Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Meghirdette második akciótervét a kormány

Magyarország - „Kicsomagolta" a kormány második akciótervét Orbán Viktor. A bejelentések három területre: a közterhek elosztására, a munkahelyteremtésre, a bürokrácia csökkentésére koncentrálnak. Kiszámoltuk, mennyi maradhat a zsebben jövőre az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadó és a családi kedvezmény bevezetése után.
Több új intézkedést is bejelentett tegnapi parlamenti beszédében Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten már előzetesen ismertetett elképzeléseken túl. A kormány tervei szerint 5 százalékkal mérséklik az állami bürokráciára fordított pénzeket. (Az nem derült ki beszédéből, hogy elbocsátásokkal, vagy más költségcsökkentő intézkedésekkel képzeli-e el ezt, de kijelentette: tízmilliárdokkal több pénz maradhat az államnál.) Egy cégbe vonnák össze továbbá a MÁV-ot és a Volán-társaságokat; Orbán beszélt a BKV működésének átalakításáról is. Bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatásokról.

Vázlatos tervek

Orbán vázlatosan ismertetett több más kormányzati tervet is. Ezek közé tartozik, hogy a közeli hozzátartozók is felhasználhatnák a lakás-előtakarékossági számlán gyűjtött pénzeket; ezt a takarékossági formát a jelenlegi 8 év helyett 10 évig támogatják. Az áthidaló kölcsönként adható hitelek arányát pedig 75 százalékra emelik. Továbbá: a vállalkozásokat érintő adófeltöltési kötelezettség határát 50-ről 100 millió forintra emelnék; pár év alatt pedig a kormány megteremtené a papírmentes pályázatok lehetőségét, egyszerűsödne az állami pályázati rendszer.

A kormány megkezdi a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők esetében: ha valaki nyolc óra helyett kétszer négy órában női munkaerőt alkalmaz, 27 helyett 20 százalék tb-járulékot fizet csak. Emellett a miniszterelnök közölte azt is, megállapodást írnak alá a magyar kereskedelmi kamarával, amely a német típusú szakképzési rendszer bevezetését indítja be Magyarországon. Bevezetik a Széchenyi-kártyát az agráriumban, lehetővé teszik a helyi termelői piacok megnyitását, és forgóeszközhitelt nyújtanak az agrárium számára.

Megismételt elképzelések

Beszédében Orbán Viktor megismételte, hogy felülvizsgálják a PPP-beruházásokat, azonnal felfüggesztik a szerződéskötéseket. Bejelentette azt is, hogy a jövő év első napjától arányos adózást vezetnek be, kiszámíthatóvá és mindenki számára átláthatóvá teszik az adózást. Szavai szerint aki tízszer többet keres, az tízszer annyit adózik majd; aki több emberről gondoskodik, mert több gyermeket nevel, az annyival kevesebb adót fizet. Az ellenzéki felszólalásokra reagálva azt mondta: „A jövőben az állam a gyermekek eltartásához szükséges bizonyos jövedelmeket nem adóztatja meg, azaz ezt a pénzt nem vesszük el az emberektől." Orbán kijelentette azt is, hogy az állami nyugdíj az egyetlen, amely garantálni képes mindenki számára az értékállóságot: „A kormány garantálni fogja, hogy aki a magánból visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, azt nem érheti veszteség." Hozzátette: „Aki mulat, annak fizetnie is kell, ... és a közterhekből mindenkinek, aki erre fizikailag képes, ki kell vennie a részét" – zárta szavait a miniszterelnök.

Adótervek: mennyi marad a zsebben? DM/DV GRAFIKA
Adótervek: mennyi marad a zsebben?
DM/DV GRAFIKA

Az adózásról külön

A bejelentett akcióterv legtöbb embert foglalkoztató kérdése minden bizonnyal a január 1-jétől életbe lépő 16 százalékos, egykulcsos jövedelemadó. Táblázatunkban azt szemléltetjük, kik, milyen jövedelemtől járhatnak jól. Abban az összes megkérdezett közgazdász láthatóan egyetért, hogy az egy, két, három vagy több gyerek után járó családi kedvezmény a kérdés kulcsa. Minden alacsony és közepes keresetű rosszabbul járhat jövőre, ha nincs gyermek a családban; havi bruttó 290 ezer forinttól kezdődően viszont náluk is erőteljesen javulni kezd a nettó összeg. A családosokat jutalmazni fogja az adórendszer. Két gyermek esetében már a minimálbért keresők is jobban járnak jövőre, de itt is igaz, hogy a legjobban azok tudják a családi adókedvezményt kihasználni, akik az átlag fölött keresnek.

Az ellenzék egy része egyes lépésekkel egyetért

A kormány által bevezetni kívánt személyi jövedelemadó rendszer jövőre élénkíteni fogta a gazdaságot – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalása után. Szerinte ez a rendszer 2011-ben 308 milliárd forintot hagy az adófizetőknél, ami a megtakarítások növekedését fogja eredményezni. Szerinte ma a magyar államnál jobb helyen van a járulékfizetők pénze, mintha azt spekulánsokra bízzák. Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető szerint nem közérdek az, ha a kisebb keresetűeket sújtó adórendszert vezet be a kormány, még akkor sem, ha ezt családi adózásnak hívják. Az egykulcsos adó nem lehet igazságos, „hiszen az nem arányos, ha csak a gazdagok járnak jól egy adórendszer átalakításával" – mondta. Vona Gábor szerint a Jobbik egyetért a PPP-programok leállításával, valamint az energiaszektor 70 milliárd forintos megterhelésével, a magánnyugdíjpénztárakat azonban szerintük államosítani kellene. Aki többet keres a magyar piacon, az vállaljon nagyobb részt a közös terhekből is – reagált a miniszterelnök felszólalására a KDNP frakcióvezetője. Harrach Péter a családi adózásról azt mondta, az államnak nincs köze a gyermeknevelés költségeihez és ezért nem is adóztatja meg azt. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a válságadók nem szabnak gátat az adózatlan jövedelmek kiáramlásának. Helyesnek nevezte, hogy a PPP-programokat a kormány fel akarja számolni, és azzal is egyetértett, hogy hosszú távon fel akarják számolni a magán-nyugdíjpénztári rendszert, de azt mondta, hogy a módszer alkotmányossági aggályokat vet fel. A legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a kormány radikális járulékcsökkentés nélkül hajtana végre tetemes jövedelemátcsoportosítást a szegényebbek kárára, a leggazdagabbak előnyére.

Olvasóink írták

  • 15. fles2 2010. október 21. 12:10
    „14!
    Ugye nem azt a hülyeséget akarod most mondani,hogy a nyugdíjasaink támogatnak minket?gyógyszerekről,fűtésről és stb lemondva?
    ez a világ legnagyobb baromsága!!!!!”
  • 14. DMagóg 2010. október 20. 08:59
    „13. fles2 !

    Talán azért, mert az általad leírtakból is következik, hogy nem a gyermekek támogatják a nyugdíjas felmenőiket, hanem fordítva, lemondva még a gyógyszerekről is, fűtésről, meg sok egyéb másról. Ám, lehet, hogy akkor igazságos, ha minden generációt egyaránt megsanyargatnak.”
  • 13. fles2 2010. október 20. 07:51
    „12.macs
    Én arra lenné kíváncsi,hogy miért és minden esetben a nyugdíjak értékmegőrzésével,a nyugdíjak emelésével jön az adott párt?A többi ember fizetésével mi lesz?A kismamák 25.000,-Gyedet kapnak,főállású anyaság 25000,-Ft családi pótlék 13300,-Ft és a minimálbér 73.500,-bruttó!!!!-járulékok, Velük ki törődik?kórházi dolgozók,tanárok,utca seprők,bolti eladó stb.......és még sorolhatnám.....”
  • 12. macs 2010. október 19. 20:12
    „Érdekes dolgot hallottam:
    Az infláció miatti korrekciót 0,6%-ban állapították meg, ezért nem fogják figyelembe venni. Vagyis a januári emelésnél sem számítják be.
    Ezzel szemben törvény szerint az augusztusban közzé tett, a nyugdíjas fogyasztási kosárra vonatkozó KSH-adatok alapján kell a különbözetet kiszámolni. Augusztusi infláció 5,2 %-al emelkedett ,a nyugdíjas fogyasztói kosár + 0,3 %-kal, vagyis 5,5 %-al, vagyis 1,1 %-os emelés lenne indokolt.

    Mivel mindkét oldalon vannak nyugdíjasok, kíváncsi volnék a véleményekre.”
  • 11. történész 2010. október 19. 19:42
    „Léni 2010

    A diktatúra alapelve :saját embert minden posztra.A demokrácia olyan ahol az okosabb megmondhatja,hogy uram ön ezt nem jól csinálja. Nos mivel ezt nálunk befagyasztották,és nincs aki a sok jó közzé keveredett súlyos rosszra szólna...és azt hiszik magukról ők mindent jól csinálnak ..régen a csendőrt is akkor kritizálták amikor az kiment az ivóból.”
  • 10. macs 2010. október 19. 18:46
    „Sajna gyorsan irtam, így gondoltam.
    Mert a válságadó 3 év, magánnyugdíjpénztári befizetések elvonása 14 hónap plusz, személyi jövedelmek változása több év minusz”
  • 9. macs 2010. október 19. 18:42
    „Nagyon szeretném tudni, hogy a kormány mit szándékozik csinálni ezen intézkedéseken túl. Mert a válságadó 3 év, magánnyugdíjpénztári befizetések elvonása 14 hónap, személyi jövedelme változása több év minusz. Vagyis közben valamit csinálni kell, mert ez a módszer hosszabb időn keresztül nem folytatható. Szerintem csak időt szeretne nyerni. Időt arra, hogy az egészségügyet, oktatást, nyugdíjrendszert átalakítsa. Muszáj a kiadásokon faragni, most szerintem egy szó ellenkezés nélkül át fog menni minden. Már hallani elejtett félszavakat, mondatokat ebben a témában. (Mikóla úr,Szócska úr és Hoffmann Rózsa több nyilatkozata).
    Arról beszélnek, hogy az embereknél hagyott jövedelem, majd serkentőleg hat a hazai gazdaságra. Sajnos én nem látom, hol jelenne meg ez a multiplikátor hatás. A magasabb jövedelmű max. a mostani fogyasztását fogja magasabb szintre emelni, pl. Szlovákia helyett Ftanciaországba megy sielni, pápai sonka helyett pármai sonkát fog venni.
    Az alacsonyabb jövedelműek, pedig elmennek a megadóztatott árúházláncokba és jól bevásárolnak, kifizetik a gáz- és villanyszámlájukat a szintén megadóztatott multiknak, esetleg többször használják az autójukat ( a MOL, BP, Shell kútaknál fognak tankolnil).
    Szóval, most átmenetileg ez egy megoldás, de mi lesz aztán?”
  • 8. Léni 2010. október 19. 17:44
    „Tehát ezért volt szükség az Alkotmány Bíróságnál, a köztársasági elnöki, a számvevőszéknél
    és minden olyan apparátusnál a "fideszhű" pártkatonák beépítésére, ezután az Alkotmány megvál-
    toztatására, a párthű és már bizonyított főügyész beiktatására, hogy az ilyen ALKOTMÁNY és
    DEMOKRÁCIAELLENES törvényeket meg lehessen alkotni anélkül, hogy esetleg bárki megvétózhatná
    vagy felelősségre vonhatná Orbánt!
    Egyébként az ország magának szakította ezt a virágot, most szagolja!!!!!!!!!!”
  • 7. jozko 2010. október 19. 15:47
    „Úgy tűnik, jobban jön ki az, aki megkeres havi 3-400 ezret, gerk nékül...
    Szó se róla, elesik havi huszonpárezertől egy kétgyerekeshez képest.
    Viszont jól megélhet a jövedelméből és szép nyugdíjat remélhet!
    Amit majd megkeresnek neki azok a nagycsaládban felnőtt gyerekek, akik sohasem dúskáhattak...

    A szélsőségekkel most nem számoltam-persze az még furcsább eredményt hozna!
    A lényeget tekintve sajnos igazam van!

    Persze úgy nehéz lenne, hogy mindenkinek jó legyen!
    Pontosabban: nagy-nagy bátorság kellene azt meglépni!

    Így aztán marad a klasszikus passzus:
    Bal felül üt, nekem fütyül.
    Jobb felül üt , nekem fütyül!
    Elmehetnek!

    Eszükbe sincs. Csak most jöttek!”
  • 6. devilina 2010. október 19. 15:24
    „Csodálatos szép új jövőképet fest számunkra a fikusz párt. Felneveltem 2 gyermeket akik mára nagykorúak, de nem önellátók, vagyis rám szorulnak. Egyedül neveltem Őket, közalkalmazott vagyok tehát marha gazdag...Nincs megtakarításom, és most semmi biztatót nem hallok. Félek a holnapoktól, ilyen még nem volt!!!”
  • 5. jozko 2010. október 19. 15:21
    „Csomagolnak?
    Máris?
    Ennyire sürgős?”
  • 4. hamankato 2010. október 19. 14:49
    „Azok,akik felneveltek 1-2-3 gyereket kb 50év felett ,és így MÁR NEM KAPNAK kedvezmény ráfáztak.Nekik bemutattak,ne a gyerekedet támogasd a továbbiakban,hanem az államot!!!!!”
  • 3. zolcsi44 2010. október 19. 13:19
    „Azon csodálkozom, hogy a fene nagy igyekezetükben nincs a tervükben az, hogy Morahalomhoz csatolják Szegedet. A hatalom mánia meg azt követelné, hogy Felcsut Bp. egyik kerülete legyen, lehetőleg az I.”
  • 2. fles2 2010. október 19. 12:36
    „Azt is megígértek,hogy a bankadót nem terhelhetik a lakosságra, ehhez képest amikor ma megkaptam a számlát bizony mit látok? levonás BANKADÓ!
    Köszike Fidesz! Mindig és minden kormány úgy alakítja a dolgokat,hogy az neki legyen jó!”
  • 1. kiokushyn 2010. október 19. 12:07
    „Ja!Az egy gyerek az meg nem gyerek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az internet veszélyeire figyelmeztetnek a szegedi buszokon

Újabb darabbal bővült a szegedi autóbuszokon futó bűnmegelőzési kisfilmek tára. Tovább olvasom