Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Meggyújtották az első gyertyát

A szegedi Dóm téri adventen és - most először - Vásárhelyen is állítottak adventi koszorút. Vasárnap meggyújtották rajtuk az első gyertyát.
A szegedi Dóm téri adventen Kiss-Rigó László megyés püspök és Botka László polgármester közösen gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját. Botka László ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott, „ember és ember között nem a származás, a világnézet vagy a pártállás tesz különbséget, hanem a tisztesség, a tudás és az emberség ". Kiss-Rigó László úgy vélte, örvendetes, hogy a karácsonyra készülődés újra nemcsak a vásárlásról, hanem egyfajta várakozásról is szól. – Felfokozott bennünk a vágy, hogy a létbizonytalanság, politikai, sokszor felesleges csatározások, sárdobálás után nyugalom legyen. Szeretet és békesség járja át a szívünket – fogalmazott a püspök.

Ég az első adventi gyertya a Dóm téren. Fotó: Segesvári Csaba (képgaléria)

Most először Hódmezővásárhelyen is állítanak adventi koszorút és gyújtanak rajta gyertyát. Vasárnap este a sétálóutca elején több száz ember jelenlétében Almási István polgármester mondott beszédet az advent igazi üzenetéről, Németh László katolikus plébános és Bán Csaba református lelkész szólt az „úrjövet" liturgiájáról, azt is megemlítve, többek között azért is gyújtunk ilyenkor gyertyát, mert a természet ezekben a hetekben éli legsötétebb, a fénytől leginkább megfosztott időszakát.

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjainak műsora után az X-Faktorból ismert énekes, Takács Nikolas meggyújtotta az első adventi gyertyát. Az új sétálóutcára átköltöztetett karácsonyi vásár is vasárnap nyílt meg Hódmezővásárhelyen.

Olvasóink írták

  • 18. Pandora 2012. december 03. 20:39
    „9. .suhym. 2012.12.02. 23:10

    szívemből szóltál.. :D
    nagyon unalmas már ez a nyavajgás, ami itt megy.”
  • 17. szatyi 2012. december 03. 13:44
    „"6. jozko 2012.12.02. 21:03"

    Illett volna megadni, hogy kitől idéztél?!”
  • 16. babar 2012. december 03. 13:23
    „6. jozko
    Botka feltöltődött lelkileg az utolsó vacsorát figurázó művészeti alkotáson (természetesen a közgyűlés miatt volt teljesen kimerült), majd eljött meggyújtani az adventi gyertyát.
    Igen, ez köpönyeg forgatás!
    Mint lelki társa Újhelyi, akinek tényleg mindegy, hogy forradalom, vagy ellenforradalom (bocsánat klj54-től, aki rokonának kitépték a szívét), megünnepli október 23.-át!”
  • 15. queenmargareth1 2012. december 03. 13:22
    „13. millerlite 2012.12.03. 08:48
    csak az életemet, semmi mást.tizenhármaska.:(én tehetek arról, hogy férfimunkát nem engedélyeznek, hogy nő végezze?Más meg nincs!
    ez a telik internetre olyan szöveg, hogy látod, telik áramra is!!!!
    mit tudsz, te az én életemről?Valószínűleg megközelítőleg nem estél, jutottál át olyan dolgokon amiken én.
    3000 ft az internet.az áram 5475 ft.Számítógépem a múltamból származik és 8 éves.Az internet kellett a munkámhoz, de mivel nincs saját lakásom, és 2010-ig odaköltöztem ahol munka volt így mobilinternetet vettem.most jár le a sokadik 24 hónapos hűségidőm.
    Akkor is kifizettetik velem, ha nem írok ide:)fogod?
    Majd gondolj akkor is a jószándékodra, ha gyógyíthatatlan beteg leszel, papírral megbélyegeznek és kitaszíttatnak a társadalomból.Szép napot és főleg jó munkát!”
  • 14. Mike3 2012. december 03. 10:23
    „Jájj de snájdig ez a Botka! :)”
  • 13. millerlite 2012. december 03. 08:48
    „ötös mit vettek el tőled? láom telik internetre,egész nap itt osztod az észt, míg más dolgozik,akkor olyan sokat senki sem vett el tőled wazze ha a semmi munkából is meg tudsz élni más meg napi 10-12 órát melózik, h a családnak előteremtsen mindent. nem tudod te milyen az amikor elvesznek mindent valakitől,elmondjam neked,hogyan történt ez komcsiéknál az ötvenes években? a faxom tele van az interneten sírórívó nem dolgozó emberektől.wazze aki tényleg szegény,annak nincsen számítógépe, mobilja és nem az legnagyobb gondja,h nem ihat jól felvizezett forralt bort az utcán:-o)”
  • 12. Fri 2012. december 03. 08:37
    „suhym : Igazad van, mint azt már én is többször írtam, egyes hozzászólóknak teljesen mindegy, hogy miről van szó ők még a Bambiban v. Mickey egér figurákból is politizálni tudnak : Elég szánalmas, hogy advent - karácsony sem jelent ezeknek az embereknek mást a mocsokolódáson kívül ! Biztos a karácsony esti vacsorán is szidják valamelyik pártot ! Szomorú !”
  • 11. queenmargareth1 2012. december 03. 07:23
    „9. .suhym. 2012.12.02. 23:10 egy szóval nem mondtam, írtam, hogy drága, azt írtam, ÉN nem tehetem meg, hogy vegyek valamit. Pontosabban utaltam rá, ki sem írtam!Tavaly is meghívtam egy krampampulira, talán idén is!”
  • 10. Zotya100 2012. december 02. 23:35
    „9. - Jól mondod!”
  • 9. .suhym. 2012. december 02. 23:10
    „5. queenmargareth1 2012.12.02. 19:

    Már megbocsáss, de ha jól tudom a vásár nyilvános, bárki látogathatja! A séta nem kerül pénzbe, 1 dl forralt bor sem egy ökör ára, cirka annyi lehet, mint egy gombóc fagyi.
    ...............................................................................................................................................

    Ti képtelenek vagytok meglenni, mocskolódás, szidalmazás és politika nélkül?
    Hogy jön az adventi gyertyagyújtáshoz pl. Nagy Imre vagy éppen "fideszék"...etc.

    Menjetek, gyönyörködjetek a szépen kivilágított városban, sétáljatok a vásárban...ÉLJETEK!
    Azokat az embereket csak sajnálni lehet, akiknek annyira beszűkült a gondolkodása, hogy bármiről van szó nekik mindenről, mindig ugyanaz jut az eszükbe.

    .........................................................................................................................................................”
  • 8. strangerrr 2012. december 02. 22:41
    „Jó tudni, hogy Botka végezte ki Nagy Imrét...
    Bezzeg OV aki a Liberális Internacionálé alelnöke és a végrehajtó bizottságának tagja volt maga az elvhűség:)”
  • 7. Jeti00 2012. december 02. 22:11
    „21kor már sehol senki, 2 hely volt nyitva :/ talán majd ha nem esik de a dekoráció jó lett :)”
  • 6. jozko 2012. december 02. 21:03
    „"Ember és ember között nem a származsás, világnézet vagy a pártállás tesz különbséget..."
    Rugalmas az "utódpárt" és annak helyi fő-fő képviselője, a polgármesterünk...
    Szemrebbenés nélkül megünneplik az 56-os forradalomnak átkeresztelt "ellenforradalmat", az általuk kivégeztetett Nagy Imrét, Jézus születését, feltámadását, halálát, ami jön...
    Különbségtétel nélkül - sőt ők mondják meg, ki az "elhajló" .
    Köpönyegforgatók.”
  • 5. queenmargareth1 2012. december 02. 19:21
    „1. maci53 2012.12.02. 19:07 de te is kimégy gondolom.Neked is lesz Karácsonyod.Tőlünk (én, kumisz)mindent elvettek fideszék.
    4. kumisz 2012.12.02. 19:14 igen, jó annak, aki kimehet, ihat egy forralt bort, vagy esetleg vehet még valamit...”
  • 4. kumisz 2012. december 02. 19:14
    „2. queenmargareth1 2012.12.02. 19:08
    hú, mennyien vannak, de jó:)__________nekik:)”
  • 3. m.ogreg 2012. december 02. 19:12
    „Javítsatok ki, ha tévedek, de a gyetyák is soványabbak lettek most mint a pénztárcánk, vagy csak rosszul emlékszek. :)”
  • 2. queenmargareth1 2012. december 02. 19:08
    „hú, mennyien vannak, de jó:)”
  • 1. maci53 2012. december 02. 19:07
    „Az Atya mormolta az Imát,laci meg a Vörös Csepelt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kirekesztés ellen tüntettek

Gyimesi László fideszes önkormányzati képviselő felhívására többen gyertyát gyújtottak és helyeztek el a Lidicei emlékműnél. Tovább olvasom