Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Megrongálták a zenélő szökőkutat

Szeged - Vandálok estek neki az egy hónapja átadott, frissen felújított Dugonics téri szökőkútnak: elállítgatták a vízfúvókákat.
Megközelítőleg 60 ezer forint kár keletkezett, a kezelő Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. feljelentést tesz a rendőrségen. A kutat tehát javítani kell, a vízdísz mától működik ismét. Egyidejűleg 26 új mágneses szelepet is felszerelnek rá 1,5 millió forint értékben. Ezeknek köszönhetően a térdísz pulzálva is képes lesz vizet kilövellni. A társaság az eddig egyórás zenei repertoárt is bővítené, ehhez vállalkozó szellemű zenekarok jelentkezését várja a közterület-fenntartási divízió a 777-222-es telefonszámon.

Fotó: Frank Yvette
Fotó: Frank Yvette

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. gyerek 2008. július 03. 16:51
    „Nem értem mért jó az nekik, hogy több ember örömét elveszik?Végre megcsinálták és ezek a ...-ok meg tönkretették pár hét múlva!Pedig olyan jó volt, az évzáró után a barátnőm és én is több órát ott ültünk és néztük meg halgattuk és köszben dumáltunk.Ott olyan jó a levegő.És amúgy én is tizenéves vagyok, de meg sem fordul a fejemben ilyesmi!!!”
  • 21. Mese 2008. június 27. 21:55
    „a jó ....édes anyukájukat az ilyen kedves vandáloknak!!!
    Különben hogy tudták elállítani? belemásztak a szökőkútba? Nem látott senki semmit,gondolom.. Hogy nem szakadt be alattuk az egész??”
  • 20. lámpa 2008. június 27. 19:03
    „A Bartók térre sem ártana elnézniük a rend őreinek, mert szörnyű ami itt van éjszaka.Korán kelünk és gyermekek is laknak erre.”
  • 19. busch 2008. június 27. 16:52
    „18.ALF....Der Wirtschaft=gazdaság... ez még csak a kezdet 5 éven belöl szegeden lessz a magyar kriminalitás fellegvára”
  • 18. Alf 2008. június 27. 09:21
    „EZ HIHETETLEN!!!!!

    Ezt a paraszt bandát!!!!
    Ezektől már semmi nincs biztonságban!!!!
    Gondolom tizenévesekből verődött, lumpen banda tette tiszteletét a szökőkút körül?????
    Állandó rendőri jelenlétet kérnénk!
    Mellesleg az egyik belvárosi, NON-STOP üzletecskében a forgalom túlnyomó részét az este, éjszaka oda betérő fiatalkorúak teszik ki. Jómagam is többször láttam már.
    ÉS NEM VOLTAK MÉG 18 ÉVESEK!
    Az Aranycsapat szobra, látom, már helyre lett állítva a Somogyi u. elején. Meddig gyönyörködhetünk még benne?
    Ez megy...... Ivászat, rongálás és ez a buli, buli, buli......
    Magyar vircsaft.”
  • 17. Ukuku 2008. június 26. 23:36
    „Egyébként nem lenne gond, ha esténként egy-két rendőr elsétálgatna a környéken, és beleértem itt a Kárászt és a Széchenyi teret is, mert sz*r arcú emberek inzultálják a sétálókat.”
  • 16. k 2008. június 26. 17:54
    „túl oldalt ott van a sarkon a kamera, no ennyit erről!! Ha akarták volna meg tudják nézni kik voltak azok. Remélem nem vmi gagyi kamera van benne!?”
  • 15. Mittomen 2008. június 26. 17:35
    „Szegeden , a belvaros sziveben nyugodtan lehet szobrot a tiszaba dobni, kettetorni, a dom kapujat felgyujtani, szokokutat rongalni es persze osszefujkalni festekkel mindent mert akik teszik tudjak hogy rendor sosem jar arra.
    A Szegedi Rendorseg nem vigyaz ertekeinkre, es persze az ertelmi szint se tul magas a varosban azert csinalnak ilyeneket a szegediek. bocsi
    ez olyan mintha osszetornem otthon a butort poenbol”
  • 14. busch 2008. június 26. 13:39
    „a térfigyelö a falsparkolóknak van azzal pénzt keresnek”
  • 13. Cat 2008. június 26. 13:17
    „István, a király
    Egyetértek. Jóvátétel - ha készpénze nincs, vegyék el az autóját, vagy akármijét, amit pénzzé lehet tenni; közmunka és nyilvánosság (leszarni a személyiségi jogait! aki rongálni nagylegény, az az arcát vállalni is legyen az).”
  • 12. Balogh Gábor 2008. június 26. 12:49
    „Igen , az biztosan kissé elrettentőbb lenne , ha fényes nappal , felíratos mellényben : "én tettem tönkre , most hozom helyre!" kellene ténykedni az elkövetőknek akár több száz órát is !!! Talán legközelebb megbecsülné másnak a munkáját , esetleg ő akadályozná meg a rongálást ?!
    bégé”
  • 11. porter! 2008. június 26. 12:37
    „Ha van térfigyelő kamera az kevés, mert csak keveseket tart vissza. A kemény csávókat nem zavarja, ha egy kicsit beviszik ejnye-bejnyére. csak húznak egy strigulát, és még vagányabbak. Amit át kellene venni a tőlunk nyugatabbra lévőktől az a közmunka. Egy kis rendezvény utáni takarítás, vagy park rendezés büntetésként, biztosan segítene. És nincs mentség a híres és/vagy gazdag embereknek sem.”
  • 10. István, a király 2008. június 26. 12:21
    „Azoknak akik István király törvényeit nem ismerik: a közismerten szigorú passzusok (kézlevágás, stb.) mellett ott van az is a királyi törvényekben, hogy a lopás, rablás, stb. kárát megtérítve és a sértettnek jóvátételt adva a büntetéstől meg lehetett menekülni. Kábé úgy, mint most a büntetőjogi mediációnál. Csak szólok, hogy ha hivatkozol valamire illik ismerni is a tényeket. A rongálók kezét sem kellene levágni, mire lenne az jó?? Ha egyáltalán meglesznek, inkább fizettessék ki a kárt és kötelezzék őket némi graffiti vakarásra, utcaseprése, pad festésre.”
  • 9. droid 2008. június 26. 11:29
    „ha jol tudom be van kamerazva a dugo ter hat tessek nezni is azt a kamerat”
  • 8. Kiss Alexa 2008. június 26. 10:53
    „Akik ezt csinálják nagyon f@sza (bocsi a kifejezésért) gyereknek érzik magukat, menjenek el a hadseregbe és ott tünjenek ki ! Hát ez a nagy szabadság , csak a normális emberek ellen van, az ilyen kis nyomoroncoké a világ :(”
  • 7. antigraffiti 2008. június 26. 10:11
    „Vazze! mit csinál a rendőrség meg az önkormányzat?!

    Zélity parancsnok úrh!
    Botka Nagyvezír!”
  • 6. egyszeru polgar 2008. június 26. 10:07
    „Hat bizony, az araboknal nem nagyon divat a lopas!!
    Es az is igaz, egyre inkabb negativ velemeny alakul ki a magyarokrol kulfoldon. At kene rendezni az egesz rendszert , a meglevo mar rakos. Ki kellene vagni ezeket a daganatokat, a termeszetes kezelesek mar nem hasznalnak ilyenkor.”
  • 5. SP 2008. június 26. 09:56
    „Van térfigyelő kamera a Kárász u végén, de nem panoráma képet lát, mindig csak egy-egy irányt tud befogni.
    A bölcs arabok tudták, hogy a tolvaj kezét hogy kell amputálni.
    Persze a technika is fejlődött és innen az ötlet: kitalálták a félkezű rablót, a pénznyelő automatát.”
  • 4. Pipicz Gabor 2008. június 26. 09:46
    „Neha az az erzese az embernek, hogy talan Istvan torvenyeit kellene visszhozni a tudatos rongalok es a falfirkalok ellen.Minden esetre ha en lennek a torvenyalkoto iszonyu modon birsagoltatnam azokat akik ilyeneket kovetnek ek.Persze ehhez mas felfogas kellene, plusz kamerak, plusz rendorseg.Az egesz orszag tele van osszetort paddal, fejgyujtott szemetgyujtokkel es minden epulet undorito modon ossze van firkalva.Nem csodalkozom azon, hogy "Balkannak" allitjak be az orszagunkat es sokszor nem minden ok nelkul.”
  • 3. Szív Atya 2008. június 26. 09:23
    „Csodálkozom, hogy a beruházásba nem fért bele egy térfigyelő rendszer... az új mágneses szelepek helyett is akár!”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi néptáncfesztivál kezdődött Szegeden

Szeged - Costa Rica-i, török, finn, román, magyar táncegyüttesek pörögtek-forogtak szerda délután… Tovább olvasom