Délmagyar logó

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 12°C Még több cikk.

Megérte jóban lenni a bakterral, a rendőrrel és az utasokkal

Megérte jóban lenni a bakterral, a rendőrrel és az utasokkal
Szeged - Szinte családtagként köszöntötték az utasokat évtizedeken át a múlt évszázad közepének villamosvezetői és kalauzai. Balla Miklósnét és Kelemen Lajosnét a villamosról ismerte egész Szeged.
– Ötven évvel ezelőtt egyszer kiestem a villamosból, amikor meg akartam nézni a Kecskéstelepi végállomásnál, hogy az áramszedő át van-e kötve. Egy idős utas állította meg a mozgó villamost, akinek odakiáltottam, hogy melyik kart kell hátrahúzni – kezdett bele a mesélésbe Balla Miklósné, 74 éves, nyugdíjas szegedi villamosvezető.

– A régi villamosokon nem volt még visszapillantó tükör sem. Ezért a kalauz csengetésének a számából állapítottuk meg, hogy indulhatunk-e tovább a megállóból, vagy van még felszálló, esetleg a járműről leesett utas. 1964- ben vizsgáztam le villamosvezetőként, akkor még jó volt a fülem – idézte fel Balla Miklósné.
Balla Miklósné sok mindent látott 32 évnyi munka alatt. Fotó: Kuklis István
Balla Miklósné sok mindent látott 32 évnyi munka alatt.
Fotó: Kuklis István

– Régen családtagként kezelték a villamosvezetőt, az se volt ritka, hogy hozták a forró rántott húst a Vám térnél vasárnap a fagypont alatti időben. Ismertem egy kisgyerekes családot, akik a Rákóczi utcából jöttek a megálló felé, és rendszeresen lekésték a villamost, ezért megálltam a sarkon, és felvettem őket. Manapság úgy tapasztalom, hogy az utas és a sofőr kölcsönösen semmibe veszi egymást – fogalmazott.

– Az utasok közül egy fiatal pár meghívott az esküvőjükre, pedig csak a villamosról ismertük egymást. Akkoriban kevesebben jártak autóval, ezért is alakulhatott ki törzsutasréteg. A közlekedési körülmények is teljesen mások voltak. A hatvanas években egyetlen közlekedési lámpa volt az Anna-kúton, amit egy rendőr szabályozott. A bakter tekerte a sorompót a vasútnál. Tanácsos volt tehát jóban lenni a bakterral, a rendőrrel, az utasokkal, és akkor garantált volt a jó munkanap – mesélte Balla Miklósné.

– Szerintem a megnövekvő forgalommal a sofőri szakma is idegőrlőbbé vált. Régen nyugodtan megehetett egy szendvicset a vezető, ma már rögtön lefényképezik, ha bekap egy falat pogácsát, és panasszal élnek a szemtanúk. Az én időmben a kollégákkal segítettük egymást, manapság sokkal inkább rivalizálnak a sofőrök, és várják, hogy mikor hibázik a másik, amiből ők előnyt kovácsolhatnak. Harminckét évet dolgoztam villamosvezetőként, sok mindent láttam ez idő alatt.
Kelemen Lajosné 19 évesen kezdett el kalauzként dolgozni.

 – 19 évesen kezdtem el kalauzként dolgozni, 1956. március 21-én volt az első munkanapom – mutatta a szolgálati kiskönyvét Kelemen Lajosné, a 81 éves nyugdíjas kalauz és villamosvezető. – Az 56-os forradalom idején sztrájkoltunk. Annyi ember volt a szegedi bíróság, a színház és a Széchenyi tér környékén, hogy villamossal nem lehetett közlekedni. Fiatal voltam, ezért csak utólag értettem meg a politikai és történelmi jelentőségét ennek az időszaknak – mesélte.

– Aki akart, az tudott dolgozni, és fenn tudta tartani magát. Öt évet dolgoztam kalauzként, majd 1990-ig villamosvezetőként. Akkoriban a munkatársak segítették egymást, egy nagy családként léteztünk. Minden évben a kollégákkal elutaztunk közösen, és együtt kapcsolódtunk ki – mutatta régi fényképeit Kelemen Lajosné.
Kelemen Lajosné később évtizedekig villamost vezetett. Fotó: Frank Yvette

– A szabályok kevésbé voltak szigorúak az én időmben. Tilos lett volna a fülke ajtaját kinyitni, de amint fölszállt egy utas, már nyitottuk is, és beszélgettünk egymással. Télen meglehetősen hideg volt a villamosokon, szinte átfújt rajtuk a fagyos szél. Az utasok a párás ablakra fölírták, hogy „mirelit kocsi" – mesélte nevetve.

– Bensőséges viszonyok alakultak ki, szinte az egész város ismerte egymást, mert közvetlenebb volt mindenki. Ma ha szétnézek a villamoson, mindenki a telefonját bújja. Már a kétéves unokám szól a testvérének, hogy adja oda a tabletet, amin tud mesét nézni. Nemcsak a tömegközlekedésben, a magánéletben is a rabjai vagyunk a modern technikának – vonta le a konklúziót Kelemen Lajosné.
Élet a sínek között

Nagy István Élet a sínek között című könyvének bemutatóját múlt csütörtökön tartották a Somogyi-könyvtárban. A kötet felidézi és ismerteti az 1950-es és 60-as évek szegedi villamosvezetőinek és kalauzainak munkáját.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasónk írta - Aladár nyomában

"A parkolási gondok seperc alatt szertefoszlanának, mint a tiszta fejű magyar emberek álmai." Tovább olvasom