Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Megnyílt a Kenyérváró felső szintje

Mórahalom - Az elmúlt hét végén megnyitották a Kenyérváró felső szintjét is Mórahalmon.
Mint azt lapunkban korábban megírtuk, a közel 220 millió forintból – amelyből 200 millió uniós támogatás – elkészült központot november végén adták át a Szent Erzsébet gyógyfürdő közelében. Célja, hogy a térségi termelőknek, vállalkozóknak segítsen portékáikat helyben értékesíteni. A földszinten zöldséget és gyümölcsöt, pékárut, savanyúságot, tejet és szárazárut, így többek közt ásotthalmi kecskesajtot, röszkei paprikát és domaszéki répát kínálnak. Az emeleti részen pedig a hét vége óta friss és füstölt húst, húskészítményeket árulnak, valamint egy szuvenírbolt nyílt. Itt többek közt homokháti mézet, lekvárokat, szódát és bort vásárolhatnak a látogatók.

A 220 millió forintból elkészült központ felső szintjén friss és füstölt húst, húskészítményeket árulnak. Fotók: Karnok Csaba
A 220 millió forintból elkészült központ felső szintjén friss és füstölt húst, húskészítményeket árulnak.
Fotó: Karnok Csaba

A város egyébként egy önkormányzati céget hozott létre a szintén nemrég átadott borház, a Kenyérváró és a majdani fedett piac üzemeltetésére – utóbbit a városközpont-rehabilitációs programban tervezik.

Olvasóink írták

  • 2. hát 2011. február 23. 10:22
    „A címben kenyéváró. Javítsuk ha lehet: kenyérváró”
  • 1. gedeon 2011. február 23. 10:20
    „"Megnyílt a Kenyéváró felső szintje"

    A címet elolvasta valaki?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kakukktojást talált a régész

Perdöntő bizonyítékot talált Törőcsik István régész, történész, néprajzos. Tovább olvasom