Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Megállították a Dóc melletti töltéscsúszást

Mintegy 70 ezer homokzsák felhasználásával sikerült megállítani azt a töltéscsúszást, amely öt méternyi hosszon Dóc község közelében történt szombaton. A töltést bordás megtámasztással erősítették meg.
Mintegy ötméteres töltéscsúszást történt a Csongrád megyei Dóc településnél, de vasárnapra sikerült megállítani a töltés mozgását. Az átázott rézsűn egy hosszanti repedés keletkezett, a töltéstest azonban nem sérült meg - tájékoztatta az MTI-t Kőfalvi István, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyeletese.

A töltést bordás megtámásztással erősítették meg, a védekezésben vízügyi szakemberek irányításával száz katona vesz részt, a sérült gátszakaszhoz a vízfelől pontonokkal is szállítják a homokzsákokat.

A Tiszán és mellékfolyóin folytatódik a lassú apadás, amely a folyó Csongrád megyei szakaszán és a Hármas-Körösön kissé felgyorsult, s az előző napi 7 centiméterrel szemben szombatra 9-10 centimétert tett ki - tájékoztatta Dobi László, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ATIKÖVIZIG) vezetője.

Szombaton délelőtt a vízállás Csongrádnál 992 centiméter volt, ez már alacsonyabb a 2000-es maximumnál, Szegeden pedig 976 centimétert mértek, ez még 16 centiméterrel haladja meg az 1970-es csúcsot - közölte az igazgató. A Maros változatlan ütemben szintén lassan apad, Makónál szombaton 10 órakor 467 centimétert mértek.

A Körös-zugban időközben csökkentették a védekezésben résztvevők számát. A Tiszán és a Körösökön továbbra sem múlt el a veszélyhelyzet, a folyók csak lassan apadnak.

A 20. napja tartó magas víz miatt egyre több helyen ázik át a töltés, Kunszentmártonban újabb 18 embert kellett kiköltöztetni.

(Forrás: MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekete Pákó Szegeden

Fergeteges bulit tartott szerda éjjel Szegeden Fekete Pákó. Több száz közgazdász- és jogászhallgató… Tovább olvasom