Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Megnyitották a Bálint Sándor-emlékházat

Szeged - Az épület "a szegedi népéletet és a mérnöki gondolkodást ötvözi".
- Ritka alkalom, amikor egy építészből varázsló lehet. Volt bennünk némi kétség, hogy egy félárbócon lévő épületből hogy lesz emlékház, de amikor a telek végéből láttuk, ahogy az alsóvárosi templom kupolája megcsillan, abban volt valami sorsszerű – mesélt az épülettel való első találkozásról a Bálint Sándor-emlékház szombati avatóján Koczor György építész, aki arról is beszélt, hogy „szurkolnak, hogy ha az elmúlt időszak boldoggá avatási eseményei Szegedre is elérnek, akkor ebben Bálint Sándor is részesülhessen."

keddtől szombatig fogad vendégeket a ház. Fotó: Schmidt Andrea
Keddtől szombatig fogad vendégeket a ház.
Fotó: Schmidt Andrea

Az Ybl-díjas építész úgy fogalmazott: a most átadott ház a szegedi népéletet és a mérnöki gondolkodást ötvözi. Vass Erika néprajzkutató többek között arról beszélt, hogy a tájház az Alsóvároshoz való kötődés megerősítésében is részt tud vállalni.

Uniós forrás

Uniós pályázaton nyert a város 67 millió forint támogatást, amelyet 12 millió forint önerővel egészített ki. Ebből újították fel az 1300 négyzetméteres telken álló lakóházat. Újabb pályázati lehetőségre vár, hogy a telek másik felén, a második ütemben felépüljön a tervezett kutatóközpont.

Solymos László alpolgármester megnyitó beszédében felidézte: a közgyűlés 2004-ben hozta létre a Bálint Sándor Közalapítványt, és az önkormányzat vállalta, hogy „sokszor méltatlan, szakmai köntösbe bújtatott kritika" közepette emléket állít Bálint Sándornak. Solymos azt mondta, a város jó gazda módjára fogja működtetni a házat, melynek szakszerű működtetéséhez forrást biztosít hosszú távon az önkormányzat.

Hüvös László, a településrész önkormányzati képviselője pohárköszöntőjében úgy fogalmazott: a kapun belépve megérintette az a harmónia, amely az Alföldön születettek szívében él.

A megnyitón az Alsóvárosi Általános Iskola mostani és korábbi diákjai közreműködtek, így lapunk munkatársa, Mádi József is.

A Nyíl utcai, hivatalos nevén Napsugaras Ház – Alsóvárosi Tájház keddtől szombatig fogad vendégeket szeptember végéig nyári nyitva tartás szerint 10-től 18 óráig.

Olvasóink írták

  • 14. Felhőfejes 2011. május 08. 20:47
    „Ha a várost igazából érdekelte volna, hogy Bálint Sándor szülőháza fennmaradjon és abból emlékház jöhessen létre, akkor ennek megfelelően cselekedett volna.
    Például idejében helyi védelemben részesítette volna az épületet.
    (Ha csak ezt meglépi, és utána nem ad ki rá semmiféle bontási, aztán építési engedélyt, vélhetőleg a tulajdonos is jobban hajlott volna az egyezkedésre, s egy - mindkét fél számára - elfogadhatóbb árban egyeztek volna meg.)
    S akkor hiteles helyen, Bálint Sándor szülőházában lenne ma az emlékház!”
  • 13. terminátor 2011. május 08. 17:20
    „"Szegedi, Pálffy utcai szülőházát 2004-ben, születésének századik évfordulóján lebontották. Ugyanebben az évben a köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére tiszti kereszttel tüntette ki azt a bírót, aki Bálint Sándort 1965-ben elítélte.
    Nemrégiben a volt politikai nyomozót, akinek a Bálint Sándor elleni koholt vádak ,,köszönhetőek", ezredessé léptették elő.
    Néhány éve Gyulay Endre volt megyéspüspök kezdeményezte Bálint Sándor boldoggá avatását. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat 2007-ben juttatták el a Vatikánba, ott döntenek arról, hogy élete alapján példaképnek tekinthető-e."”
  • 12. antikos 2011. május 08. 13:22
    „A Gyökerek (személyek) elpusztítják a gyökereket... Ennek szép példája eme városrombolás is. De! Legalább okulva hibájukon, egy igazi "műremeket" (ami lehetne akár egy kínai másolat is...) hoztak létre... Csak hát az igazi, a valódi értéke, szellemisége, kisugárzása, szakralitása, no az lett az enyészeté... Sajnos ez igaz egész Szegedre, ahogy a vörös bánik épületeivel...”
  • 11. lila 2011. május 08. 10:42
    „Botka jó barátja Gyurcsány az az ember, aki életműdíjat adott át egy olyan embernek, aki Bálint Sándort ártatlanul lecsukatta! Ezek után mit várhattunk Botkától? Igazi csoda, hogy ez a ház létrejött, de az igazi, az igazi lett volna!”
  • 10. N.P. 2011. május 08. 07:53
    „Komolyan nem értem! Itt rugóztok magán az épületen, a telken! Nem az épület a Bálint Sándori hagyaték - hanem a munkája!!!!!!!

    Natasa
    A számaiddal, vagy a cikk számaival nem stimmel valami..”
  • 9. Freimann 2011. május 08. 01:36
    „Bálint Sándor nem kisparaszt volt. Ez a ház egy kisparaszti tájház, nem Bálint Sándor házának utóérzete. Botka hagyta elpusztulni Bálint Sándor hagyatékát, ez amit átadtak, nem Bálint Sándor öröksége, hanem egy kisparaszti skanzen-ház.”
  • 8. Nórikám 2011. május 07. 21:34
    „Na,ja! A nagy pénzből lehet szakítani!”
  • 7. Natasa 2011. május 07. 21:27
    „N.P.
    47 millió forint értékben kért CSERETELKET a tulajdonos.
    1. a város koszos garázsokért fizetett ki 30 milliót az Etelka sornál mert akkor úgy állt, hogy majd épül uszoda. Szép.
    2. A város később 25 millióért vette meg ezt az új telket, 30 milliót a közgyűlés megszavazott a felújításra, akkor azt nyilatkozták, hogy ennyi kell rá, aztán nyertek még 67 milliót pályázaton. Az egész 122 millióból készült el. Egy napsugaras ház felújítása 122 millióért.
    Csak ennyit ha már számokról beszélünk.”
  • 6. Lutetia 2011. május 07. 19:49
    „2. Köszönöm, feltétlenül ellátogatok oda!”
  • 5. N.P. 2011. május 07. 19:44
    „Felhőfejes 2011.05.07. 18:28
    "Megvételét és felújítását ugyanis elpuskázták a városháziak..." - a háznak nem volt különösebb esztétikai értéke és pofátlanul sokat kértek érte. Ha megépül a telken ez a központ sokkal jobban szolgálja Bálint Sándor szellemiségét mint ha mereven ragaszkodtak volna a szülőházhoz.”
  • 4. Carlo 2011. május 07. 19:01
    „szerencsére elmondhatom, hogy személyesen ismertem az Öreget is”
  • 3. Felhőfejes 2011. május 07. 18:28
    „Szép-szép, de ebből már sehogy és soha nem lesz Bálint Sándor szülőháza.
    Ott, ahol a gyökerek voltak, ott kellett volna emlékházat létesíteni.
    Azonban, sajnos, a szegedi népélet karizmatikus kutatójának szülőháza nincsen a föld színén.
    Megvételét és felújítását ugyanis elpuskázták a városháziak...”
  • 2. kowalsky 2011. május 07. 17:41
    „43.”
  • 1. Lutetia 2011. május 07. 16:26
    „Mi a házszám? Nyíl utca hányas szám?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyűgözőépítők pengeélen

Hamar csődközeli helyzetbe kerülhet egy vállalkozás, ha az őt megbízó fő- vagy alvállalkozó nem rendezi időben a tartozását. Ezt kénytelen átélni a Sikeres Unió nevű cég is, amely a szatymazi repülőtér két nyűgözőjét és mosóját építette ki tavaly. Tovább olvasom