Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Megnyílt a tarjáni kispiac

Szeged - Megnyílt az új, tarjáni kispiac. A csarnokban ismerős bérlő a korábbi zöldséges, csirkés és lángosos, új beköltöző a pékség és a hentesüzlet.
Négy hónap szünet után tegnap kinyitott az Olajbányász téri új piaccsarnok. Az augusztus végén ledózerolt negyvenéves felvonulási épületnek írmagját sem hagyták, annyira lepusztult volt. 280 négyzetméteres új piacot épített a helyére a Szegedi Vásár és Piac Kft. megbízásából a Miksi Holding Kft. nettó 61 millió forintból. A Mars téri csarnokokra emlékeztető létesítmény fedett 160 négyzetméterén régi és új bérlők rendezkedtek be. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester nyitotta meg, utána kóstolót is rendeztek. Az érdeklődő környékbeliek szempillantás alatt megtöltötték az épületet. Örültek, hogy a Mars térről ismerős Novoth hentes itt is nagy üzlettel nyitott, és új bérlő a Németh pékség is. Működik a zöldséges, kedden nyit a csirkés, márciustól várhatóan átköltözik átmeneti üzletéből a Térerő büfé is lángossal, palacsintával, hamburgerrel.

Érkeznek az első vásárlók a tegnap megnyitott csarnokba. Fotó: Karnok Csaba
Érkeznek az első vásárlók a tegnap megnyitott csarnokba.
Fotó: Karnok Csaba

Nagyot néztek a 80 centi magas szabadtéri asztalokhoz szokott vásárlók, de maguk az árusok is. Az új piac kinti „pultjait" ugyanis betonból öntötték, és ugyanúgy 1 méter magasak, mint a büfé evésre használt könyöklői. Telibe kapják majd az árusok a nyugati napsütést, mert arról az oldalról nem védi őket tető. Föléjük pedig csillogó-villogó műanyag lámpasorokat szereltek, amelyek szinte csábítanak a szétverésre.

Török Csongor, a kispiac kosárlabdás termetű tervezője azt mondta az asztalokról, hogy neki nem magasak. Különben amiatt emelte meg a szintjüket, hogy alájuk lehessen pakolni. Amúgy vandálbiztosak és örök életűek. Az árnyékolásról elismerte, hogy csak a belső sort védi. A lámpák dizájnjára előbb ő is rácsodálkozott, majd azt mondta, szintén vandálbiztosak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindig vonzó a mosolygó eladó


Tovább olvasom