Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Megdőlhet az 1970-es szegedi árvízrekord

Megdőlhet Szegednél a 960 centis tiszai rekordvízszint. A Maros felülről árasztja, a Duna alulról duzzasztja a folyamot, a legutóbbi egy nap alatt 10-15 centit emelkedett a víz. Elővigyázatosságból tegnap lezárták a szegedi belvárosi szakaszon a partfal nyílásait. A védekezés elhúzódhat, mert a mostani áradás és a zöldár valószínűleg összeér.
Tegnap lezárta a vízügy a partfal kulisszanyílásait Fotó: Gyenes Kálmán
Az eddigi rekordnál is magasabb lehet az idei tiszai áradás. Korábbi előrejelzések főleg arra hívták föl a figyelmet, hogy az árvíz elhúzódó lesz, a mostaniak már arra is, hogy magas. Meghaladhatja az 1970-ben Szegednél mért 960 centit is – jellemzi a helyzetet Dobi László, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) igazgatója, központi védelemvezető. Miközben a rekordmagasságokat produkáló Duna visszafogja a tiszai ár levonulását, Szegedig és még följebb is visszaduzzasztva, a Maroson ugyancsak jelentős vízmennyiség érkezik. Kettőezerben egyébként csak azért nem dőlt meg a hetvenes áradás rekordja, mert a Maros alacsony maradt. Nem növelte, hanem csökkentette a Tisza szintjét, mert a mellékfolyó medrébe is áramolhatott föl a Tiszáról víz. Most nem ennyire szerencsés a helyzet.

Szegednél a partfal kulisszanyílásainak szintjéig is elérhet a víz, ehhez azonban 10 méter fölé kell emelkednie. A nyílásokat azért zárta le tegnap a vízügy, mert ez a magasság nem zárható ki.

Hét-tíz évente

Egyre gyakrabban várható a Tiszán árvízveszély a különböző környezeti változások miatt. Nagy árvíz három-öt évente vonulhat le a folyón, hét-tíz évente pedig rendkívüli árvizet prognosztizálnak az elemzők. A Tisza és a csatlakozó folyók eddig is szeszélyes vízjárásúak voltak, és egyre inkább azok lesznek. Árvízvédelemre, hatékony árvízvédelmi szervezetre nagyobb szükség lehet, mint valaha.  
Van rá esély, hogy az elsősorban a hóolvadásból származó mostani áradás egybeesik a későbbi, esők táplálta zöldárral – véli Lázár Miklós vízügyi és környezetértékelési osztályvezető-helyettes, szakcsoportvezető. A Maros vízgyűjtőterületén a napokban 30 milliméter csapadék várható, és a továbbiak is elsősorban azon múlnak, mennyire kap a Maros csapadék-utánpótlást. Ami talán enyhítheti a veszélyt – latolgatja a lehetőségeket az igazgató –, hogy nagyjából már lehullott az a csapadékmennyiség, ami erre az időszakra bővizű években jellemző. A legutóbbi napon 10-15 centit emelkedett a Tisza Szegednél. Az említett bizonytalansági tényezők miatt nem lehet megjósolni az áradás további ütemét.

A mindszenti szakaszon 913 centit mértek tegnap, Szegednél 894 centit. A Hármas-Körös 839 centi volt a szarvasi vízmérce állása szerint, a Maros Makónál a 487 centiméter. Ezek a folyók jelenleg nem áradnak: magas vízszintjük elsősorban abból adódik, hogy visszaduzzasztja őket a Tisza. Ha azonban a Maros vízgyűjtő területén leesik az előre jelzett, nagy mennyiségű csapadék, akkor néhány napon belül jelentősen megemelkedhet a folyó magyarországi szakaszának vízszintje, majd a Tisza szegedi és a város alatti magassága is. Akkor az elmúlt száz év legnagyobb árvízi védekezését kell megoldani.

Van pénz a védekezésre

Nincs pénzhiány, a kormány minden támogatást megad az eredményes árvízi védekezéshez – hangsúlyozta Persányi Miklós. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnap országgyűlési képviselőkkel – Botka Lászlószegedi polgármesterrel és Ujhelyi Istvánnal –, valamint Sándor Klárával, az SZDSZ és az MSZP szegedi képviselőjelöltjével együtt megszemlélte az árvízi emlékműnél folyó munkákat. – Több mint 4 milliárd forintba kerül az idei védekezés, és ebben az önkormányzatok, a katonaság, a katasztrófavédelem segítsége még nincs benne – közölte a miniszter.  



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárra viszik a bőrüket

Egyre többen tetováltatnak magukra ábrákat, de a tetoválóművész szerint az emberek többségében még… Tovább olvasom