Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Megint felbolydultak a Mars téri piac árusai

Szeged - Szeptemberben hozzáfognak a Mars téri nagycsarnok építéséhez ott, ahol most a fedett asztalos piac található. A tervezett parkoló helyén lesznek ideiglenesen az asztalok, a legjobb helyekre licitálni lehet. Teljes a kommunikációs zavar a felek között.
A mostani Mars téri fedett asztalos piac átköltözik a mérnöki kar felőli oldalra, a kissátras rész mellé, mert szeptemberben ezen a helyen elkezdődik a nagycsarnok építése. Újra ki kell osztani az asztalokat a bérlők között. A piacvezetés azt találta ki, hogy a 10–11 hónapig fennmaradó ideiglenes piacon a legjobb helyeket liciten lehessen megszerezni, a többit pedig kisorsolják. Az „árverést" hétfőn 11 órakor tartják.

Szerkesztőségünkbe egy termelő levelet küldött az igazságtalanságokról, mellékelte a Szegedi Vásár és Piac Kft. tájékoztatóját és a Mars téri ideiglenes piac alaprajzát is. A termelő névtelenséget kért, mert szerinte kitiltanák a Mars térről, ha megtudnák a nevét. Azt sejteti, hogy megint az jár majd jól, akinek pénze van. Sikerült azonban beszélni olyan termelőkkel is, akik megmondták a nevüket – és szintén háborognak. Mindketten zákányszékiek. Bernáth Sándor szerint is a pénz diktál, mindig az jár jól, aki fizet. Bigós Jánosné pedig nem érti, mi ez a licitálás, de úgy véli, hogy a bérleti díj lesz több „az ország legdrágább piacán".

Újra ki fogják osztani az asztalokat a bérlők között. Fotó: Segesvári Csaba
Újra ki fogják osztani az asztalokat a bérlők között.
Fotó: Segesvári Csaba

Mire kell hétfőn licitálni? A kérdést Pusztai Lajosnak, a Piac Kft. ügyvezetőjének tettük fel. Azt mondta, nem a bérleti díjat árvereztetik meg, hanem a sorrendet. Aki pénzt ad azért, hogy forgalmas helyre kerüljön, az fizet. Nem tudni, mennyit, és nem tudni azt sem, honnan indul a kikiáltási ár. Lehet, hogy senki se akar majd licitálni, és az is lehet, hogy mindössze tízen lesznek ilyenek. Ők választhatnak maguknak asztalt, a többiek között pedig kisorsolják a helyeket. A bérleti díj nem változik: havi 17 ezer 800, félévre 89 ezer forintról van szó. A licitből befolyó összeget „visszaosztják", így arányosan mindenkinek csökkenhet a bérleti díja az új piac első félévében.

Pusztai szerint az elsőbbségi sorrend versenyeztetése a piac szelleméhez illő megoldás. Ha ugyanis az érkezési sorrend döntene, a fél piac a bejárat előtt töltené az éjszakát, de a sorsolásra, a vakszerencsére se lehet bízni a helyek elosztását.

2. ütem

2005-ben kezdődött el a piac megújítása. Az első ütemben a bódéváros egy részét lebontották, 2006 márciusára átadták a két kiscsarnokot. 2010 őszére – uniós pénzből – felépítik a 4500 négyzetméteres nagycsarnokot is. Ennek közepén asztalos piac jelleggel árusíthatnak a kis- és őstermelők, kereskedők, kétoldalt, valamint a galérián pedig üzletek lesznek.

Mennyi az ugyanannyi?

Ma 500 a kétharmad arányban fedett, egyharmadrészt fedetlen asztalok száma a Mars téren. Közülük 433-nak van bérlője, csaknem 70-ért pedig hajnaltájt futni kell az erős piaci napokon. Ezeket napijegyért adják ki. Az ideiglenes piacon ugyanennyi asztalt állítanak fel, ugyanilyen arányban. Ha elkészül a nagycsarnok, 520 asztal lesz odabent, 140–200 pedig kint, sátor alatt, az igényektől függően. Sokan kifogásolják, hogy nem igazi piac az, ha az asztalok zöme fedett helyen van, mint a szupermarketekben. Pusztai Lajos szerint ez a „van rajta sapka, nincs rajta sapka" esete. Eddig azért bírálták a piacvezetést, mert áztak-fáztak az árusok.

Olvasóink írták

  • 13. flexsnake 2009. június 22. 19:10
    „khm.... egyébként dinnyeárus is voltam, összeget nem mondok de még alkalmazottként sem volt gondom. Nem tudom sajnálni a ,,földesurakat".”
  • 12. flexsnake 2009. június 22. 19:08
    „A piac problémája mellett ott a pályaudvar. Már régen el lehetett volna költöztetni mert kész az új helye, végig elkerített kerítéssel és mégsem költöznek..... A zsebesek reggel a cigisoron nyomják a seftesárút majd átmennek zsebelni a pályaudvarra és mennek vissza megint cigit árulni. Évek óta ez megy. Ki-be járnak a rendőrség kapuján. És mást nem lehet velük csinálni. Meg kell szüntetni azt az egész szart és őrzött zárt területté alakítani a piacot.”
  • 11. flexsnake 2009. június 22. 19:04
    „7. 5forint alatt nem kell számlát adnia. Az őstermelőknek külön számuk van és számlaadási kötelezettségük is már 5ft-tól!

    ,,Szerinted havi 178.000 Ft-ot (ez a 10szeres árad) ki tud kitermelni egy havi asztalbérletre?"
    Kitud. Ha nem akkor súlyos gondok vannak az adózásával. Még mindig nem érted a lényeget. A marstéren mindenki viszonteladó. ,,magyar narancs". Amikor elkezdték bontani a bódékat, kézzel-lábbal tiltakoztak pedig mindenki tudta hogy a hely nem tulajdona legfeljebb a bódé. Minden változás ellen tiltakoznak, lázadoznak miközben az sem zavarja őket hogy rendszeresen lopják az árujukat mert azt a területet őrizni képtelenség. Át kell alakítani, meg kell szüntetni a ,,cigisort".”
  • 10. Yossarian 2009. június 22. 17:20
    „számlaadás kötelező az őstermelő számára is. tehát ha csak egy pardicsomot, vagy egy szál zöldséget vennék, akkor is nyugtát kell adnia. de már annyira unalmas ez a Mars téri cirkusz. korábban a bódés árusok lázongtak, most a kofák, meg a parasztok hőbörögnek. pedig az a tér a város (egyik) szégyene. ideje végre teljesen rendbe tenni.”
  • 9. persona 2009. június 22. 13:31
    „Nekem van ott kint ismerősöm, jól megy neki, 3-4 különböző helyen árul, saját bevallása szerint egy közepes hétvégén félmilla is összejön. tisztán :D”
  • 8. redstar 2009. június 22. 08:09
    „Nyugtát mindenről kellene adniuk, és azt szerepeltetni az Őstermelői Igazolvány betétlapján/ennek alapján állapítanák meg az adókötelezettséget../Persze, nem adnak...A külföldi, attól hogy szar, még nem rossz, nem biztos, hogy több szermaradvány van benne mint a hazaiban.....S csak nézd meg, mekkora téglát vág hozzád az őstermelőd, ha kéred tőle pl. a növényvédelmi naplót...pedig nála kellene legyen kérésre meg kellene mutatni, hogy tudd, mivel permetezett, hányszor../hogy pl.potyára ne etesd meg az anyósoddal a paradicsomot.../És nem fognak leállnia termeléssel, /ez egy hülye demagógia/ mert akkor nem csak ti, de ők is ehetik az "importot" - de nem lesz miből megvenniük..Akik meg a Mars téren árulnak -kevés kivételtől eltekintve - nem őstermelők, hanem kofák...és meg tudják fizetni, majd meglátjátok...nem fog elnéptelenedni a piac..:-)))”
  • 7. *125* 2009. június 22. 07:23
    „flexsnake: legalább néznél utána...
    "Számlát én még soha nem kaptam pedig számlaadási kötelezettségük van." - Bizonyos összeghatárig nincs... (És aki IGAZI, az általában nem éri el azt az összeghatárt.)
    Egyébként megint az igazi őstermelőket szívatják, belegondoltatok már? Nem elég, hogy a földeken dolgoznak, megtermelik az árut, nem fogják tudják eladni.. Szerinted havi 178.000 Ft-ot (ez a 10szeres árad) ki tud kitermelni egy havi asztalbérletre? Gondolkozz már el... Akkor lesz csak igazán viszonteladói piac a Mars tér.
    Az lesz az eredmény, hogy hagyják megrohadni a zöldségeket, gyümölcsöket a földeken, mert nem éri meg leszedni, dolgozni vele, és mi meg ehetjük az import cuccokat...
    Ja, és a zsebesekről szerinted a termelők tehetnek?!”
  • 6. maradando 2009. június 21. 22:42
    „5.
    Sajnos de igy igaz100%-ig! Csatlakozom az előttem felszóllaláshoz./Igazi őstermelőt még a "megtűrt"ABC-nél is elűldözik!”
  • 5. flexsnake 2009. június 21. 20:17
    „Már megint rinyálnak. Ki kell őket .... aztán a helyeket 10szeres áron meghirdetni, tele lesz akkor is a piac de legalább eltűnnek a viszonteladók. HA eltűnnek, de szerintem akkor sem. Számlát én még soha nem kaptam pedig számlaadási kötelezettségük van. Az egész piac hemzseg a zsebesektől.”
  • 4. CID 2009. június 21. 17:25
    „Oh, szegény őstermelők, némelyik, földet csak a virágcserépben látott. Nyugta, számla, egyebek ismeretlenek számukra. Hogy árulhat egy őstermelő narancsot ? Nénikék, bácsikák( akik valóban megtermelték a portékájukat ) eddig sem a sátor alatt árultak. Ez van pénz beszél, kutya ugat. Fizessenek, ha már basznak adózni.”
  • 3. redstar 2009. június 21. 07:53
    „"Azt sejteti, hogy megint az jár majd jól, akinek pénze van."
    Hát mit gondolt ez a szerencsétlen?A kapitalizmus - különösen a keleti vadkapitalizmus- már csak ilyen...”
  • 2. maradando 2009. június 21. 02:04
    „Valaki már rájött,hogy a Magyar emberen több van mint 7-réteg bőr ! Hát majd kiderűl .Boritékolni lehett ,hogy a város vezetése kerűl ki majd győztesen.”
  • 1. Zsoltee0716 2009. június 20. 22:02
    „Ki kell jönni a nagybanira!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Távozhatnak a tapasztalt szakemberek

Szeged - Munkabér vagy nyugdíj – ilyen választás elé kerül jövőre minden 62 éven aluli, aki… Tovább olvasom