Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Még várni kell a munkahelyek százaira Szegeden

Szeged - Idén több beruházó tett olyan ígéretet Szegeden, hogy százával teremtik majd az új munkahelyeket: közel 1400 állásról volt szó. Noha nem titkolták, fejlesztéseiket pár év alatt szeretnék megvalósítani, a nép türelmetlen. Amit látunk, az az, hogy a logisztikai központban nincsenek új állások, időben a legközelebbi munkahelyteremtőnek pedig a Magyar Telekom számít, jövőre.
Amíg nem volt logisztikai központunk, azt gondoltuk, az oda települő, és kifejezetten raktározással, szállítással foglalkozó cégek legalább száz új munkahelyet teremtenek. Álláshelyek azonban eddig nem jöttek létre. Most, a lassan egy éve átadott létesítményben még csak 3,6 hektár népesült be a 47-ből, a vámhivatal mellett 18 cég költözött be bérlőként a csarnokba és az irodaépületbe. Mind olyan cégek, amelyek már eddig is vám- és logisztikai tevékenységgel foglalkoztak Szegeden.

Árkád 2010-ben?

A legtöbb munkahelyet, egyszerre nyolcszázat az Árkád bevásárlóközpont ígéri 2009–2010-től, attól függően, mikor sikerül átadni a megaberuházást. De már maga az építkezés is ezer embernek adna munkát a térségben – az ígéretek szerint. Tegnap feltettük kérdéseinket az Árkádot építő német ECE cégcsoport magyarországi kft.-jének, de nem kaptunk választ. Így nem tudjuk, a terveknek megfelelően halad-e a beruházás. Az azonban biztos, hogy az Első Magyar Kenderfonó Zrt. – amelynek a telkén épül az Árkád – még nem tudja, hová költözik. Keresztesi Margit vezérigazgató annyit közölt telefonon, semmi sem dőlt el, de az új ipartelep kijelölésében már „az utolsó köröket futják". Úgy tudja, nincsenek késésben.

A legnagyobb közülük – és egyben a terület egyik tulajdonosa is – a Zoll-Platz Kft., amely egy árva emberrel sem fejlesztette létszámát – mondta el Csonka István ügyvezető igazgató. Az is nagy eredmény számukra, hogy nem kellett senkit sem elküldeni, hiszen az uniós csatlakozással a román ügyfelek elfogytak. A szakmában a cégek száma amúgy is megritkult – tette hozzá a vezető –, és bővülés csak akkor következne be, ha lenne ipari termelés, olyan új termelő cég, amelyik igényt tart a szolgáltatásokra.

Száz új munkahelyet ígért a 2007 utolsó negyedévében beinduló fejlesztéseknek köszönhetően a Gabonatransz Zrt. A cég társvállalkozásaival együtt a Vertikál Kft.-t és a volt textilművek területét, valamint a Kálvária Ipari Park jogcímet vásárolta meg az év elején. A cég központi agrár- és feldolgozó bázisát szeretné a városba telepíteni. Faragó Attila vezérigazgató szerint folyamatosan töltik fel a létszámot, igaz, az új alkalmazottak száma még nem haladja meg a tizet. Felállították a kereskedelmi igazgatóságot, kész a központi labor, megkezdődött a magyar műtrágya forgalmazása.

A beígért új munkahelyeket illetően a legjobban a Magyar Telekom áll: a volt Hafner-fatelep helyén, a Tisza-palota lakásaival párhuzamosan épül az úgynevezett call center, vagyis integrált telefonos ügyfélszolgálat. A beruházó, a Reál Hungary Zrt. értékesítési vezetője, Lobozár József elmondta, jövő márciusra elkészülnek, a belső tér kialakítását ugyanis a Magyar Telekom végzi el. Itt egyébként 400-an dolgoznak majd, középfokú végzettséggel rendelkező operátorok és diplomás vezetők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esetszámhoz kötnék a mellrákműtéti ellátást

Szeged - Jövőre a szaktárca tervei szerint már csak ott végezhetnek daganatos emlőműtéteket, ahol… Tovább olvasom