Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Megrongálták a deszki polgármesteri hivatalt

Deszk - Kaviccsal és sárgolyóval dobálták meg kedden kora este a deszki polgármesteri hivatal ablakait. A falu első embere ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Kövekkel és sárgolyóval dobálták meg kedden kora este ismeretlenek a deszki polgármesteri hivatal épületét – tudta meg lapunk. A hivatalban két nő, egy köztisztviselő és egy takarítónő dolgozott. Ők 18-19 óra körül arra lettek figyelmesek, hogy valaki kavicsokkal dobálja az ablakokat. Annak az irodának az ablakát pedig, ahol ők tartózkodtak, sárgolyóval dobták be. Szerencsére egyiküket sem találták el. A kár körülbelül 20 ezer forint.

Szerdán reggel Simicz József, a település polgármestere ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Az eset idején a hivatalban tartózkodó két hölgy nem látta a dobálókat – nem mertek kimenni. A polgármester sem tudja kik lehettek, de elképzelhetőnek tartja, hogy van összefüggés a szórakozóhelyek szigorúbb ellenőrzésével. Néhány hete ugyanis rendszeresen razziákat tartanak azokban a kocsmákban, ahol a gyanú szerint kiszolgálnak alkohollal 18 évnél fiatalabbakat is.

– A közrend és a közbiztonság érdekében továbbra is mindent elkövetek – közölte Simicz József.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

(M)érték - Világhírű magyar fotográfusok munkái Szegeden

Szeged - Ma este 18.00 órakor nyílik meg a szegedi REÖK-palotában öt magyar származású világhírű… Tovább olvasom