Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Mégse lenne jó üzlet a nemzeti emlékpark?

Ópusztaszer - Hatvanmilliós veszteségre és a látogatószám harmincszázalékos csökkenésére számít a Feszty-körképet is bemutató ópusztaszeri emlékpark az idén. Ez áll a 2008-as üzleti tervben – amelyről most inkább nem szavaztak a tulajdonosok.

A beázó főépület tetejét mindenképpen meg kell javítani, a pályázatot még nem bírálták el. A tét: a megye legfőbb idegenforgalmi látványosságának sorsa.

Történetében először 63 milliós mínusszal zárta a tavalyi évet az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. – és az idei évre is hasonló veszteséget tervez. Ez a legutóbbi, nem nyilvános taggyűlésen hangzott el, ahol az idei évre szóló üzleti tervet ismertették, amely azt is tartalmazza, hogy idén a tavalyi 176 ezer főhöz képest mintegy 30 százalékkal kevesebb látogatóval számol a park. Ez azért kínos, mert a megye 2015-re a mostani látogatószám megduplázódását várja. A park prognózisa nem aratott sikert egyes tulajdonosok körében. Információink szerint azt is nehezményezte az egyik jelenlévő, hogy a kht. már a vállalkozási tevékenységeiből – többek között a parkolóüzemeltetésből, a bérleti díjakból – is veszteséget vár. Végül nem döntöttek: a többségi tulajdonos megyei önkormányzat elnöke, Magyar Anna azt mondta, hogy miután néhány nappal a taggyűlés előtt jutott el a tagokhoz az írásos terv, nem lehet róla felelős határozatot hozni.

A terv előterjesztője, Horváth Gábor igazgató külföldön tartózkodik, jövő héten válaszol kérdéseinkre.

A legnagyobb gond a tető beázása a Feszty-körkép fölött. A felújításra pályázott a megye, döntés még nincs. Fotó: Schmidt Andrea
A legnagyobb gond a tető beázása a Feszty-körkép fölött. A felújításra pályázott a megye, döntés még nincs.
Fotó: Schmidt Andrea

A történteknek kétféle olvasata létezik. Solymos László szegedi alpolgármester – aki városát képviseli a taggyűlésben – kérdésünkre azt felelte, a terv azt bizonyítja, hogy a vezetés koncepciója elhibázott.

Ópusztaszer számokban

Az emlékpark az első tíz éve alatt 11 állandó, 38 időszaki kiállítást, 23 építészeti beruházást hajtott végre. A vagyon 450 millió forinttal gyarapodott, a kht. mintegy 400 milliós állami támogatást épített be, 3 és fél millió látogatót fogadott, és 2005-ben kiérdemelte az év múzeuma címet – miközben kategóriájában az egyetlen olyan kiállítóhely, amely állami támogatás nélkül működik.

Solymos László szerint inkább riasztólag hatott a látogatókra az a válságkommunikáció, amelyet az új igazgató folytatott megválasztása óta, és a Rotunda beázása nyomán. Solymos megemlítette, hogy a váltás – 2007 februárja – óta a tagok rendszeresen késve kapják meg az írásos anyagokat, és csak érintőlegesen kaptak tájékoztatást arról, hogy a park által beadott norvég alapos pályázattal „gond volt".

Fontos leszögezni: amíg a megyeszékhely önkormányzatának 3,4 százalékos tulajdonrésze van a kht.-ban, a megyei önkormányzatnak 79,4 százalékos. Zakar Péter, a megyei közgyűlés alelnöke kérdésünkre válaszolva azt mondta, nem véletlen, hogy a taggyűlés most nem fogadta el azt a bizonyos üzleti tervet. A „válságkommunikáció" önmagában nem baj, de folytatása kell, hogy legyen, ez eddig elmaradt. A norvég alapos pályázatról pedig néhány héten belül el fog dőlni, hogy sikerül-e megnyerni.

Tavaly még több mint 170 ezren látták az emlékparkot, de évek óta csökken a látogatók száma. Fotó: Frank Yvette
Tavaly még több mint 170 ezren látták az emlékparkot, de évek óta csökken a látogatók száma. Fotó: Frank Yvette

A parkra és vele együtt a megye legfőbb idegenforgalmi látványosságára valóban sorsdöntő hónapok várnak. Lapunk is többször megírta – lehet, így a „válságkommunikációt" erősítette –, hogy a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda teteje most már katasztrofális állapotban van. A körképet felmosóvödör és tálcák rendszere védi a beázástól, a terepasztalon korhű cserépedények fogják föl az esőcseppeket. Már a múlt századi sétálóutcát bemutató kiállítás fölött is nejlonfólia az égbolt. A megyei önkormányzatok összefogtak, alapítványt tettek, országos adománygyűjtést hirdettek. Ennél talán gyorsabb megoldás az, amelyről végül a megyegyűlés döntött február 28-án. 109 milliós önerőt letéve a DAOP nevű alaphoz adott be pályázatot. 572 millió forintos beruházást tervez, ebbe belefér a tető felújítása mellett új, modern kiállítások létesítése is. A pályázathoz az elbírálók hiánypótlást kértek, ez megtörtént, be is fogadták. A beruházás sorsáról később döntenek, de a napokban bejelentkezett a bizottság, hogy meg szeretné nézni a helyszínt. Ezt kedvező jelnek tartják a megyeházán.

Mi a különbség?

A kht. korábban nem volt veszteséges, a látogatószám 2006-ban még 202 ezer 535 volt, de már akkor is csökkent, hiszen lassan mindenki megnézte a körképet. Nagy Lászlót, az előző igazgatót a megye jobboldali vezetése 2007 februárjában mentette fel, miután Nagy szóba hozta: a park tervbe vett fejlesztéseihez sürgős segítségre van szüksége. A megye szerint „rikoltozott és lármázott a bajban". Az új igazgató, Horváth Gábor „válságkommunikációját" most az MSZP-s vezetésű Szeged alpolgármestere bírálja. Mi hát a különbség a két irányítás között? Például az, hogy míg Nagy politikamentes kulturális központként, Horváth a magyarság szakrális találkozóhelyeként határozta meg a park küldetését.

Olvasóink írták

  • 5. Biro Janos 2008. július 19. 22:19
    „Re: B Ati

    Ha már ide tudtál írni, akkor menni a fog az opusztaszer.hu is... az elmult ket evben indult egy rakat ujszeru program... Betyar nap, Ijasztalalkozo, pancelosok napja, kiallitasok, eloadasok... Epp most jovok a mar masodjara megrendezett Ijasz naprol. Jo erzes volt latni ismet sok ezer embert a parkban... higyjetek el: Van program, es sokra ingyenes vagy meltanyos aru a belepes (ma 896Ft volt)!”
  • 4. macrom79 2008. június 16. 13:56
    „Megint ez a piros vödör:)))))”
  • 3. B Ati 2008. június 08. 05:20
    „Én azt mondom, hogy ha menteni akarják a parkot akkor sürgössen extra programokat kell szervezni, esetleg koncerteket mert a táj adott de senki negondolja azt h a körpém már annyira érdekes! Ennyi volt az már csak mellékelt látványosság. A belépő meg nelegyen olyan drága főleg akkor ne amikor az embereknek leginkább nincs pénzük!
    -Állandó komoly szórakoztató programok!
    -Szélesebb körű hirdetése!!!!!!Én sohasem tudom h mi történik ott.”
  • 2. Kassai 2008. június 07. 19:01
    „Re: Még ilyet!

    Azért kellene nyereségesnek lennie, mert az Emlékpark nem kap egy fillér állami támogatást sem, és így a fejlesztések csak a nyereségből valósulhat(ná)nak meg. De talán fontosabb kérdés, hogy miért nem kap állami pénzt, hiszen hatalmas terület, gyönyörű park, 100% hagyományörzés, politikailag teljesen korrekt (szemben a több száz milliót kapó Terror Házától), szerintem ezen kellene változtatni. Illetve kérek mkinden gárdistát, ősmagyart és túlfűtötttt nemzeti öntudattal bíró embert, hogy inkább a gárdatagpénz, és jelmezvásárlás helyett támogassák a parkot, akár munkával is, mert az tényleg hasznos lenne az országnak, (cserébe az elkerített lovaspályán akár avathatnak és fel is vonulhatnak félévente, hétfő reggel 6-7-ig :-).”
  • 1. Még ilyet! 2008. június 06. 18:15
    „Ez nagyon furcsa felfogás.
    Miért kellene üzletnek lennie a Nemzeti Emlékparknak?
    Hát melyik országban vagyunk???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

...IÓ! - Elindult a Délmagyarország Szín 5-ös játéka

Szeged - Képzeletbeli iskolai táblánkon ma is léptünk egyet: mi is az ...IÓ!-nál járunk, ami azt… Tovább olvasom