Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Megmenekül a szárazságtól a Homokhátság

Mórahalom - Egy egész földrajzi egységet, közel 80 ezer hektárt menthet meg az a 4-5 milliárd forint, amely a Duna–Tisza közére, azon belül is a Homokhátságra jut a napokban kiosztott uniós forrásokból. Elspájzolják a vizet a száraz évszakokra, víztározók épülnek, a táj élhető, a mezőgazdasági terület pedig művelhető marad.
Közel ötmilliárd forint jut majd tározókra, csatornákra, szivattyútelepekre Bács-Kiskun és Csongrád megyében uniós forrásokból. Ezúttal nem utak, terek épülnek a pénzből, nem kastélyok újulnak meg, és nem húznak fel újabb wellnessközpontokat sem. Viszont a milliárdok segítségével megakadályozhatják, hogy az egyik évben a belvíz miatt térdig álljanak a házak és a művelhető hektárok a vízben, a másik évben meg szárazság pusztítson és egy sivatag képét mutassa magáról a Homokhátság.

Az egész dél-alföldi régiót érintő beruházások valósulnak meg két éven belül, amelyeket két megye vízügyesei vezényelnek le. A csaknem ötmilliárd forint tetemes részét Bács-Kiskun megyében költik el: a Duna–Tisza közötti terület vízvisszatartási programját valósítják meg, a program gazdája az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Ez a projekt annyiban érinti Csongrád megyét is, hogy a földrajzi területhez tartozik a Homokhátság nyugati „lejtője" is a maga mintegy 120 hektárjával.

A költségvetésből nem menne

Mórahalom éves költségvetése három és fél milliárd, Domaszéké 800 millió forint. A kisebb települések csak pályázati pénzekből képesek a globális felmelegedéssel szorosan összefüggő problémákat megoldani. Domaszéken ráadásul még mindig gond a bel- és a csapadékvíz elvezetése. A tervek elkészültek, de a község éves költségvetését szinte elérő 5-600 millió forintos beruházás megvalósulásában továbbra is csak akkor reménykedhetnek, ha erre is pályázati pénzt nyernek.

A nagyszabású programhoz szorosan kapcsolódik egy, kifejezetten Csongrád megyére, a Mórahalom és Domaszék közötti térségre, nyolcezer ember lakóhelyére „leosztott" beruházás, amelynek értéke mintegy 200 millió forint. A pénz felhasználásával a Mórahalomtól délkeletre elhelyezkedő Nagyszéksós-tóból alakítanak ki 1,2 millió köbméter befogadására és tárolására alkalmas több célú komplex tározót – mondta Kozák Péter, a projektgazda Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. Turisztikai célokra is kiválóan alkalmas lesz, mivel garantálják az állandó vízszintet: vízhiányos időszakokban eddig a természeti értékek életfeltételeit sem tudták fenntartani.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere hozzátette, a projekt révén a város szennyvize sem veszik kárba, mivel a tó közel fekszik a városi tisztítóműhöz, s a vizet megtisztítva a tóba juttathatják. Megkérdeztük Kispéter Gézát, Domaszék polgármesterét. aki azt mondta, reméli, hogy a térség vízháztartása végre egyensúlyba kerül. Információink szerint a beruházás már az év második felében elkezdődhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csárdásozó tehenek a dómszínpadon

Guruló műtehenek csárdásoznak a Marica grófnő első jelenetében a szabadtérin. Az állatokat hat… Tovább olvasom