exportpiacok is érdeklődnek, vagyis kelendő lesz a kiváló magyar gabona. Lehetséges tehát, hogy a malmok rosszul taktikáznak.

A Tisza-Maros Szög Agrár Zrt. raktárában is vevőre vár a búza. Fotó: Frank Yvette
A Tisza-Maros Szög Agrár Zrt. raktárában is vevőre vár a búza.
Fotó: Frank Yvette

Vannak gazdák – az alacsonyan fekvő területeken –, akiknek nem jött be az idei termés. Kerekes Ferenc szőregi termelő például elmondta: átlagosan 3 tonnát takarított be egy hektárról. Termését már eladta – több szőregi és újszentiváni társával együtt – annak a cégnek, amelyikkel szerződtek, és amely megfinanszírozta a termelést: 43–50 ezer forint körüli árat értek el. – Ez a forráshiány ára – fogalmazott.

4 millió tonna termett az országban

Búzából félmillió tonnával több termett idén a tavalyinál: 4 millió tonna kenyérnekvaló került a magtárakba. A 2011-es, országosan 4,2 tonnás hektáronkénti terméshozam jelentősen felülmúlta a tavalyi 3,7 tonnás átlagot. Az őszi búza learatott területe 953 ezer hektár volt, közel 59 ezer hektárral kevesebb az előző évinél. Csongrád megyében 54,5 ezer hektár volt a búza vetésterülete, ebből 9 ezer hektár pusztult ki a belvíz miatt. A megmaradt 45,5 ezer hektáron átlagosan 4 tonnát sikerült betakarítani.

Az utolsó 5 év árai

Az utolsó 5 év legmagasabb búzaárában reménykedhetnek a termelők. 2007 augusztusában közel 49 ezer forint, 2008-ban 38 ezer, 2009-ben 28 ezer, 2010-ben 42 ezer, most átlagosan 50–54 ezer forint a kenyérgabona ára tonnánként.

Olvasóink írták

  • 3. varadipal 2011. augusztus 26. 17:43
    „2., Fili-busz.A termelőnek nem kellene a spekuláns, ha lenne annyi esze, hogy összefog a másikkal, és maga gondoskodik a piacrajutásról.Csak ehhez nem azt kellene lesni, hogy a szomszédnak 5 lóerővel nagyobb a traktora.
    Hálistennek nincs több ellenségük, mint a föld és az időjárás.”
  • 2. fili-busz 2011. augusztus 26. 10:18
    „1. varadipal 2011.08.26. 08:46

    te is tudhatnád, hogy az igazi nagy hasznot nem a termelő teszi zsebbe, hanem a spekulánsok.

    Minden tisztelet és becsület a magyar agrárnak!”
  • 1. varadipal 2011. augusztus 26. 08:46
    „Én meg nem aggódom, mert a 300 Ft-os kenyér a hócipő effektust váltja ki.Nem a termelés miatt aggódik a termelő, hanem a spekuláció miatt. Nekem jó lesz a 160.- Ft-os kenyér ukrán búzából is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen helyjegy és víz a vasúton

A hőség miatt péntekig érvényben maradnak a MÁV-START Zrt. intézkedései: csütörtökön és pénteken 11 órától délután 17 óráig díjmentesek az InterCity vonatokra szóló pótjegyek. Tovább olvasom