Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Megőrzött álom: a vízparti ház

Szeged - A szakmai zsűri döntése alapján az egy kompozíciót alkotó A part és a Kád című két képével a Barcsay- díjas fiatal szegedi festőművész, Kántor Ágnes lett a XIII. Táblakép-festészeti Biennále egyetlen megyei díjazottja.
Tősgyökeres szegedi a XIII. Táblaképfestészeti Biennále egyetlen megyei díjazottja, Kántor Ágnes, aki a Tömörkény művészeti szakán érettségizett. 2006-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol a kortárs hazai festészet emblematikus alakja, Maurer Dóra volt a mestere. 2007 óta az SZTE JGYPK Rajz és Művészettörténet Tanszékén rajzolást, festést tanít óraadó oktatóként, mellette szabadúszóként építi művészi pályáját.

– Az utóbbi két évben többet festek; a díjazott képeim is frissek, idén születtek. Meglepetésként ért az elismerés, először azt hittem, viccelnek velem a kollégáim, amikor mondták. Azért örülök neki különösen, mert egészen más típusú képeket festek, mint korábban. Mindig tájképi inspirációból indulok ki, de csak mostanában jelenik meg több figurális hatás is a munkáimon. Kicsit absztrakt, geometrikus dolgokkal próbálkoztam korábban, biztosan Maurer Dóra hatására – mondja Kántor Ágnes, aki a nyüzsgő pesti egyetemi évek után szülővárosába hazatérve úgy érzi, visszaszokott.

Kántor Ágnes – az egyetlen Csongrád megyei díjazott – egyik nyertes képe előtt, a REÖK-ben. Fotó: Veréb Simon
Kántor Ágnes – az egyetlen Csongrád megyei díjazott – egyik nyertes képe előtt, a REÖK-ben.
Fotó: Veréb Simon

– Szeged szerethető, élhető város, kulturálisan persze kevésbé pezsgő, mint Budapest. Annak, hogy a nemzetközi mainstreamhez képest a szegedi képzőművészet kicsit más jellegű, az is az egyik oka, hogy a fiatal generáció nagy része nem jön haza, ide pedig nemigen költözik senki. Szegedi kortársaim, barátaim, akikkel együtt indultunk az egyetemen, nem jöttek vissza. Pedig itt segítő, támogató a közeg, engem rögtön befogadtak a művészkollégák; bízom benne, hogy ez a munkám minőségének is szól. A körülményeim nem ideálisak az alkotáshoz, nehéz megteremteni a feltételeket – fogalmaz Ágnes, akivel gyakran előfordul, hogy át- vagy újrafesti a képeit, olykor három-négy réteg is ott lapul a végleges munka alatt. Önálló szegedi kiállításra is készül, de azt is bevallja: nem erőssége a szervezés. Megálmodott tárlata a költözésről és az embert körülvevő tárgyakról szólna – az utóbbi nyolc évben legfeljebb két évig lakott egy helyen; megtanulta, mennyire kell a tárgyakhoz ragaszkodni. – Milyen jó lenne, ha mindent be lehetne egyetlen bőröndbe csomagolni; minden felfújható-leereszthető, puha dolog lenne.

A part és a Kád

– Mostanában kezdtem el olyan képeket festeni, ahol a kompozíciót és a témát is ötletszerűbben választom meg, és nagyobb szerephez jutnak a környezetemben lévő tárgyak. Megijesztett, hogy az utóbbi időben eltűntek az álmaim-vágyaim, de aztán rájöttem: a vízparti ház mégiscsak megmaradt. Szeretném, ha egyszer lenne. Ezt az álombeli házat festettem meg. Igaz, egyelőre a víz közepén áll, sehol még a part. Elérhetetlen. A Kád onnan jött, hogy nemrégiben költöztem egy másik lakásba, ahol ez a fürdőkádam – mondja a díjat termő munkáiról Ágnes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendszerváltás a Tiszán: hadüzenet a rapsicoknak

Nemcsak a horgászokat, a hivatásos halászokat is ellenőrzi a megerősített vízi rendőrség. Tovább olvasom