Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Megérkezett a Mojszejev Szegedre

Szeged - Húslevessel kezdték szegedi turnéjukat a legendás orosz táncegyüttes, a Mojszejev táncosai, majd rövid városnézésre indultak. A világjáró fiatal művészek látványos táncaik nehézségeiről és a honvágyról is beszéltek lapunknak. Moszkvában heti hat napot próbálnak, mégis szeretik munkájukat – ami az életük.
Látható élvezettel kanalazták a magyar húslevest a Bajor étteremben tegnap délután 3-kor a világhírű Mojszejev együttes táncosai, miután nem sokkal korábban két autóbusszal befutottak Szegedre. Pozsonyból érkeztek egy telt házas fellépésről, reggel óta nem ettek – magyarázta Elekes Zoltán, a szegedi előadás helyi főszervezője. Főételnek rántott pulykamellet és roston csirkét, desszertnek diplomatapudingot falatoztak – hasonlóan jó étvággyal. A másik szervező, a pesti Kovács Zoltán közben elárulta: a zömmel 18-25 éves fiatalokból álló tánccsoport kosztümjei egy teljes kamiont megtöltenek – az előadáshoz kellő technikát másik két kamionnal hozzák Szegedre. A mai előadásra egyébként már maga a szegedi főszervező sem tud belépőt szerezni: a két és fél ezer jegy három hét alatt elfogyott.

Érkezés a Novotelbe. A 90 fős társaság a szálloda szobáinak nagyjából egyharmadát foglalta le. Fotó: Frank Yvette
Érkezés a Novotelbe. A 90 fős társaság a szálloda szobáinak
nagyjából egyharmadát foglalta le. Fotó: Frank Yvette

A hetven táncos és húszfőnyi kíséretük a kései ebéd után kisebb sétára indult a belvárosban, de mivel a hosszú út alatt nagyon elfáradtak, csak a Klauzál téri Kossuth-szoborig jutottak. Néhányan egymást melegítették, mások egy-egy akrobatikus tánclépéssel fűtötték magukat. Mivel a társaság jelentős része túl fiatal, még sosem járt Szegeden – ahol az együttes legutóbb hat éve mutatott be nagy sikerű produkciót –, ezért érdeklődve figyelték az eklektikus épületeket, és a számukra ismeretlen szobrokat.

70 év, 60 ország

A Mojszejev Táncegyüttest 1937-ben alapította a tavaly novemberben, 101 éves korában elhunyt kiváló táncos-koreográfus, Igor Mojszejev. A balett és az orosz néptáncok egyedi ötvözetéből álló akrobatikus, látványos stílusukkal az egész világon hamar ismertté váltak. Több mint 60 országban 160 külföldi turnén vettek részt eddig 300 koreográfiájukkal.

A feszített és szigorú program miatt hamarosan a Novotelbe buszoztunk a társasággal, ahol a vendégek elfoglalhatták szobáikat. Közel negyvenet – ami a szálloda szobáinak nagyjából egyharmada.

– Háráso – nyugtázta az egyik táncos fiú a látványt, amikor belépett a szálloda halljába, és mások is elismerően mérték végig a terepet.

– Az érzelmek és a technika ötvözése a legnehezebb számomra a produkciókban, de nagyon szeretem a színpadot, mert ott igazán megnyílhat az ember. A tánc nekünk inkább élet, mint munka – beszélt csillogó szemmel a 18 éves szőke Katya Rozanova, aki két éve táncol a Mojszejevben. Előtte öt évig tanult a névadó mester tánciskolájában, ahogyan a mellette álló, húszéves Igor Oblobkov is. Igor, aki három éve profi táncos, azt mondja, szeretnek utazni, és nincs igazán honvágya, hiszen mobilon és neten tudja tartani a kapcsolatot szeretteivel.

A táncosok diplomatapudinggal fejezték be a kései ebédet a Bajor étteremben. Fotó: Frank Yvette
A táncosok diplomatapudinggal fejezték be a kései ebédet a Bajor étteremben.
Fotó: Frank Yvette

– Mindig szívesen jövünk Magyarországra, mert az itteni közönség intelligens, jól ismeri és szereti az orosz táncművészetet. Franciaország mellett ez az egyik kedvenc helyünk – árulta el Jelena Serbakova együttesvezető. Az idei az eddigi legsűrűbb évük, többek közt két hónapig turnéztak az USA-ban, jártak Indiában, Bulgáriában és Szlovákiában is. Otthon, Moszkvában kevés időt töltenek – és akkor is próbálnak heti hat napon, napi kilenc órát. Legidősebb táncosuk 65 éves, de még mindig aktív részese az előadásoknak. Felvételit egyébként ötévente tartanak a Mojszejevben: saját iskolájuk növendékei közül is csak a legjobbak kerülhetnek be a világhírű táncegyüttesbe.

A társulat a balettet és a néptáncot ötvözi fellépésein. Fotó: Frank Yvette
A társulat a balettet és a néptáncot ötvözi fellépésein.
Fotó: Frank Yvette

Két óra táncművészet

Az újszegedi sportcsarnokban ma este 7-től kétórás műsort bemutató együttes a produkció első részében alapítójára emlékezik: minden tánc és táncjáték szerzője Mojszejev, a művész legszebb, legemlékezetesebb koreográfiáiból állították össze. A második részben a Gogol szövegére és Muszorgszkij zenéjére írt látomásos, Egy éj a kopár hegyen című egyfelvonásos belettjével lépnek színpadra az orosz táncosok. Szeged után Pécsett, majd a fővárosban kétszer, végül Miskolcon lép föl a Mojszejev magyarországi turnéján.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged zsokéja újra nyeregbe szállt

Szeged - Orvosi tanács ide vagy oda, két hete újra versenybe szállt a Nemzeti Vágtán Szegedet… Tovább olvasom