Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Megdőlt a megyei sasrekord

Csaknem félszáz sas került távcső elé Csongrád megyében, a nemzetközi sasszámláláson. Ez volt eddig a legtöbb fokozottan védett óriásmadár, amit egyszerre megfigyeltek megyeszerte. Országosan is megdőlt a sasrekord.
A sasokra fokozottan vonatkozik: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Fotó: Karnok Csaba
Harminchat réti-, öt parlagi és egy fekete sast láttak méltóságteljesen körözni az égen Csongrád megye különböző területein a megfigyelők – ennél nyilván több lehetett jelen, de nem lehet minden sas mellé egy megfigyelőt állítani.

Fekete a szenzáció

A legtöbbet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó pusztaszeri tájvédelmi körzet területén észlelték, a Tisza és a Maros mentén, illetve a cserebökényi, a vásárhelyi, a csanádi pusztákban is számlálták a szakemberek a sasmadarakat.

– Általában harminc-harmincegynéhány sas kerül szem elé egy-egy alkalommal, most a szokásosnál többet számlálhattunk össze – mondja Kotymán László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának titkárhelyettese, a program megyei összefogója. A fekete sas igazi szenzáció: az egész országban összesen kettőt észleltek belőle.

A határon túlról is jöttek

A madarak részint az ország más területeiről érkeztek a jó telelőhelynek számító Dél-Alföldre, részint határainkon túlról. Attól, hogy kárt tennének a vadállományban, nem kell tartani: elsősorban elhullott halakat fogyasztanak, melyeket leeresztett halastavakon találnak. S etetik is őket a madarászok.

Nemcsak telelnek a sasok nálunk, hanem költenek is: a legutóbbi nyáron nyolc fészkelő rétisaspárt figyeltek meg a megyében – ez óriási eredmény ahhoz képest, hogy húsz éve teljesen kipusztult ez a több, mint két méter szárnyfesztávolságú madár tájékunkról. Ma már nem ritkaság, hogy akár Szeged belvárosában is lát az ember rétisast, a Tisza fölött – mondja a szakember; ehhez, persze, nézni is tudni kell.

Nemzetközi számlálás

A magyarországival egyszerre Ausztriában, Csehországban, Németországban és Dániában is végeztek sasszámlálást a társszervezetek – az óriásmadarak védelmét mindenütt fontosnak tartják.

Hatékony a védelem


Egyébként rekord született országosan is: több mint félezer sast számláltak össze a megfigyelők, ennyit még sosem; az említett létszám kétszerese lehet jelenleg nálunk telelő állomány. A látottak közül 450-500 volt réti-, 120-140 parlagi, tíz szirti, kettő fekete sas. A szimultán számlálást negyedszerre rendezték meg nálunk, s az adatokból annyi már biztos: a Magyarországon telelő réti- és parlagisas-állomány évről évre növekszik – tudtuk meg Horváth Mártontól, az országos számlálás szervezőjétől. Ez azt is jelenti, hatékony a védelmük. A réti- és a parlagi sas természetvédelmi értéke nálunk egymillió, a fekete és a szirti sasé ötszázezer forint. Ennyit kell fizetnie annak, aki egy-egy sast elpusztít – nézni őket viszont semmibe sem kerül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árpezsdítő buborékok

Új sorozatunkban – természetesen a teljesség igénye nélkül – olvasóinkat a vásárlásban… Tovább olvasom