Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Megnyitnák az ásotthalmi kishatárátkelőt

Ásotthalom - Enyhítene a röszkei határátkelő forgalmán, ha megnyitnák az ásotthalmi határt. Magyar–szerb egyeztetés, egy kilométer út és legalább 300 millió forint kellene hozzá.
Múlt hétvégén 120 ezren lépték át a határt Röszkénél, de hetek óta óriási tumultus alakul ki a török és a szerb vendégmunkások áradata miatt. Ez ugyanis az egyetlen, éjjel-nappal nyitva tartó határátkelő a magyar–szerb államhatár Csongrád megyében húzódó 64 kilométeres szakaszán. Az áldatlan állapot enyhítése érdekében Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere és Petró Ferenc, Ásotthalom első embere újra kezdeményezte az ásotthalmi határátkelő megnyitását. Több mint tíz éve húzódik a tárgyalás a Kissori út összekötéséről a szerb autópályával. Utoljára négy éve, a falunapon nyitották meg a határt egy napra.

Petró Ferenc: Innen, a határtól 450 méter a szerb autópálya, már hallani a zaját. Fotó: Frank Yvette
Petró Ferenc: Innen, a határtól 450 méter a szerb autópálya, már hallani a zaját. Fotó: Frank Yvette

Az M5-ös autópályától Mórahalomig 8 kilométer az út, onnan az 55-ösön lehet elérni Ásotthalomra, a határig még 6 kilométert kell megtenni. Ott egy kilométer aszfaltút hiányzik, azt meg kell építeni. A pár éve lezárt honvédségi épületből alakítanák ki a határátkelőt. Átérve közvetlenül fel lehet hajtani az autópályára. (A tiszaszigeti határátkelőnél ehhez jóval nagyobbat kell kerülni.) A megyei közgyűlés egyetért a határnyitással, megszerezték a tárcaközi bizottság jóváhagyását, és pénzzel is támogatnák. Hátravan még a szerb–magyar egyeztetés; Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke a napokban tájékoztatja Bojan Pajtics vajdasági tartományi miniszterelnököt.

Októberben várhatóan módosítják az országok közötti szerződést, azzal kap zöld utat az építkezés. Petró Ferenc elmondta: az optimista verzió szerint 2009-ben megnyílhat a határ, de legkésőbb 2010-re. A két ország közötti „kishatárátkelő" – a számítások szerint – 300-350 millió forintba kerülne. Nemzetközi forgalom bonyolításához ennek a duplája kell.

Olvasóink írták

  • 11. aaf 2008. augusztus 13. 22:37
    „Nagyon fontos lenne az ásotthalmi határátkelő. Most gyakorlatilag átjárhatatlan a határ. Fontos lenne, hogy 24 órán át nyitva legyen, akár csak Tiszasziget, és csak a régió lakosai vehessék igénybe, tehát a szerb tranzit vendégmunkásosk NE!”
  • 10. szkíta 2008. augusztus 13. 22:06
    „Megoldódna ez a probléma,ha visszavennénk a megszállt Délvidéket a szerbektől,és Belgrádnál lenne újra az ezeréves határ.”
  • 9. olvaso123 2008. augusztus 13. 18:07
    „A régi röszkei átkelő azért nem működik, mert a szerb fél nem működteti. Bár az EU norma valóban előírná, de Szerbia nem EU-tag, egy határátkelőnek meg, ugye, két oldala van. Hasonló a helyzet Tiszaszigettel is. Egyébként azt a néhány napot kivéve, ami nyáron van, az az átkelő is kidobott pénz, s az lenne az ásotthalmi is.”
  • 8. nagypappa 2008. augusztus 13. 16:52
    „NTK

    A múltkoriban arra jártam, nem láttam, hogy nyitva lett volna.
    Sőt!
    Amit láttam... inkább lehangoló.”
  • 7. zumrimlim 2008. augusztus 13. 15:21
    „Kedves NTK

    Mióta van nyitva a röszkei régi átkelő is?”
  • 6. NTK 2008. augusztus 13. 12:39
    „1-es hez és 4-eshez:

    A régi átkelő is nyitva van a lassú járművek, kerékpárosok, gyalogosok ill. minden olyan jármű számára, amelyek nem hajthatnak fel az autópályára. Nem tudom honnan gondolták azt, hogy kerékpárral az autópályás határátkelőt kell igény bevenni!?”
  • 5. éhbérért 2008. augusztus 13. 09:19
    „és ennyiből az alvállalkozói körben dolgozó nyírségi nagyon szegény dolgos kétkezi magyar és cigány ember mennyit kap majd?
    ezek az emberek mennyiért vállalnák el???”
  • 4. atkó 2008. augusztus 13. 08:38
    „Szerintem is megnyithatnák ilyen tumultus alkalmával a régi átkelőt, hogy legalább a helyi (közeli) lakosok azt hasznáhassák. A gyalogosok, kerékpárosok átkelése valóban nagyon szerencsétlen az autópályás átkelőn.
    A tiszaszigeti átkelőnél az átalakítás előtt éjjel nappali nyitva tartást ígértek. Azt miért nem lehet megvalósítani. Van akinek Tiszasziget a kerülő, van akinek Ásotthalom.”
  • 3. Puhos 2008. augusztus 13. 08:19
    „kekecke

    Nem az Ázsiai részen!!!”
  • 2. kekecke 2008. augusztus 13. 05:58
    „ásotthalom magyarországon van ?”
  • 1. nagypappa 2008. augusztus 13. 04:20
    „Miért nem a régi E5 -ön lévőt nyitják meg? Úgy emlékszem erre valamilyen nemzetközi szabály is kötelez. Az autópálya mellett a lassú járművek, gyalogosok és minden a autópályáról letiltott jármű átkelését biztosítani kell.
    Ezek alapján ma, Röszkénél gyalogosan nem lehetne senki átengedni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közönségdíjak a XII. Táblakép-festészeti biennálén

Szeged - László Dániel Csendélet című alkotása nyerte a Csongrád Megyei Közgyűlés díját, amit a… Tovább olvasom