Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Megszűnik a gázártámogatás

Szeged - Szeptembertől megszűnik a gázártámogatás. Helyette lakásfenntartási támogatást kérhetnek a rászorulók, amelyből a fűtésszámlán kívül akár lakbért is fizethetnek. Az önkormányzatoknál kell igényelni szeptember 1-je után. Szegeden ma jelennek meg a nyomtatványok.

Fűtés mellett és helyett. Szeptembertől átalakul a lakásfenntartási támogatások rendszerre, mivel augusztus 31-én megszűnik a szociális alapú gázár- és távhőtámogatás – beépül ugyanis a lakásfenntartási támogatásba. Az új támogatást az önkormányzatoknál kell igényelni, a fűtés mellett lakbérre, közös költségre, áram- és vízdíjra is lehet fordítani. Azok is igénybe vehetik, akik fával, olajjal, szénnel fűtenek.

A hagyományos gázártámogatás megszűnik. Az önkormányzat jövedelem- és vagyonvizsgálatot végez az új kérelem elbírálásakor. Fotó: Karnok Csaba
A hagyományos gázártámogatás megszűnik. Az önkormányzat jövedelem- és
vagyonvizsgálatot végez az új kérelem elbírálásakor. Fotó: Karnok Csaba

A fogyasztási egység a támogatás alapja

A jövedelemszámítás alapja az egy főre jutó jövedelem helyett a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező, fogyasztási egységre jutó jövedelem lesz. Ez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint reálisabban fejezi ki az adott háztartás jövedelmi viszonyait, hiszen a költségek a háztartás tagjainak számával nem egyenes arányban nőnek. A támogatás összege havi 2500 és 6700 forint között mozog: ezt egy ember kaphatja, függetlenül attól, hányan élnek együtt vele.

Ma terítik a nyomtatványokat

A szegedi polgármesteri hivatalban, az okmányirodában, a kirendeltségeken, a családsegítő szolgálatoknál mától hozzá lehet jutni a 6 oldalas támogatásigénylő nyomtatványhoz. Olvasóink közül már az elmúlt héten többen is érdeklődtek, miért nincsenek még kérelmek, hiszen hamarosan vége az augusztusnak. Megtudtuk: azért nem nyomtatták ki korábban a papírokat, nehogy azokat augusztusban benyújtsák az emberek. Csak a szeptember 1-je után beadott kérelmek érvényesek. A támogatást azon hónap első napjától folyósítják majd havonta, amikor az ügyfél beadta a papírját. A jelenleg is élő lakásfenntartási támogatásoknál az új szabályokat a rendes éves felülvizsgálat során kell először alkalmazni.

A támogatásra azok lesznek jogosultak, akiknek a fogyasztási egységre eső jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíjminimum 2 és félszeresét, vagyis a 71 ezer 200 forintot. – Az önkormányzat jövedelem- és vagyonvizsgálatot végez a kérelem elbírálásakor – magyarázta Novkov Veszelinka, a szegedi polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője. – Az igénylőnek a lakásán felül nem lehet akkora vagyona, amelynek külön-külön számított értéke meghaladja a 855 ezer forintot, együttesen a 2 millió 280 ezer forintot, háztartása tagjainak pedig semmi sem lehet a nevükön.

Új ügyfélkör a láthatáron

Azoknak a háztartásoknak, amelyek eddig is kaptak lakásfenntartási támogatást, most semmilyen kérelmet sem kell benyújtaniuk. Viszont ha eddig még emellett gázártámogatásuk is volt, az augusztus 31-ével megszűnik, és már csak a lakásfenntartási támogatás jár. Annak összege tehát nem emelkedik. A gázártámogatásra jogosultaknak viszont – amennyiben 71 ezer 200 forint alatt van a jövedelmük – szeptember 1-je után kérelmet kell benyújtaniuk, hogy a támogatást megkaphassák.

Novkov Veszelinka elmondta: Szegeden eddig 3700 háztartás részesült lakásfenntartási támogatásban, 25 ezer család pedig gázártámogatásra volt jogosult. Ebből a 25 ezerből ki kell vonni a 3700-at – ezek az ügyfelek általában mindkét támogatást kapták –, vagyis mintegy 21 ezer kérelmezőre lehetne számítani. De csak elvben, hiszen mostantól magasabb az úgynevezett jövedelmi küszöb, és vagyoni korlátok vannak.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. tarkan 2011. augusztus 31. 19:11
    „22-es kedves bánki !!Jómagam is adófizető vagyok,és szerintem a támogatottak között jócskán van ilyen,tehát ha adózom joggal várom el hogy nekem "hülye adófizetőnek"járjon már egy kis segítség ,tudod nem mindenki roma aki ezt igényli,és három gyerek mellett a mai keresetekből elég cifra megélni ,még ha csak a rezsiket nézem..Kotorásszanak először azok zsebében akik az országot szétzilálták én úgy gondolom hogy a magánnyugdíjjam elkobzásával eleget tettem ennek nem tudom ezt te hogy látod::))????”
  • 22. bánki 2011. augusztus 31. 09:26
    „21. tarkan 2011.08.30. 11:54

    Nincs igazad ! A támogatottak zsebében igen is kotorászni kell!

    Ami neked támogatás az nekem mint ,,hülye adófizetőnek" kiadás. Ne haragudj, de azért csak érdekel hová költik el a lóvét !”
  • 21. tarkan 2011. augusztus 30. 11:54
    „Nekem ne kotorásszanak a zsebemben,mert ha még azt is megnézik hogy a WC-kihasználtsága mekkora és ehez mérten adnak egy főre kvázi "hatszáz forintot"inkáb én magam kapcsolom ki a villanyórámat,és a gázórámat::))Megyek majd az erdőre rőzséért,és élelemért,és ezzel megoldom a munkanélküliséget is mert ha ez így megy tovább rengetegen leszünk, a rengetegben::))))))))”
  • 20. tarkan 2011. augusztus 30. 11:30
    „Magyarul:-Ha nincs hűtőd,mikród,számítógéped,DvD-d,és autód akkor lehet támogatásod...hát köszönjök "Bástya elvtárs-ez igazán népi és demokratikus húzás volt némi uzsorás <moderálva> szájízzel::))))”
  • 19. qrumpli 2011. augusztus 30. 04:21
    „Télleg mexünik?”
  • 18. szatkat 2011. augusztus 29. 16:57
    „Kö-szön-jük szé-pen! Akkor burkoltan ismét sajnos csökkent az eddig ebben - úgy érzem jogosan - részesülők havi jövedelme. Sőt, ha azért van egy gépkocsid, mivel a munkádhoz elengedhetetlen, hiába kevés a jövedelmed, ugrott a támogatás. Klassz.”
  • 17. zsebi 2011. augusztus 29. 16:54
    „spiler
    az 5340.- az 3 havi gázszámla!
    gázmérősöknél havi 1250.- a havi alapdíj, abban egyetlen köbméter gáz sincs
    gázmérő bekötése gondolom sokba kerül
    de leplombáztathatod kb 8000.-ért és akkor nem lesz gáz, majd ha akarsz, ugyanennyiért leszedik a plombát”
  • 16. IVY 2011. augusztus 29. 16:44
    „Nálam 4500 a gázátalány, 3 hónapra.
    Jó, ha 4-5x főzök ennyi idő alatt. Ezt is megvizsgáltatnám. Sajnos panelben nem igazán van külön gázóra.
    Megoldjuk máshogy. Főleg üzemi kaját eszünk. Este pedig a maradékát. Esetleg egy kis olcsó párizsit zsömlével.”
  • 15. eva45 2011. augusztus 29. 15:24
    „Beszerezzük az igazolásokat és majd megmondják hogy nem jár támogatás.
    Szokás szerint.”
  • 14. jozko 2011. augusztus 29. 15:09
    „A "rászorulók" nagyobbik része saját életvezetési módszereinek köszönheti az ellehetetlenülését.
    Az ő támogatásuk kútba dobott pénz, az igénytelen, a beosztást mellőző,az ingyenélésre szépen rászokó
    réteg újratermelése.
    Nem mindenkiről állítom ezt!
    Viszont nagyon nagy a kedvezményt, a jogosultságot megállapítók felelőssége!
    Kizártnak tartom az "igazságos" elosztást!”
  • 13. lamatic 2011. augusztus 29. 14:00
    „"Megszűnik a parlamenttámogatás" helyénvalóbb lenne.”
  • 12. piccola 2011. augusztus 29. 13:43
    „egyébként átalány és nem általány
    /nálam (Bp.) 2500 két hónapra.../”
  • 11. Bendegúz007 2011. augusztus 29. 13:23
    „Ez megint cumi,így még kevesebben kapnak támogatást,ha a gyerekemnek van 1 autója akkor már nem vehetem igénybe a támogatást,például.”
  • 10. spiler 2011. augusztus 29. 13:13
    „5.GIGA igazad van de akkor i8s Ő fizet más helytt hiszen nem használja,,,,,,nás nyer lehet ,hogy pont te is!”
  • 9. 620829 2011. augusztus 29. 12:54
    „HELYES KŐKEMÉNYEN ELLENÖRIZNI....NINCS INGYEN KENYÉR! CSALÓK KÍMÉLJENEK !”
  • 8. Zoan 2011. augusztus 29. 12:46
    „Havonta 2500-6700Ft. Van olyan, akinek ez számít? Az max. 50 m3 gáz, ami fűtési szezonban szerintem semmi.”
  • 7. vmagdi 2011. augusztus 29. 12:30
    „6. Miert gondolod, hogy minden raszorulo, lumpen es alkoholista semmirekello? Az emberi sorsok manapsag nagyon torekenyek, sose tudod mikor kerulsz a raszorulok oldalara”
  • 6. Tys 2011. augusztus 29. 12:03
    „"a fűtés mellett lakbérre, közös költségre, áram- és vízdíjra is lehet fordítani." és játékautomatára, továbbá kevertre...”
  • 5. Giga 2011. augusztus 29. 11:22
    „2. spiler 2011.08.29. 10:24

    5340 az általány, de nem egy hanem 3 hónapra....”
  • 4. KamuNeni 2011. augusztus 29. 11:16
    „Evel a trukkel probaljak az othontalanok szamat csokkenteni. A gazar tamogatas megszunt de jott egy olyan amit alberletre is lehet kolteni. A lakas fontosabb soknak mint a meleg igy aztan vilagos arra fogjak kolteni. A kormanynak viszont fontosabb a lakas mint a meleg igy aztan osztokeli az embereket hogy lakberre koltsek es nem futesre. Simple psychology.

    Hogy nezne ki az orszag ha meg mondjuk 10 ezer hajlektalan csalad koltozne az erdokbe?? Vegul is az EU-ban elunk, nem>”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

21 településen gyűjtik az állattetemeket

A megye 21 településén működik állattetemgyűjtő, akad, amelyet több önkormányzat közösen működtet. A házi kedvenceket csak a magánházak kertjében lehet elhantolni. Tovább olvasom