Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Meghalt a biztonsági őr

Belehalt sérüléseibe a Kálvária téri verekedés egyik résztvevője. Mint arról lapunk már többször is beszámolt, június 22-én két embert szállítottak életveszélyes állapotban a szegedi kórházba.
Belehalt sérüléseibe a Kálvária téri verekedés egyik résztvevője. Mint arról lapunk már többször is beszámolt, június 22-én két embert szállítottak életveszélyes állapotban a szegedi kórházba. Annak a Kálvária téri verekedésnek a részvevőit, akik egy kocsmai nézeteltérést követően viperával, baseballütővel és szamurájkarddal estek egymásnak. Három férfit akkor a rendőrség őrizetbe vett, a bíróság ezután négy verekedő előzetes letartóztatást rendelte el – köztük az egyik súlyos sérüléssel kórházban fekvő férfiét. A rendőrség megerősítette: a férfi a kórházban elhunyt. – A verekedők ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárás továbbra is folyamatban van. Vizsgáljuk azt is, hogy van-e ok-okozati összefüggés a bántalmazás és a halál beállta között. Ezért csak pár nap múlva tudunk bővebb felvilágosítást adni a nyomozás alakulásáról – tájékoztatta lapunkat Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A VB szurkolói klubban a DM sztárvendége volt Lékó Péter

A szegedi, Széchenyi téri labdarúgó-világbajnoki szurkolói klub sztárvendége volt Lékó Péter… Tovább olvasom