Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Megszűnik egy sáv a Tisza Lajos körúton - senki sem szerette

Szeged - Nem vált be a kétszer két sáv, ezért újra változik a közlekedési rend a Tisza Lajos körút parkolóház előtti szakaszán: három sáv lesz. Lebontják a betonelválasztót is. De már csak jövőre.
Nem szerették meg, és nem is nagyon tartották be a szegediek a Tisza Lajos körút kétszer kétsávos szakaszának június óta érvényes közlekedési rendjét. Városi kezelésű útról lévén szó, a városüzemeltetési bizottság többször tárgyalt a problémáról, a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Csoportja is felszínen tartotta az ügyet, és lapunk is sokszor foglalkozott ezzel a 300 méteres szakasszal – az autósok, a kerékpárosok és a tömegközlekedési járműveket vezetők egymásra haragításának tökéletes kísérleti terepével.

A városüzemeltetési bizottság legutóbbi ülésén úgy döntött: a tapasztalatok alapján megváltoztatja a közlekedési rendet. Júliusban kitalálták, hogy egy háromsávos variációt terveztetnek – erről beszámoltunk. A tervek elkészültek, és bár az elfogadottat is módosítani kell még, az alapokban várhatóan már nem lesz változás.

Kerékpárosok a Tisza Lajos körúti buszsávon és annak környékén. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A kétszer két sáv helyett összesen háromsávos lesz a szakasz. Buszsávot csak a Dugonics tér felé terveznek, ezen haladnak majd a biciklisek is, úgynevezett kerékpárosnyomon (sárga jelzés az úttesten, amely a bicikliseknek ajánlott útfelületet jelzi, egyúttal figyelmeztet, hogy a megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosokkal). A Szentháromság utca felé nem lesz buszsáv, a biciklisek itt is az út szélén tekerhetnek majd. A parkolóház szélétől szétválik a kanyarodó és az egyenesen haladó sáv, itt az egyenesen haladó biciklisek a két sáv között fonódó kerékpársávon mehetnek.

A tervek szerint előretolt felállóhelyük is lesz a bicikliseknek, így nem a holttérben, hanem a buszok, trolik előtt várakozhatnak majd a lámpánál. Lebontják és gömbsüveggel helyettesítik a parkolóház előtt április óta álló betonelválasztót is – hivatalos néven New Jersey-elemet. Az utolsó módosítást – amelyen a tervező még dolgozik – azért kérte a bizottság, mert a Szentháromság utcánál jobbra kanyarodó sávot rövidnek találták a tömegközlekedési járművek számára. Juhász Gyula (Fidesz–KDNP), a városüzemeltetési bizottság elnöke azt mondta, az SZKT mellett a mentőszolgálat is látta a tervet. A bizottsági ülésen részt vett a kerékpárosklub egy tagja is. Tehát elvileg ez a variáció most mindenkinek megfelel. A bizottság csütörtökön ülésezik újra, akkor elfogadhatja a végleges variációt. Az átalakítás azonban várhatóan csak jövőre kezdődik.

Olvasóink írták

95 hozzászólás
  • 95. okz63 2011. október 15. 12:11
    „94. Dema 2011.10.13. 15:14
    "Végre nem csak én egyedül próbálom a kompromisszumit a kerékpáros aktivistákkal!"

    Kompromisszum??? Velük???
    Ez volt a világ legjobb vicce a mai napon számomra! :-D”
  • 94. Dema 2011. október 13. 15:14
    „89. la-za 2011.10.12. 22:36
    Teljesen egyet értek veled! Végre nem csak én egyedül próbálom a kompromisszumit a kerékpáros aktivistákkal! :D
    Csak neked az előzményekről! :D
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/hetekre_felpalyas_lesz_a_szegedi_belvarosi_hid/2235193/#hozzaszolok”
  • 93. okz63 2011. október 13. 14:46
    „80. CsImre 2011.10.12. 20:00
    "a tanárokat meg azok adóiból fizetik, akinek a gyereke iskolába jár? Dolgozz még ezen a mesén."

    Ha elolvastad volna a hozzászólásomat, akkor nem írtál volna ekkora egyetemes baromságot.
    De látszik, hogy te is csak azt fogadod el igaznak, ami a te érdekeidet szolgálja.
    Pedig néha el kéne hinni, hogy létezik ám más igazság is, mint a miénk ;-)”
  • 92. okz63 2011. október 13. 14:41
    „88. nelek 2011.10.12. 22:18
    "Azt hiszem az általad felsoroltak több adót fizettek mint egész Szeged összesen:-)"

    Rosszul tudod, mert a "nagy" sportolók mind Monacoban élne, mivel ott nincs adózás :-)”
  • 91. heró 2011. október 13. 00:43
    „58. ifj. Nagy Gábor
    NO COMMENT!”
  • 90. CsImre 2011. október 12. 23:00
    „88. Nelek:

    De nem a biciklizésért ;)”
  • 89. la-za 2011. október 12. 22:36
    „70. ifj. Nagy Gábor 2011.10.12. 14:30

    Logikai előzmény kell??? Parancsolj: 57-es hsz. erről Ennyit.

    Nem kettős a mérce. Gyalogos "aktivistától" még nem hallottam akkora badarságot, mint tőletek: pl tiltsuk ki az autókat a belvárosból....sőt még a hídról is. Ellenben olyat már igen, hogy elgázolt a biciklis a sétálóutcán...
    Támogatom a tömegközlekedés fejlesztését, a kerékpáros közlekedést, stb. Csupán az ilyen értelmetlen badarságokat nem bírom elviselni, amiket egynémelyik topictárs ír..... Ti nem a kompromisszumokra, nem a normális "együttélésre" törekedtek, hanem egyfolytában az autós közlekedés ellen vagytok...”
  • 88. nelek 2011. október 12. 22:18
    „86. CsImre 2011.10.12. 21:37

    Azt hiszem az általad felsoroltak több adót fizettek mint egész Szeged összesen:-)”
  • 87. CsImre 2011. október 12. 21:42
    „Majdnem elfelejtettem, hogy ez a vén papa is dülöngélt biciklijével (Szegeden még szobor is van róla), azon túl, hogy tuti nem volt biciklis jogsija, még az utat sem a biciklisadóból építették alá. Biztos szemtelen biciklis aktivista volt. :))

    http://joelkuschke.files.wordpress.com/2009/07/albert_einstein.jpg%3Fw%3D318%26h%3D386?w=350”
  • 86. CsImre 2011. október 12. 21:37
    „85. nelek:

    Tessék, itt a biciklis Schumacher. Nem adózik, a járdán és a sétálóutcán 40-50-nel száguld, de az "autóúton" 5-tel dülöngél.

    http://cdn-7.motorsport.com/static/img/mgl/0/50000/51000/51200/51297/s1_1.jpg

    Mark Webber biciklijén nincs első prizma, de nem büntetik, háhh... Alonso biciklijén én bezzeg van,de a világításon már elvérzik! Kamikaze.

    http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01011/alonso_1011409a.jpg

    Ő meg valami holland királynő, vajon fizetett-e adót a biciklije után?

    http://1.bp.blogspot.com/_eRQUuPVfFqU/TUnz6nAxyaI/AAAAAAAAApI/jEIYigSZXzg/s1600/bike+Dutch+queen+Juliana+riding+a+bike+during+a+visit+to+the+island+Terschelling.+The+Netherlands%252C+July+11%252C+1967.jpg

    Ezek a pofátlan suttyók meg kik, hogy az autósok útján mernek biciklizni adófizetés nélkül? :))

    http://4.bp.blogspot.com/_abGRa1b0BJc/TTBe46Ca59I/AAAAAAAAbxg/ABRfpF2CfNk/s400/beatles-riding-bikes.jpg”
  • 85. nelek 2011. október 12. 20:28
    „82.,
    Ja, és hány biciklist vágnak meg a zsernyákok szabálysértésért.....stb."
    Nézd és azt sem tudom hány autóst vágnak meg. Szerintem te sem. Szerinted soha senkit nem büntetnek? Én pl. évi kb. 15e km-t vezetek és az utóbbi 10 évben egyszer büntettek meg.

    " Én is rühellem a bicikliseket, ez a helyzet, bocs!"
    Ezt ki kéne fejtened. Ha egy igazi autós, mondjuk Michael Schumacher biciklire pattan, már gyűlölöd is?”
  • 84. Morpheus_RexXx 2011. október 12. 20:27
    „78. okz63 2011.10.12. 18:35

    Mivel én hobbi szinten szeretek 3D-ben városokat és részeket áttervezni modernizálva, már volt 1-2 ilyen 5letem, amiben szerepelt 1 3ik híd is, figyelembe véve a város túloldalára közlekedőket akik érthetően nem szívesen kerülik meg a várost fizetős autópálya szakaszokon, még ha lehetne is... ez alapján már eléggé érett lenne a város egy "áteresztő" felüljáróra, aminek 1ik végpontja a 3ik hídon keresztül Újszeged, eleje pedig párhuzamosan az Izabella híd mellett elférne. Van 1-2 útba eső nem műemlékvédelmi ám szerkezetileg igen csak elöregedett épület, aminek elbontása után a felüljáró elférne, és a megmaradt területen még mindig lehetne építeni egy 2-3 emeletes új épületet, akár irodának is. Több "alaksori" üzlet csak azért nem költözik, mert nincs hová megfelelő áron.

    80. CsImre 2011.10.12. 20:00

    Az elektromos autó méretei azonosak a középkategóriás autókkal. Persze ezekben is van már batár méretű, de az nem elektromos már, hanem hibrid... nem írtam, hogy mindent miniatürizálnék, de van rá példa, hogy bérelhető kedvező áron. Én még lízingelnék is, hiszen árában példánknál már lényegesen olcsóbb lenne mint a hagyományos gépjármű. Nem lenne itt sem hülyeség nagyobb, részben nyitott parkolóházak építése. Az 1 szintes garázsok helye is lényegesen felszabadítható lenne. Persze ezek elhelyezése úgy lenne ésszerű, ha azoktól közvetlen átszállás is lehetséges lenne tömegközlekedésre. Vannak már bevált "kísérleti" projektek, amik az elektromos járművekre épül, félig automatizált rendszerben is. Tudom, pénz, pénz, pénz. De elegendőt eltékozoltak már az államkasszából. A válság szele sem csapta volna meg ennyire az országot ha nem lopnának, hazudnának és csalnának ennyire gátlástalanul ott, ahol igazán pénzek mozognak, nem csak pár apró milliócska. Persze a g.válság is sok lehetőséget adott mint ürügy a harácsolásra... az a legfőbb probléma, hogy alapban tékozló gazdasága van a magyarnak. Ezért lehetnek nekünk dolgozó szegényeink, akik annak ellenére, hogy dolgoznak minden erejükből, mégis máról holnapra élnek. Ebbe nem gondoltam bele a munkaidőben órabérét számoló és nem termelő lumpen réteget, mert sajna abból is van bőven nekünk. Nem csak az alsó rétegben, hanem a "felső osztályban" is... akik amíg a kezükben van a "hatalom" egy parányi fűszála, addig gőzerővel halmoznak, mert "sosem tudni meddig teheti"...

    Ebben az országban olyan átalakulásra lenne szükség ahhoz, hogy életképes ország legyen, amire képtelen és ha a történelmet nézem, képtelen is lesz még 1-200 évig csupán "butaságból". Addig pedig még el is tűnhet könnyedén az ország fogalma (határai már nincsenek).”
  • 83. nelek 2011. október 12. 20:16
    „77 okz63
    "Egy kicsit érdekesen számoltál, mert az autós által fizetett adóból kifelejtetted, hogy esetleg az az autós is dolgozik, ergo azt az adót ő is befizeti, amit te alkalmazottként"

    Ha elolvastad volna rendesen, akkor látnád, hogy először kiszámoltam mennyit fizet valaki, ha autózik.

    Aztán azt számoltam ki, hogy 200eft fizetésért mennyi adót vonnak le.

    Nemigen állítottam olyasmit, hogy az autósok nem fizetnek adót. Persze ha szándékosan félre akarod érteni, hát rajta.”
  • 82. Füvesember 2011. október 12. 20:02
    „"Szóval ez a -biciklisek nem fizetnek adót szöveg- nemigen állja meg a helyét....
    Nem is beszélve a kerékpározás egyéb hasznáról: kisebb dugók és sokkal-sokkal kisebb (igen persze a bicikli is környezetszennyező valamennyire) környezetszennyezés. És tespedés helyett mozgás, aminek pedig szintén vannak egészségügyi előnyei. (persze, persze a szennyezett levegő beszívása, stb. stb. nem jó, de mitől is szennyezett???)"
    OK! Az autósok ezt IS fizetik, csak szólok!
    Ja, és hány biciklist vágnak meg a zsernyákok szabálysértésért.....stb.
    Én is rühellem a bicikliseket, ez a helyzet, bocs!”
  • 81. CsImre 2011. október 12. 20:01
    „79. Füvesember:

    Ne légy lusta, nézz utána, ezek nyilvános adatok. A Belvárosi-híd lámpaerdeje kb. negyedmilliárd forintunkba került.”
  • 80. CsImre 2011. október 12. 20:00
    „62. okz63:

    Annyit kérdeztem kedves okz, hogy milyen irányú tranzitnak kell okvetlenül áthaladnia a városon. Ebben mi a kerékpáros demagógia? Úgy terelsz, mint egy politikus (költözz tanyára, blabla), és ezt nem dicséretnek szántam.

    69. Dema

    Kedves Dema, mégis mióta jár az adóért ellenszolgáltatás? Te el vagy tájolva. Bizonyítsd, hogy az autópályákba egy fillér sem került az adóforintjaimból (és a holland, dán, belga, német kerékpárosok adójából az EU-s támogatásokon keresztül), különben biciklizni akarok rajtuk. Támaszd alá, hogy a közutat az autósok finanszírozzák! Anno fizettek a kerékpárosok biciklisadót? Csak hogy érezd a hőzöngésed kőkorszakiságát, Belgiumban már a bicikliseknek fizetnek azért, hogy bicikliznek.

    71: A kerékpárosok nem akarják kitiltani az autósokat a városból, hanem a megfelelő közlekedési mód alkalmazásának elősegítését szorgalmazzák. A hely pedig véges.
    Mielőtt előjönnél a kerékpárúttal, a kerékpárút autós beruházás.

    73. Morpheus_RexXx:

    Az elektromos autótól nem kapunk tüdőrákot, de a helyet még ugyanúgy foglalják. a elkezded az autót miniatürizálni, akkor pedig már a villanymopedhez kezd majd inkább hasonlóvá válni, mint a korábbi ,,autóhoz".

    77. okz:

    ,,Maradjunk annyiban, hogy utakra azokat az adókat költik, amelyek eleve a használók által fizetett adókból keletkeznek."

    Ahhan, a tanárokat meg azok adóiból fizetik, akinek a gyereke iskolába jár? Dolgozz még ezen a mesén.

    ,,tuti megnő a forgalom, ezt borítékolom"

    Én meg azt, hogy nem nő meg. Sőt, két borítékba rakom, szóval én nyertem, bibí.”
  • 79. Füvesember 2011. október 12. 19:50
    „Nem tudom, kiaz az ....., aki mostanában Szeged közlekedését megtervezi, de én biztosan egész nap le-fel járatnám a régi híd újszegedi hídfőjén, hátha valami fény gyúlna abban az agyoniskolázott fejében. Most ezt a betonterelőt szedik fel, remélem utána az újszegedi hídfőnél azt a lámpaerdőt, ami előtt MOSTMÁR EGÉSZ NAP (!!!!)
    dugó van. Gratulálok! Ki néz utána egyszer, hogy ez a tengernyi felesleges baromság mibe kerül nekünk?!
    Már csak azért szurkolok, hogy lassan fejezzék már be a szegedi közlekedés "korszerűsítését" (pl. Kálvária sgt.-i agyrém-füves, beszűkített úttest, stb.), míg végképp el nem .... az egészet. <moderálva>”
  • 78. okz63 2011. október 12. 18:35
    „Tisztelt zúgolódók!

    Úgy gondolom, mindenki bátran osztja az észt, hogy ki kéne tiltani a belvárosból az összes autót, de sokan feledkeznek el arról, hogy esetleg előtte le kéne modellezni, mennyire fog esetleg a többi városrész belerokkanni. Merthogy azokban tuti megnő a forgalom, ezt borítékolom. Pl. egyre inkább a 3. híd megépítése elengedhetetlen feladattá válik. Talán esetleg erre kellene a közeljövőben uniós pályázatot keresni.

    Nem a tiltás, hanem a forgalom gyorsítása, azaz "A" pontból "B" pontba történő eljutási idő csökkentése a megoldás, és nem feltétlen azzal a módszerrel, hogy cseréld le a járművedet. Mert a magyar bizony egyrészt a pénztárcáját nézi, hogy melyik megoldás kisebb költség a számára - válság van kökemény megszorításokkal ugyebár - másrészt meg rettentően konzervatív. Ha valami bevált neki, azon nehezen változtat.

    Azonban amíg a nagykörúton is az Árkádnál az új közlekedési lámpákat képtelenek ennyi idő után is behangolni a többi nagykörúti lámpához, addig vajon mit várunk a városi közlekedés-szervezéstől? Ezt a jelenlegi gárdát fenékbe kéne billenteni és fiatal energikus szakembereket ültetni, akik el is végzik a feladatukat, nem csak a havi fizetést várják minden hónapban a számlára :-(”
  • 77. okz63 2011. október 12. 18:27
    „65. nelek 2011.10.12. 09:49
    Ez egy örök visszatérő téma, de akkor lássuk csak az igazságot:

    Egy kicsit érdekesen számoltál, mert az autós által fizetett adóból kifelejtetted, hogy esetleg az az autós is dolgozik, ergo azt az adót ő is befizeti, amit te alkalmazottként. Tehát ha te alkalmazottként 66 000 Ft-ot fizetsz havonta adó formájában, akkor ennél éppen azzal a bizonyos 31 ezerrel fizet többet az, aki autózik. Bizony adófizetésben éppen ennyi hátrányod van az autósok befizetéseivel szemben és ezt sosem fogod überelni. De nyugodtan nyomhatod tovább ezt a fajta demagógiát, csak nem nagyon érdemes ;-)

    De azért abba is gondolj bele, hogy az általad befizetett adó - és az autósok munkájából származó adó is - elsősorban azon állami alkalmazottak fizetésére megy el, akik ugyebár nem végeznek semmilyen termelő munkát, ergo mi tartjuk el őket. Sőt, tovább megyek, ezekből az adókból fizetik azokat a tanárokat, tanítókat is, akik a jövő nemzedékét nevelik. Szerintem meglepődnél, ha egyszer látnád, hogy havonta mennyibe kerül ezen emberkék fenntartása havi szinten.

    Maradjunk annyiban, hogy utakra azokat az adókat költik, amelyek eleve a használók által fizetett adókból keletkeznek.

    67. vuk 2011.10.12. 12:16
    "en fizetek adot. Abbol jo sokmindent meg lehet epiteni a kerosoknak."

    Viszont nem te döntöd el, hogy mire költik, úgyhogy megnyugodhatsz, rád is a fenti válaszom "nelek" felé igaz.
    Ha szeretnél mindenáron beleszólni, hogy milyen kerékpáros struktúra legyen Szegeden, akkor egyrészt költözz ide és itt élj, ne a ködös Albionból oszd az észt, másrészt meg segíts a városnak az anyagiak előteremtésében is és ne csak ész-osztás szinten maradjon meg mindig, hogy mi épüljön és mi a jó. Egyszóval más pénzét mindig könnyű elkölteni. És egyébként is ha jól tudom, egy új út építésénél se szokták az autós érdekvédelmi szervezetek véleményét kérni - bár lehet, hogy jobb lenne, de mi nem verjük érte állandoan online a nyálunkat - hanem megépítik oszt jó van! :-)

    A kerékpározás támogatásához meg csak annyit, hogy igenis hozzá tartozik, amit írtam. Azaz nem demagóg módon kéne ráerőszakolni ezt az emberekre, hanem hagyd meg nekik a döntés jogát. Többször nem írom le. Ha megérted, akkor így marad, de ha nem, akkor is :-D”
  • 76. Morpheus_RexXx 2011. október 12. 16:33
    „Támogatom...
    Én is szeretlek ám, csak néha jól titkolom. :P :)”
95 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rejtélyes halál Dorozsmán

A szomszédok is csak találgatnak, mi történhetett 77 éves, egyedülálló szomszédjukkal. A rendőrség szakértőkre vár. Tovább olvasom